Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia – mutatjuk a részleteket!
A cél, hogy növekedjen a magyarok egészséges éveinek száma. Van hová fejlődni.
A 21. századi ember reménytelenül vágyik a múltba, ezért olyan technológiákat talál ki, amelyekkel felszámolhatja az időt. De mi lesz az emlékeinkkel, ha válogatás nélkül mindet elmenthetjük a felhőbe? Mi lesz a nagy történetekkel, ha a képregényhősök sohasem halnak meg?
Miért tölt időt bárki azzal, hogy a mesterséges intelligenciát évtizedekkel korábban élt humoristák, színészek vagy zenészek feltámasztására használja? Grafton Tanner fiatal amerikai író, érdeklődésének középpontjában a technológiai óriásvállalatok, a neoliberalizmus, az oktatás és – most jön a lényeg – a nosztalgia kapcsolata áll. Grafomán, egyébként zenészként is kiváló szerzőnk korábbi könyveit a nosztalgia és a politika kapcsolatának, a nosztalgia internetkorszakban betöltött szerepének, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek iránti popkulturális nosztalgia elemzésének szentelte. Új könyvében igen eredeti megfejtését kínálja a 21. század korszellemének, amelyet a foreverism (örökkévalóságizmus) fogalmával azonosít. Azt állítja, hogy a posztmodern ember az instabilitás elleni védekezésből már-már gyógyíthatatlanul vágyik a múltba, de – ezzel némiképp ellentmondásban – olyan eszközöket fejleszt, amelyek mindent időtlenné tesznek.