Legtöbbünknek van emlékünk arról, ahogy a nagymamánk, édesanyánk befőz.
Legtöbbünknek van emlékünk arról, ahogy a nagymamánk, édesanyánk befőz. Kinek kedves, kinek feszültséggel teli képek ezek, ugyanis a nyári termékek tartósítása amilyen nemes, olyan munkás feladat. Mégis, egykor az asszonyok a korai epertől az egészen későn érő körtéig mindenfélét eltettek télre. Október beköszöntével egy jó évben már üvegek tucatja nyomta a kamra polcait: levekkel, lekvárokkal, befőttekkel, kompótokkal, savanyúságokkal felszerelkezve várták a szűk hónapokat. A nagy forróság kifutásával nem dőlhettek hátra a gazdaságban – az utolsó szemig fel kellett használni azt, ami adatott, szeptember végén és egy meleg októberben bőven akadt még eltennivaló.
Klasszikus és ma is kedvenc konyhakerti növényünknek, a paradicsomnak ősszel már kevés a nap és a meleg, nem érzi igazán jól magát, az utolsó termések rendszerint nem tudnak beérni.
A takarékos háztartásokban azonban a zöld paradicsom se a komposztba került, inkább savanyított formában, lekvárként vagy a csalamádéban használták fel.
Hasonlóan eltették a tökféléket is, amiknek a másodvirágzása még bőven kitart a vénasszonyok nyarában. Ilyenkor a kabakosok jellemzően apró termékeseket hoznak, amiket nem érdemes a földön hagyni: a régiek savanyították a kisebbecske dinnyéket, tököket is. A nem túl érett, de megnőtt dinnyéket meszeléssel szintén tartósították – vagyis héjastól oltott mészbe mártották, kiszárították, és hűvös helyen tárolták –, ilyen módon akár a karácsonyi lakoma után is ehetett friss nyári gyümölcsöt a család. Meszeléssel egyébként a tojásokat is tartósították.
Alma szintén akadt minden jóravaló ház kamrájában, pincéjében vagy egy nem fűtött szoba szekrényének tetején, a leleményesebbek pedig szőlőt is raktároztak faládákban, sötét, hűvös helyen. Az egykoriak jól ismerték az őket körülvevő növényeket, ezért is tudták, mit hová tegyenek el, hogy mindig legyen friss, fogyasztható gyümölcs: neveltek almafajtákat, amelyek csak húsvétra értek meg a hűvösben, és olyan is akadt, amit a hó alól kellett kiszedni.
Feladat volt a fagy beköszönte előtt kiszedni a földből a gyökérzöldségeket – például a répát, a céklát, a zellert –, és vizes homokban elvermelni őket. A legfőbb jele annak, hogy kezdődhet a vermelés, ha a zöldség levelei elszáradnak. A súlyos ládákat sok helyen a pincébe tették, vagy szó szerint egy verembe a konyhaasztal alá, ahol 5-6 fok körül maradt a hőmérséklet a hidegebb hónapokban is.
Akkor is maradt munka, ha a pince és a verem megtelt: gondoskodhattak a padlás készleteiről. Ebből a helyiségből sok házban kétféle is akadt: a tiszta padlás, ahol búzát, kukoricát, diót szárítottak, és a füstös padlás, ahová a disznóvágások után kerültek finomságok. Kora ősszel még a tiszta helyiségé volt a főszerep, ahol elsőként a gyógy- és fűszernövények, teának való termések száradtak, később az aszalandó gyümölcsök, gombák, magvak. Az Őrségben szinte minden házban akadt a padláson gyümics, ami kópicban pihent. A gyümics aszalt gyümölcsöt jelent. Ha apró volt, egészben, ha nagyobbacska, szeletekben tették el télre, így a vitaminok és ásványi anyagok megmaradtak bennük. Göcsej környékén alapélelmiszer volt a körte, érésekor bádogtepsiben a kemencében vagy a sparhelt maradék hőjében szárítottak napokig. Mikor elvesztette minden nedvességtartalmát, réti füvekből, kukoricaháncsból font kosárba, kópicba került. A tetejére ruhát kötöttek, hogy minden oldalról szellőzhessen a gyümölcs, és a padlásra pakolták. Innen szedték elő télen, hogy a hasonló módon eltett szilvával, a tartalékolt almával összefőzve édességet készítsenek, vagy éppen sós vagy édes levest keverjenek belőle.
Az ital formájában való tartósításról sem feledkezhetünk meg. Vétek lenne veszni hagyni például az ecetkészítés tudományát, ugyanis egykor a házakban nemcsak ízesítésre, de állat és ember gyógyítására, illetve tartósításra is felhasználták a finomabbnál finomabb eceteket. Fontos lenne újrafelfedeznünk ezek értékét – a szervezetünk és a bolygó egyaránt hálás volna érte. És ha már ital, a pálinkát is érdemes megemlítenünk, amelyhez az őszi hónapokban már jócskán gyűlt a cefre.
Mert a régiek tudták, hogy a természet mindent megad, amire szükségünk van,
csak okosan kell felhasználnunk, amit kapunk. Ha ez sikerül, a munka után jöhet a pihenés, ami attól lesz igazán nyugodt, hogy tudjuk: érkezhet hó, fagy vagy bármilyen nehézség, mindenünk megvan, hogy a család egészségben kihúzza az újabb napsütésig.
Nyitókép: Shutterstock
A svéd mandulatorta világkarriert futott be Ingvar Kamprad áruházláncának köszönhetően, ahol e nevezetes süti mellett lapraszerelt bútorok is kaphatók nagy mennyiségben. „Sütis Móni” írása.
Az 1900-as évek első felében épült polgári villa sok mindent látott már, művészektől, politikusoktól az elitig, mégis az ételekről marad emlékezetes, pedig a szakma úgy tesz, mintha nem is létezne.
Jókuti András, a világevőként ismert újságíró, blogger és étteremtulajdonos szerepel az OAD, a világ leghasznosabb éttermi toplistájának a legértékesebb értékelői között.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
Világszerte a csodájára járnak az új magyar alkotásnak.
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalan valótlanságokat állítunk.
Nem értettek egyet az albérlővel. A rendőrök sem.
