Facebook-posztban reagált Ókovács is, aki szerint ez műbalhé:
„Több tiszteletet Orffnak - aki a szerző, ugyebár, és a világhírt művének ő vívta ki. Több tiszteletet az előadás lelkének, a Magyar Állami Operaház énekkarának! És több tiszteletet a 140 esztendeje Szküllák és Kharübdiszek között is fennmaradó, előrejutó OPERA intézményének.
Több tiszteletet az éjszakai karmestersértődés nyomán órak alatt beugró dirigensnek!”
A főigazgató az Index megkeresésére részletesebben is kifejtette álláspontját. Közölte: „Szomorúan vettük tudomásul a döntést, de egy operaházban, ahol 1800 ember dolgozik együtt a kiírt előadások megvalósulásáért, még azt a helyzetet is meg kell oldani, ha a karmester éjjel mondja le a délelőtti produkciót – ahogy a közönség élelemhez, italhoz jutását vagy az énekkar közreműködésidíj-emelésének forrásproblémáját is. És meg is oldjuk, de ez egy másik, nem individuális, hanem magasabb horizontú, intézményi szemlélet.”
Minden rendben, megvan az új karmester is