Ilyenek voltak a korai magyar városok – történész az Árpádok központjairól

A középkori magyar városiasodásról szóló kétrészes sorozatunk interjúalanya Szende Katalin (1965) történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) Középkortudományi Tanszékének tanára. A mostani első részben a tatárjárásig vesszük át korai városfejlődésünk érdekességeit, főbb vonalait.

*

Egy helyütt így fogalmaz: a városok jelentik a középkori Európa legmaradandóbb örökségét. Miért?

Európa városhálózata a középkorban alakult ki: azoknak a városoknak a döntő többsége, ahol a mai Európa lakosságának nagy része él, a középkorban keletkezett. 

 gótikus stílusú templomokkal, lakóházakkal találkozunk, vagy ha az épületeket át is építették, a városok utcahálózata, térszerkezete őrzi a középkori eredet lenyomatát. 

Különösen igaz ez Közép-Európára, ahová – a Dunántúlt és Erdélyt leszámítva – nem terjedt ki a római birodalom, így nem a római örökség határozta meg a városok helyét és szerkezetét.

Melyek voltak a legfontosabb városias településeink a 11-12. században?

A Magyar Királyságban, csakúgy, mint a korabeli Európa más országaiban, a fejedelmi, majd királyi székhelyek voltak a legfontosabbak. Ezek azonban sok szempontból eltértek nemcsak a mai, hanem a 14-15. századi fővárosoktól is, hiszen 

Ugyanakkor a Dunakanyar tágabb körzetében levő szálláshelyek, amely régiót már a kortársak is „az ország közepének” nevezték, különösen fontosak voltak az uralkodó dinasztia számára. Esztergom és Székesfehérvár egyházi és világi központként egyaránt jelentős volt.

Esztergomot mi tette ilyen kiemelkedővé?

Esztergom egy kisebb római katonai tábor helyén létesült, de a fő szempont, ami miatt éppen ezt helyszínt választották, 

volt egy kiemelkedő dombtetőn: a dombtetőt a 10. század végére jellemző fa-föld szerkezetű sánccal vették körül, ezen belül építették fel az uralkodó dinasztia palotáját és az ország első érsekségének székhelyét, amelyet az Árpád-ház legkiemelkedőbb tagja, Szent István király alapított. Itt működött a királyi pénzverde is.

Székesfehérvár „mit tudott”, amit a többi település nem?

Székesfehérvár központi települése sík vidéken, egy szigeten helyezkedett el, amely a Nagyalföld és dunántúli hegyvidék találkozásánál elterülő mocsaras vidékből emelkedik ki, nagyjából félúton a Duna és a Balaton között. Nevét kőfalú váráról nyerte, amelynek maradványait az elmúlt években azonosították több ponton is a régészek. A falon belül épült fel a Szűz Mária tiszteletére szentelt prépostság, amely a középkori királykoronázások és számos uralkodói temetkezés színhelye volt.

azok előtt a zarándokok előtt, akik a Szentföldre, Jeruzsálembe és más bibliai helyszínekre szárazföldi útvonalon kívántak eljutni.

Melyik központot érdemes még megemlíteni?

Egy kezdetben kevésbé fontosat, Óbudát, amely a római Pannonia egyik központja volt, és utóbb a mai fővárosunk elődje lett. Aquincum légiós táborának romjain, a Duna partján épült fel, itt Orseolo Péter király vagy Szent László alapított egyházat, egy társaskáptalant, amely mellett királyi udvarház is állhatott.

Mi volt a jellemző ezekre a településeinkre? Hogy néztek ki? Hogy zajlott ott az élet?

Mindhárom központban az uralkodókon és kíséretükön, valamint az egyházi személyeken kívül az ezeket kiszolgáló kézművesek és földművesek is éltek. A jó megközelíthetőség, védhetőség, a népességkoncentráció és a vagyonos fogyasztók köre odavonzotta a belföldi és a távolsági kereskedőket is, akik a 12. század végére már kőházakat, „palotákat” építtettek maguknak.

A kereskedők között keleti (örmény, muszlim) és nyugati (itáliai és vallon) vendégtelepesek és zsidók is megtalálhatók voltak. 

így a korai városokat kiterjedt, de nem teljesen egybefüggő agglomerációkként képzelhetjük el.

Mit tudunk a püspöki székhelyek szerepéről?

A püspöki székhelyek a keresztény egyházszervezet alappillérei voltak. A püspökségek a Földközi-tenger medencéjében és Nyugat-Európában már meglévő, sokszor római eredetű városokban telepedtek meg, és az újonnan megtérített közép-európai országokban is városias jellegű püspöki székhelyeket várt el az egyház, nálunk azonban – Pécs és Gyulafehérvár kivételével – 

Ez a tény ugyanakkor szabad kezet adott az uralkodóknak, az egyházszervezés fő támogatóinak. Így nem meglepő, hogy kezdetben a püspöki székhelyek is elsősorban 

Ezek némelyike viszonylag közel volt az „az ország közepéhez”: Vác, Győr, Veszprém és Eger, mások távolabbi területek „bebiztosítását” szolgálták, mint Pécs, Gyulafehérvár, Csanád, Várad, Bács, a felvidéki Nyitra és a szlavóniai Zágráb.

A korai városias központok harmadik csoportját a megyék központjai alkották…

A megyék voltak már az Árpád-korban is a közigazgatás alapegységei az ország teljes lakott területén, így ezek székhelyei alkották a központi helyek legkiterjedtebb hálózatát.

a várakat pedig fa-föld szerkezetű sáncok vették körül: fagerendákból ácsolt, földdel feltöltött kazettás szerkezetük, bár sokszor jelentős méretbeli eltérésekkel, az ország teljes területén megtalálható volt kelettől nyugatig, Abaújvártól és Szabolcstól Sopronig és Locsmándig.

Hogy képzeljük el ezek szerepét? Mit tudunk a megyeközpontok mindennapi életéről?

A királyi rezidenciákhoz és a püspöki székhelyekhez hasonlóan az ispánsági várak esetében is a stratégiai megfontolások: a védhetőség és a domináns, tágabb környéket is uraló, ellenőrző pozíció voltak a legfontosabbak a helyszínek kiválasztásánál.

Jelen volt persze az árucsere és a kézműves tevékenység is, de ezek általában nem közvetlenül az igazgatási központul szolgáló ispánsági várban kaptak helyet, hanem különálló, szórtan elhelyezkedő negyedeket vagy településhalmazt alkottak az erődítés közül.

a hozzájuk tartozó piacos helyek pedig a kereskedelem színterei voltak.

Bizonyos „térbelileg széttagolt városokról” is olvashatunk a szakirodalomban. Mit takar a kifejezés?

Ezek olyan kisebb központok voltak, ahol szintén összekapcsolódtak a kereskedelmi és kézműves tevékenységek az egyházi vagy világi létesítményekkel, de területileg széttagolt formában, néhány kilométeres körzeten belül.

Ezen települések alkotóelemei kisebb léptékűek voltak: 

vagy egyszerűen „vásárhelynek” hívták.

Ezek a kisebb, a településhierarchia alsóbb szintjein álló központok korukban szintén általánosan meglevő lokális igényeket elégítettek ki. Közülük azonban nagyon kevés fejlődött a későbbi évszázadok során valódi városokká; főként azok, amelyek fontos kereskedelmi utak mentén helyezkedtek el, mint például Nagyszombat vagy Marosvásárhely.

Milyen szerepet töltöttek be a külföldi telepesek az Árpád-kori Magyarországon?

Az új telepesek, akiket a források latinul „hospes”, azaz „vendég” néven emlegetnek, fokozatosan a korai városias települések összes, imént áttekintett csoportjában megjelentek. 

hiszen saját negyedet alkotva, csoportosan is megtelepedhettek.

Például a vallonok és itáliaiak Esztergomban és Fehérvárott saját utcákat vagy városnegyedeket alakítottak ki maguknak a 12. század közepétől kezdve. A fent említett zsidók, örmények, muzulmánok gyakran kötődtek a királyi pénzügyigazgatáshoz, vagy a kisebb széttagolt szerkezetű települések egyik elemét alkották, amelyeket éppen róluk neveztek el 

A 13. század derekáig a muzulmán kereskedők legfontosabb települése Pest gazdag kereskedővárosa volt. Szerepét erősítette, hogy itt volt a legfontosabb dunai átkelőhely és a szárazföldi utak és a folyami szállítás közti átrakodó kikötő, amely az ország keleti és nyugati felének úthálózatát kapcsolta össze.

A külföldi telepesek indították be a városiasodás folyamatát, vagy a városiasodás vonzotta a telepeseket?

Megjelenésük önmagában nem változtatta volna várossá a lakóhelyeiket; sőt, az általuk lakott vagy létrehozott települések jelentős része soha nem lépett túl a falusias kereteken.

Ezért joggal állíthatjuk, hogy 

A városi autonómia és az önkormányzat szervezeteinek kialakulásában azonban a nyugati eredetű telepeseknek komoly hatása volt. Ez azonban már egy másik történet, amely a tatárjárás után vesz nagyobb lendületet.

Nyitókép: Illusztráció, későbbi időszak. A legkorábbi hiteles kép Budáról, a Schedel-krónika 1494-es ábrázolása