A székelyek békés megegyezést kerestek az erőszakos sorozással szemben, mire a Habsburgok katonasága ágyúzni kezdte a falut, aztán menekülő gyermekeket, nőket mészároltak le büntetlenül.
Napra pontosan 260 éve, Mária Terézia uralkodása alatt, 1764. január 7-én hajnalban támadta meg a császári katonaság aljas, semmivel sem igazolható módon az erőszakos besorozás ellen fellázadó, ám békés szándékú, tárgyalni szándékozó székelyeket Madéfalvánál: a kíméletlen ostrom során nagyából 200 embert gyilkoltak meg, akik nagyrészt fegyvertelenek voltak. A székelység történelmi tudatába mélyen beleégett „madéfalvi veszedelem” során nők és gyermekek is az esztelen vérengzés áldozatai lettek.
Évszázados hagyományok és a Habsburg-önkény
A közvetlen előzményeket röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a királynő a Habsburg Birodalom törököktől való fenyegetettségének védelmére, délvidéki mintára elrendelte, hogy Erdélyben is szervezzenek határőrséget. A székelyek régi szabadságjogaikra hivatkozva békés eszközökkel szegültek szembe a sorozással szerte a Székelyföldön, végül 1764. január elején Madéfalván gyülekeztek, ugyancsak békésen.
A távoli múltba nyúló, de annál meghatározóbb előzményekről így ír Szabados György történész:
„A székelység minden más keleti népelemnél (besenyő, kun, jász) tovább őrizte kiváltságait;
a katonáskodás, a határvédelem, az egyedi szolgáltatások fejében élvezett adómentesség, a széles körű közösségi önkormányzat joga, de legfőképpen a köznép személyes szabadsága – legalábbis papíron – 1562-ig fennmaradt. Ezek emléke oly erősen élt körükben, hogy visszaszerzésükre s a további jogcsorbulások elkerülésére minden alkalmat megragadtak. Az új határőrség felállítása is őket célozta.”
Mint kiderült, a bécsi kormányzat bizonyos hátsó szándékkal akarta megszervezni a székely határőrséget: a sorkatonaságot szerették volna kiegészíteni velük, akár külföldi hadjáratokban is. Ugyanakkor
a határőröket ki akarták venni a székely önkormányzatok alól, tisztán katonai hatóságok alá rendelve őket, mindezt az adómentesség eltörlésével.
„Ez az elgondolás alapjaiban sértette a régi szabadságjogokat” – írja a kutató.
1762 és 1764 között ment a huzavona: egyre erőszakosabb sorozási kísérletek, ehhez kapcsolódó, alattomos császári manőverek, visszaélések, kényszerítések, a székely panaszok eltussolása, és az erre való reakció, a fegyvertelen székely ellenállás.
Bécs udvarhű bizottságot állított föl, ám annak tevékenysége a politikai felelősség áthárításáról árulkodott, ugyanis
a királynőre tolták, hogy „önkéntes, avagy kötelező alapon óhajt székely határőrséget szervezni.” Mária Terézia a kötelező katonáskodás mellett döntött.
A népirtás leendő áldozatai a források tanúsága szerint a halálukig nem hitték el, hogy ez a királynő akarata.
A helyzet fokozódik
A rendelet kihirdetése után elkezdték a katonakötelesek összeírását 1763 novemberében, decemberében Csík és Gyergyó falvaiban. A bizottság fogadtatása továbbra is békés, ám elutasító volt: a székelyek szerint az adófizetés katonai szolgálattal együtt „nem vállalható erőszaktétel lenne a jogok és kötelességek egyensúlyára épült rendszeren.”
A csíki elégedetlenség Madéfalván tetőzött, ahol a székelyek részben gyülekeztek, részben a környéki erdőkbe vonultak, hogy elkerüljék a kényszert.
Bécs egyre keményített: „megtiltották a bujdosók befogadását, jószágvesztést helyeztek kilátásba, december 29-én pedig a madéfalvi asszonyokat a férfiak után űzték, hogy így fordítsák vissza férjeiket, apáikat, fiaikat – mindez hasztalannak bizonyult.”
Amikor a székely bujdosók végül levonultak a havasokból, nem a hatalom intésére, hanem az együttes fellépés érdekében tették. A tárgyalási hajlandóság, vagyis
a békés megoldás elvetése helyett paranoiába zuhanó, háromtagú bizottság január 6-án már a gyülekezők feloszlatását követelte.
A székelyek tárgyalásokat akartak és az ünnepre (vízkereszt) való tekintettel egynapi haladékot kértek. A bizottságból ekkor Siskovich József báró fegyveres fellépést határozott el. Bár Bethlen Miklós elutasította a vérontást, Lázár János Siskovich József javaslata mellé állt. Lényegében őket terheli a történelmi szégyen, amit a hatalomnak való megfelelési vágy hajtott, figyelmen kívül hagyva magát az emberi életet is.
A székelyek azzal a hittel mentek aludni, hogy másnap folytatódik a tárgyalás.
A mészárlás és a következmények
A tények: 1764. január 7-én hajnalban a császári különítmény
elkezdte ágyúzni az ártatlanokat,
majd négy oldalról rontottak rájuk Caratto alezredes emberei. „A mit sem sejtő, békés emberek
álmukból halálukra ébredtek:
akik túlélték az ágyúzást, azok ellenállás nélkül hullottak a kardcsapásoktól, lövésektől, fagytak meg menekülés közben” – írja Szabados.
A Rubicon így foglalja össze a borzalmakat: „A Siskovich bárótól érkező parancs nyomán a katonatiszt 1764. január 7-én hajnalban körbezárta a falut, majd ágyútűz kíséretében rohamot indított a székelyek ellen.
A császári katonák órákon át üldözték, és gyilkolászták a védtelen falusiakat, köztük nőket és gyermekeket is.
A házak java részét kifosztották, majd felgyújtották, a menekülők közül pedig sokakat a mezőkön vagdostak le Caratto huszárjai. A madéfalvi vérengzés mérlege körülbelül 200 halott és kétszer ennyi fogoly volt; utóbbiakat Talócára, vagy a csíkszeredai várba hurcolták, ahol embertelen körülmények között őrizték őket. A január 7-én elfogottakat néhány nap után szabadon engedték, áprilisban azonban megkezdődött az események kivizsgálása, ennek során pedig számos székely vezetőt – főleg plébánosokat – ismét börtönbe vetettek.”
A tömeggyilkosság „hatásos” volt:
a székely határőrség szervezése felgyorsult,
a véres példa sokakat visszatartott az ellenállástól, hamar összegyűlt a kívánt 7500 fő. Mégis, január 25-én bűnfenyítő bizottságot állított fel Mária Terézia, akik cinikus módon nem a vérengzés értelmi szerzői, hanem az áldozatok között kereste a „felbujtókat.
Áldozatok a vádlottak padján
„Ahol a Bűnfenyítő Bizottság működött, a székely nem peres fél volt, hanem vizsgáló és ítélkező bírái elé állított lázadó, olyan alattvaló, aki predesztinált vétkesként elnyeri méltó büntetését” – írja Imreh István a Látom az életem nem igen gyönyörű című könyvében, amelyben a madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyveit tárja fel.
„Mi indokolja ezt a keménységet, ezt a szigort? Elsősorban
az uralombiztosítás vágya, a hatalomtartósítás igénye.
A rebellis múltú, kollektív jogaihoz és szabadságához ragaszkodó, fegyverforgató hagyományokat őrző szabad székelyek szervezett mozgalma, amelyet a Bécs-ellenes rendek irányítanak, a bizalmatlanság légkörében könnyen válhatott ijesztővé felnagyítható elképzeléssé. A bécsi, a katonatiszti székelységkép sem tükrözött valaminő önigazgatásra képes, szorgalmas, szegényes korporatív privilégiumait híven őriző néprészt, hanem olyat, akihez seregestől tapasztották az ilyenszerű jelzőket: kemény, durva, makacs, nyugtalan, féktelen, nyakas, engedetlen, vakmerő, tehát veszedelmes” – áll a könyvben.
Siskovich egyenesen kijelentette:
„a székely népen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban egyszer eret kell vágni.”
Az eljárásmódot, a hamis vallomástételre kényszerítést elevenítik föl egy vádlott, Kováts József szavai: „a Csíkszereda vári examenemben sokat mondottam Bors Lázár uram és magam ellen, mert erősen megvertek, úgy hogy három hétig féküdtem. Most is fáj a mellyem benne. Azután nem is dolgoztam semmit, és ha mindjárt azt mondották volna, hogy én az egész világ-rossznak indítója vagyok, azt is réáhagytam volna. De félelemből mondottam, s nem volt úgy.”
Imreh István szerint az egész procedúra kormányzati önigazoló szándékot, megtorlást sürgető indulatot, az időleges államcél, a feladat hű szolgálatát tükrözi: a kikérdezés megfélemlítő keretek között zajlik.
Az vizsgálatra előállított fogoly gyakran eleve tudhatta, mit szeretnének kisajtolni belőle.
Ismerős, ugye?
Székely kivándorlás, a bukovinai székelység létrejötte
A nép veszteségeit tovább súlyosbították a madéfalvi mészárlás nyomán, annak hallatára Moldvába menekültek százai. Megkezdődött a székelyek kivándorlása Moldvába, ahol megélhetést találtak a csángók falvaiban. Több helyütt azt írják, hogy
az ő leszármazottjaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.
Később a menekült székelyek Moldva északi részébe, Bukovinába is áttelepültek, ami időközben oszmán kézről Habsburg fennhatóság alá került, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy
január 7-ét a mai napig a bukovinai székelyek születésnapjaként is ünneplik.
A székelység azonban soha nem felejtett: 1899-ben kőpiramist állítottak Madéfalván, tetejére kitárt szárnyú turulmadárral. Az oszlopon a SICVLICIDIVM szó olvasható, amely egyrészt a székelygyilkosság latin nevére, a siculicidiumra utal, másrészt ha a szó nagybetűinek római számértékét összeadjuk, azok összege éppen 1764-et ad ki.
Hadik András szerepe
Berlin elfoglalójának, Hadik András grófnak a pozitív szerepe megkerülhetetlen a székelyek vesszőfutásában, majd rehabilitálásukban. A „sors könyörületes kezének tekinthetjük”, írják, hogy két hónappal a madéfalvi vérengzés után meghalt Buccow tábornok, Erdély katonai kormányzója, és helyére Hadik Andrást nevezte ki Mária Terézia.
A magyar kisnemesi származású Hadik András közhuszárból emelkedett tábornokká, csakis a vitézségének és tehetségének köszönhetően, majd a hét éves örökösödési háborúban huszárokból és gyalogosokból álló hadtestével elfoglalta Berlint.
Hadik feloszlatta a madéfalviak kárára buzgólkodó „bűnfenyítő bizottságot”, majd megállapították, hogy a legtöbb elmarasztaló ítélet túlzó és alaptalan.
Hadik András végül kegyelmet kért és kapott Mária Teréziától a madéfalvi elítéltek számára, ugyanakkor Mária Terézia az erőszakkal létrehozott határőrségen már nem változtatott.
Alapcélját a királynő mégsem érte el, írja a Népújság cikke: „a székely közösségi társadalmat nem osztotta meg véglegesen, nem vált az uralkodó kezében bárhol, bárki ellen bevethető sereggé –
1848-ban a székely csapatok egyértelműen a magyar szabadságharc mellé álltak, nem támogatták a császári önkényt.”
Hozzáteszik: „A madéfalvi rebellisek védelmét, megmentését, a Moldvába „csángált” székelyek jelentős részének összegyűjtését, letelepítését, magyar közösségben tartását ma már fontos nemzetpolitikai lépésnek tekinthetjük.”
Miért is olyan megdöbbentő Madéfalva esete?
„A madéfalvi mészárlás azért döbbentett meg mindenkit, mert
a katonáskodást úgymond megtagadó székelyek nem fogtak fegyvert, tettlegesen nem szegültek szembe a hatóságokkal,
csupán gyűléseket tartottak, amelyeken kérvényeket írtak, kérve, hogy a régi törvényeknek megfelelően folytathassák életüket. Tehát semmi sem indokolta a brutális erőszak alkalmazását” – összegez a témával foglalkozó portál.
Szabados György történész a következőt hangsúlyozza: „Madéfalva szomorú tanulságai közül egyet feltétlenül érdemes itt kiemelni.
A halomra gyilkolt, halálra fagyott emberek nem öncélúan követelték új jogaikat
(ahogy azt manapság megannyi közösség teszi), hanem a kiváltság és a kötelezettség egyensúlyán alapuló törvényes rendet igyekeztek megőrizni – éppen azokkal szemben, akiknek a törvényes rend feletti őrködés lett volna a feladatuk. Így váltak a hagyományt tisztelő, békés emberek részint saját jóhiszeműségük áldozatává.”
*
Felhasznált irodalom:
https://www.3szek.ro/load/cikk/155154/a-vadlottak-padjan-az-aldozatok-madefalvi-veszedelem
https://rubicon.hu/kalendarium/1764-januar-7-a-madefalvi-veszedelem
http://epa.niif.hu/01300/01343/00025/nemzet.html
https://www.e-nepujsag.ro/articles/a-madefalvi-veszedelem-es-hadik-andras#
https://lexikon.katolikus.hu/M/mad%C3%A9falvi%20veszedelem.html
https://m.mult-kor.hu/negy-ora-kimeletlen-agyuzassal-kezdodtt-a-madefalvi-veszedelem-20190107
https://ng.24.hu/kultura/2004/01/07/madefalvi_veszedelem/
wikipédia
Nyitókép: Sebestyén Gáspár festménye a madéfalvi veszedelemről (2014)
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
A „fényes” Esterházy zseniális katona volt, aztán fordult a kocka és dúsgazdaggá vált: Mária Terézia és az orosz cár látogatta meg, Haydn a „saját” zeneszerzője lett, Goethe ódákat zengett róla.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
A mostani műsorban is borsot tört Gulyás orra alá az egykori politikus.
A 33 éves guatemalai férfi illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, és Brooklyn egy hajléktalanszállóján élt.
