Jön az eddigi legerősebb MCC Feszt

2025. július 31. 05:38

Minden korábbinál erősebb névsorral jelentkezik az idei MCC Feszt. Douglas Murray világhírű brit politikai gondolkodó, Dominic Cummings brit politikai stratéga és Peter Thiel amerikai milliárdos techguru is előad a rendezvényen. Mutatjuk a legizgalmasabb témákat és előadókat!

2025. július 31. 05:38
null
Szalai Laura

Javában zajlik a fesztiválszezon, amelyen idén érezhetően nyomot hagy a közelgő kampány – elég csak a zenészek „váratlan” politikai megnyilvánulásaira gondolni. 

Van viszont olyan rendezvény, ahol a közéleti kérdések évek óta központi szerepet kapnak – ilyen az esztergomi helyszínű MCC Feszt, amely ötödik éve színesíti a magyar fesztiválpalettát. A július 31. és augusztus 2. között zajló eseményen a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye szervezésében közélettel, gazdasággal, tudománnyal, oktatással, kultúrával és életmóddal kapcsolatos előadásokon és vitákon vehetnek részt a fesztiválozók, este pedig koncertek várják őket. Az idei névsort látva ez lesz a legerősebb MCC Feszt – nézzük, kiknek köszönhetően, illetve melyek voltak a korábbi évek kiemelkedő pillanatai. 

A kezdetek 

Négy éve indult útjára az MCC Feszt, s már első alkalommal látszott, van igény egy olyan újfajta rendezvényre, amely a szokásos fesztiválélményeken túlmutató programokat kínál. 2021-ben tizenkétezren látogattak el Esztergomba, s rögtön a kezdés évében egy világsztár előadót sikerült leigazolni: a világ egyik legmeghatározóbb médiaszemélyisége, a legnézettebb amerikai közéleti kommentátor, Tucker Carlson tartott előadást a város főterén. Carlson elismerte a magyar kormány migrációs válságra adott válaszát, lenyűgözőnek találta a kormány stratégiáját, s jelezte, hogy az Egyesült Államok példát vehetne Magyarországról. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Schiffer András ügyvéd Brüsszel jogállamisággal kapcsolatos kritériumairól és a gyermekvédelmi törvényről ütköztette álláspontját, s emlékezetes volt Rod Dreher bestselleríró, újságíró és a budapesti Danube Institute Network Project igazgatója és Krekó Péter politikai elemző kultúrharccal és szólásszabadsággal kapcsolatos vitája is. 

2022-ben már harminckétezren voltak kíváncsiak Magyarország egyetlen közéleti fesztiváljára. Az eseményen részt vett David Coulthard korábbi Formula 1-es autóversenyző, a magyar felmenőkkel is büszkélkedő egykori német miniszter és polgármester, Klaus von Dohnanyi pedig online jelentkezett be az MCC Fesztre, kifejtve: a kompromisszumokra jutó, együttműködő és egymás érdekeit tiszteletben tartó nemzetekben látja Európa jövőjét. 

Parázs vitákból sem volt hiány: Patrick Deneen konzervatív amerikai filozófus és Radek Sikorski, az EU–USA európai parlamenti delegációjának elnöke, korábbi lengyel külügyminiszter az emberiség jövőjéről folytatott eszmecserét, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pedig Balázs Péterrel, a Bajnai-kormány volt külügyminiszterével csapott össze, a vita elsősorban a Brüsszel–Budapest-viszonyt és a Fidesz európai politikában betöltött szerepét érintette. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatójával, a Mandiner lapigazgatójával a magyar külpolitika és külgazdaság kihívásairól beszélgetett, s előadásában egyértelművé tette: hosszú távon csak a béke jelenthet megoldást a gazdasági és energetikai kihívásokra. 

Fotó: MCC Feszt

Megérkezett Sebastian Kurz 

2023-ban már negyvenhétezer főt fogadott a fesztivál, a legnagyobb külföldi sztárfellépője pedig Sebastian Kurz volt, aki 2017-ben, 31 évesen lett az osztrák történelem legfiatalabb kancellárja. Az osztrák politikus, akivel Szalai Zoltán beszélgetett, elmondta: imádta a közös munkát Orbán Viktorral, Angela Merkel német kancellárral, és külügyminiszterként leginkább Európa sokszínűségét találta a legvonzóbbnak. A háború kapcsán leszögezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a vereség nem opció, és a konfliktust nem lehet a harcmezőn megoldani. 

Sokakat vonzott Michael Knowlesnak, az Egyesült Államok vezető politikai kommentátorának az előadása; s ugyanabban az évben újra hazánkba látogatott Tucker Carlson. Az MCC Feszt Afteren a Millenárison augusztus végén kijelentette: Magyarországot azért bírálják többen, mert kitart keresztény értékei mellett, a nyugati média pedig hamis képet fest a háborúról, azt közvetítve, hogy az ukránok nyerésre állnak, márpedig a fegyverkezési verseny egyre több ember életét követeli. 

A 2024-es fesztiválra csaknem ötvenezer látogató volt kíváncsi Esztergomban, újra eljött Sebastian Kurz, s sokakat érdekelt Hernádi Zsoltnak, a Mol vezetőjének és Rónai Egon ATV-s műsorvezetőnek a beszélgetése a magyar iparpolitikáról. Médiavita is folyt a fesztiválon Dull Szabolcs, a Telex korábbi főszerkesztője, Hont András, az Átlátszó publicistája, Lentulai Krisztián, a Hír TV akkori műsorvezetője és a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Kacsoh Dániel részvételével. Az eseményen szó volt a turizmus helyzetéről is, amelyről Orbán Ráhel, a BDPST Koncept alapítója és Zsidai Zoltán Roy gasztronómiai szakember beszélgetett. 

ORBÁN Balázs; KURZ, Sebastian; FIGEL, Ján
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Jön az újabb egészségügyi vita? 

Na de lássuk, mi várható a 2025-ös fesztiválon! Színpadra lép a már jól működő duó, Szijjártó Péter és Szalai Zoltán párosa, ők a gyökeresen megváltozott világrendről, a magyar külpolitika legégetőbb kihívásairól beszélgetnek majd. 

Ezúttal sem maradnak el a viták: talán a leginkább várt összecsapás a Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András tiszás európai parlamenti képviselő, egészségügyi szakértő közti beszélgetés lesz. A helyzet azért is kuriózum, mert a felek egyszer már emlékezetes vitát folytattak az ATV stúdiójában. Ismeretes, Kulja akkor érzékelhetően alulmaradt, még a Tisza-támogatók is jelezték, hogy ennél többre lesz szükségük Magyar Péteréknek, ha kormányt akarnak váltani. Kulja azóta gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosságból, helyette új egészségügyi szakértő jelent meg a Tisza háza táján Hegedűs Zsolt ortopéd sebész személyében. 

Kérdés tehát, hogy mekkora mozgástere marad Kuljának

 – na meg az, hogy egyáltalán részt vesz-e a programon, sajtóinformációk szerint ugyanis visszaléphet; lapzártánkig nem derült ki. 

FRISSÍTÉS:

Lapzártánk után Kulja András lemondta a vitán való részvételt.

Ezt is ajánljuk a témában

Ha már egészségügy: színpadra lép Schwab Richárd gasztroenterológus és Mester Károly agrármérnök, természetgyógyász és fitoterapeuta – a szakemberek bemutatják, hogyan válhatunk tudatos fogyasztókká, milyen hatással van az étrendünk az egészségünkre, és milyen kihívásokkal néz szembe a fenntartható táplálkozás a modern világban. Ha pedig további útmutatót szeretnénk a hosszú, egészséges élethez, akkor érdemes lesz Müller Cecília nyugalmazott országos tiszti főorvos, Kőnig Róbert gyermeksebész és Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója beszélgetését is meghallgatni. 

A vita az oktatás területén is helyet kap a rendezvényen: Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Hiller Istvánnal, az MSZP politikusával, korábbi kultuszminiszterrel ütközteti álláspontját arról, hogy a magyar felsőoktatás mekkorát lépett előre a területet érintő jelentős változásokat követően – szó lesz az új működési modellekről, a változó finanszírozási struktúrákról és az egyre erősebb nemzetközi versenyről, amelyek mind alakítják a hazai intézmények jövőjét. 

Fotó: MCC Feszt

Európa jövője és a Hunyadi sorozat 

Rendhagyó beszélgetésen vesz részt Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója: Fejes Tamással, a Tankcsapda együttes dobosával beszélget majd Világi Oszkár moderálásával – kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből. Ha abból indulunk ki, hogy Hernádi Zsolt lapunk hasábjain rendszeresen vont párhuzamot a filmes-kulturális világ és a geopolitikai-gazdaságpolitikai folyamatok között, biztosan lesz miről beszámolni. A Mol-csoport vezérigazgató-helyettese egy másik beszélgetésben is részt vesz: Világit és Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját Petri Bernadett közvetlen uniós forrásokért felelős kormánybiztos kérdezi majd arról, vajon az öreg kontinens gyenge kontinens-e a mostani globális folyamatokat tekintve. A beszélgetés során szó lesz az unió jövőjéről, versenyképességről, technológiai lemaradásról és a stratégiai autonómia kérdéséről is. 

Izgalmasnak ígérkezik Mátrai Károly MVM-elnök és Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos beszélgetése is az innovációról, a gazdasági programokban pedig téma lesz a lakossági befektetések, valamint a kkv-k helyzete. A kultúra sem marad ki a fesztivál portfóliójából: terítéken lesz a Hunyadi sorozat, a kulisszatitkokról pedig Törőcsik Franciska színésznő, Kádár L. Gellért színész, Bán Mór író és Szász Attila producer beszél. 

Fotó: MCC Feszt

Brexitguru és Trump-támogató milliárdos 

A külföldi előadók közül 

az egyik legnagyobb név Douglas Murray brit író és újságíró lesz. 

Murray közreműködő és társszerkesztő a The Spectatornél, s számos könyv szerzője, amelyek közül a leghíresebb mű az Európa furcsa halála. A fesztiválra érkezik Peter Thiel, a PayPal társalapítója, a Facebook első nagybefektetője és a techvilág egyik legismertebb konzervatív gondolkodója is. Thiel 2007 óta több republikánus jelölt kampányában is szerepet vállalt, többek között Ron Paul, John McCain és Meg Whitman oldalán, 2016-ban pedig beállt Donald Trump mögé. Régre nyúló szakmai kapcsolatot ápol Trump alelnökével, a szintén a Szilícium-völgyből érkező J. D. Vance-szel, akit korábban globális befektetési cégénél alkalmazott, majd mentorként és barátként támogatott, emellett segítette politikai felemelkedését. Az általa létrehozott Thiel Alapítványon keresztül olyan szervezeteket irányít, amelyek nonprofit kutatásokat finanszíroznak a mesterséges intelligencia, az élettartam meghosszabbítása és a tengeri kutatás területén. 

A fesztiválra érkezik Dominic Cummings brit politikai stratéga, Boris Johnson egykori brit miniszterelnök főtanácsadója is, aki a Vote Leave kampány igazgatójaként kulcsszerepet játszott a brexitnépszavazás sikerében. Ő a brit Konzervatív Párt identitásválságáról, a jobboldal megújulásáról osztja meg gondolatait a pénteki panelbeszélgetésben. 

Rögtön a nyitónapon érkezik két gondolkodó az Atlanti-óceán mindkét partjáról: a már visszajáró Patrick Deneen politikai filozófus, a Notre Dame-i Egyetem professzora, a Miért bukott meg a liberalizmus? című mű szerzője, valamint James Orr, a Cambridge-i Egyetem vallásfilozófiai docense. Ők Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával, valamint Szalai Zoltánnal beszélgetnek a politikai elitek és a nemzetek közötti növekvő szakadékról, a civilizációs önbizalom hanyatlásáról, valamint a kultúrájuk, szuverenitásuk és értékeik megőrzésében eltökélt nemzetek számára járható útról. Milyen szerepet kell játszania a hitnek, az oktatásnak és a hagyományoknak a jövő alakításában? Létrejöhet-e egy új politikai és kulturális konszenzus a most tapasztalt zűrzavarból? Ezeket a kérdéseket is körüljárják majd. 

Fotó: Ficsor Márton

Mérlegen a környezetvédelmi aktivizmus 

Szinte már hazajár az MCC Fesztre Sebastian Kurz is, ezúttal a 21. századi geopolitikai ki­hívásokról beszél majd. Érkezik Ayaan Hirsi Ali világhírű emberi jogi aktivista, az egyik leg­bátrabb és legbefolyásosabb hang a bevándorlás, az integráció és a nyugati civilizáció jövőjének témakörében. A radikális iszlámmal, a multikulturalizmus kihívásaival és a nyugati értékek védelmével kapcsolatos kritikáiról ismert előadó a bevándorláspolitikát, a kereszténység jövőjét fogja elemezni az MCC Feszten. 

A nemzetközi előadók között lesz Michael Shellenberger bestselleríró, 

aki a politika, cenzúra és szólásszabadság tanszék vezetője az Austini Egyetemen. A téma pedig, amelyet körüljár, nem is lehetne aktuálisabb: a környezetvédelmi diskurzusban az apokaliptikus retorika dominál, míg a racionális, tudományosan megalapozott megoldásokat, például az atomenergiát, gyakran feláldozzák az ideológia és a félelem oltárán. Hol ment félre a környezetvédelmi aktivizmus? Miért veszítenek teret a tények a narratívákkal szemben? Erről is beszélget majd partnereivel.

Fotó: MCC Feszt

A közéleten túl 

Az MCC Feszt minden évben kínál könnyűzenei programokat is: idén ismét érkezik Ákos, aki Metropolis című albumának turnéján lép fel Esztergomban. Az előadók közt lesz a Blahalouisiana, a 4S Street, a BSW, valamint Szikora Róbert és az R-Go is. Visszatérő vendég a Parno Graszt, akárcsak Korda György és Balázs Klári. A szervezők némiképp változtattak a hagyományos fesztiválfelhozatalon, így fellép Fejes Krisztina zongoraművész és a Dresch Quartet jazz-zenekar. Ott lesz a Z generáció kedvence, Manuel is, aki az MVM Dome-ban adott nagy koncertet legutóbb, emellett jön T. Danny és a Valmar is.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kardinális
2025. július 31. 12:05
Ildikó mit keres ott?!
problematikus
2025. július 31. 10:57
Burzsuj-feszt! A globalo-kapitalizmus ön-ünneplése.
sersem
2025. július 31. 10:48
Dominic Cummings? A kovid idején bukott tanácsadó? Mint mérvadó konzervatív gondolkodó?
tangoescashcorleone-2
2025. július 31. 07:09
A képen orbán ki más ,mindenkinek ez a neve,úgy néz ki mint egy vuki.A kövi csillagok háborújában remélem szerepel, és kettévágják lézerkarddal a film bevezető szakaszában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!