Mi történik a Zeneakadémián? Mi ez a nagy cirkusz?

Megjelent a Zeneakadémia új rektori tisztségére kiírt minisztériumi pályázat, és azonnal beindult a szokásos adok-kapok. Kultúrbotrány, méretes pofon, a megszokott provokatív hívószavakkal tálalják jól értesült médiumok a Zeneakadémia közelgő tisztújítását. De mi is történik valójában? Lássuk a tényeket. 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2023. július 3-i dátummal hozta nyilvánosságra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új vezetésére kiírt rektori pályázatot. Az intézmény élén második ciklusát töltő Vigh Andrea hárfaművész, tanszékvezető egyetemi tanár mandátuma 2023. október 31-én jár le, addig kell gondoskodni az utód személyéről. A jelentkezők augusztus 10-i határidővel adhatják be a pályázatukat, amelyről a végső döntést a fenntartó, azaz személy szerint Csák János miniszter hozza meg.

A leköszönő rektor, Vigh Andrea összesen tíz évig vezette az intézményt, elődje, Batta András zenetörténész ugyancsak két ciklus erejéig. Utóbbi nevéhez fűződik többek között a csodálatos szecessziós épület felújításának levezénylése.

A nagy elődök nyomában

A Liszt Ferenc alapította Zeneakadémia egykori rektorai között olyan neveket találunk, mint Erkel Ferenc, Dohnányi Ernő, Hubay Jenő vagy Kovács Dénes. Az ő vezetésük alatt a magyar zenetörténet legnagyobb alakjai, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kálmán Imre, Huszka Jenő és más kiválóságok tanították a növendékeket. Zeneoktatásunk Európa- és világhírű volt, nem kevésszer szegődött külföldi zenetanár is Budapestre.

Ehhez képest hogy állunk ma? A Zeneakadémia hanyatlása jó ideje beszédtéma, a válságnak számos jele van. Az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent a hallgatói létszám, miközben az oktatói létszám nőtt, és egyre alacsonyabb a bekerülők színvonala. Míg 2013-ban 863 fő, idén már csak 817 hallgatója volt a Zeneakadémiának, köztük 113-an fizetős külföldi diákok. A felsőoktatási intézmény teljesítményének csökkenését a nyilvánosan hozzáférhető adatok is jól mutatják: míg a nemzetközi QS rangsorolásban 2016-ban még a 30. helyen szerepelt az egyetem, 2023-ra 21 hellyel hátrébb, az 51. helyre csúszott le. 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nemzeti kincs, a magyar zeneművészet egykor nemzetközileg elismert műhelye, ahova büszkeség volt bekerülni. 

 Olyan nemzetközi gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező rektort keres az intézmény élére, aki visszaemeli az egyetemet a magyar zenei hagyományokat megillető helyre – olvasható a minisztérium által kiadott közleményben. 

A pályázati kiírás ennek megfelelően a nemzetközi jelenlétre és teljesítményre vonatkozó feltételekhez köti az indulást: az új rektornak rendelkeznie kell legalább ötéves, jelenleg is aktív, kiemelkedő előadóművészi tapasztalattal; klasszikus zenei versenyeken elnyert díjakkal, valamint zenei zsűrizési tapasztalattal. Ezt a hármas kitételt azonban az intézmény szenátusa diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak tartja, mellyel kapcsolatban panasszal is fordult a miniszterhez.

„A diszkriminatív pályázati kiírás nemcsak az egyetem hagyományaitól idegen, de veszélyes és elfogadhatatlan precedenst teremt a modern magyar felsőoktatás történetében” – szól a kulturális és innovációs miniszternek megküldött szenátusi állásfoglalás, amely mögött minden bizonnyal az a tény is meghúzódik, hogy az egyetem a jelenlegi oktatási rektorhelyettest, Kutnyánszky Csaba karnagyot, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájának vezetőjét támogatná a pozícióra, akinek azonban nincs megfelelő nemzetközi elismertsége.  

Hazánk egyik kiemelkedő művésze, aki jelenleg is tanít az akadémián, nonszensznek tartja a vádat, hogy a pályázati kiírás diszkriminatív volna. 

A neves zenész úgy fogalmaz: az sem tiszta a fejekben, hogy mit is kellene képviselnie Liszt Ferenc Zeneakadémiájának. Mit akart Liszt? Miért alapította meg a Zeneakadémiát? Azért, hogy a legnagyobb tehetségeket képezzék és pályára állítsák. Nem tömegképzés volt a cél eredetileg, hanem a különleges tehetségek megtalálása, igazi művészek képzése, vélekedik forrásunk. Alapvető szemléletváltásra van ma szükség, ehhez pedig megfelelő vezető kell, hangsúlyozza a zenész.

A nemzetközi vonatkozású elvárásokkal kapcsolatban megjegyzi, a tanároknak ma nincs kellő nemzetközi rálátásuk, márpedig el kell menni nemzetközi versenyekre, zsürizni, be kell kerülni a vérkeringésbe. A fiataloknak ma több kell, mint műhelymunka, egy szélesebb spektrumot kell látni –  teszi hozzá forrásunk.

Az elmúlt 30-40 évben sokat romlott a színvonal 

Az egykor világszínvonalú budapesti Zeneakadémia évek óta leszálló ágban van. Egyre kevesebb diák jelentkezik, a legtehetségesebbek pedig egész egyszerűen elkerülik a Zeneakadémiát, legkésőbb 18 éves korukban elmennek külföldre. Ott magasabb színvonalú oktatásban részesülnek, és ha egyetemi éveik alatt kiemelkednek, egyenes útjuk van egy jól működő zenei életbe. 

Márpedig nem tűnt el belőlünk a liszti DNS, ott van az, csak nem jön felszínre, mert a tanárok leterheltek, demotiváltak, nincsenek rendesen megfizetve, nem jut elég energia a diákokra. A hallgatóknak pedig olyan órákra kell járniuk, amelyek nem feltétlenül segítik a művészetüket – mondja forrásunk.

Nagyon meg kéne válogatni a diákokat, ez sem történt meg az elmúlt évtizedekben – mondja egy másik Kossuth-díjas hangszeres zenészünk. Ennek okát többek között a kvótarendszerben látja: az állami helyeket mindenképp oda kell adni, a fizetős meg hozza a pénzt. Bejött egy csomó olyan szempont, ami Liszt idejében nem létezett, mert akkor tényleg csak a legtehetségesebbeket vették fel. A tanítás és a számonkérés minősége is hagy kivetni valót, vélekedik, ráadásul ha megnézzük az osztályzatokat, 95%-ban ötöst kap mindenki. „Olyasfajta szemlélet uralkodik, hogy nem is kell annyira a vizsga, ha már bekerült, diplomázzon le. Már elnézést, de ez nem Liszt Ferenc iskolája!” – csattan fel a neves művész.

Azt is látnunk kell, teszi hozzá a forrásunk, hogy egy nemzetközi rangú egyetem nem engedheti meg magának, hogy csak és kizárólag magyar tanárok oktassanak. Európa neves zeneakadémiáin bevett gyakorlat, hogy a tanári karban feltűnnek a legkiválóbb nemzetközi művészek, így van ez Berlinben, Londonban, Bécsben. Számos magyar zenészünk maga is oktat külföldön, így például Várdai István gordonkaművész Bécsben, vagy Fassang László orgonaművész Párizsban. Nekünk is be kell hozni a neves külföldi tanárokat.

Akik pedig eddig nem jöttek el tanítani a ZAK-ra, azért nem tették, mert nem tudtak azonosulni az oktatói gárdával. Itt is rendet kellene tenni. Az igazi nagy tehetségeket igazi nagy tanároknak kell tanítani – fogalmaz zenész forrásunk. Kötelességünk a legnagyobb művészeinket a Zeneakadémián tartani és megbecsülni őket, hogy továbbadják a tudásukat  a következő generációnak.

Modellváltás? Nem ez a lényeg 

„Alapvetően nem az a kérdés, hogy modellt kell váltani vagy sem, hanem hogy a mindenkori Zeneakadémia vezetőségének meg kell találni a közös hangot a fenntartóval, a mindenkori kormányzattal, a minisztériummal”– mondja egy másik, az Akadémiához közel álló forrásunk. „Ez nem politikai kérdés. Olyan személy legyen vezető, aki képes megtalálni a közös hangot. 

Nyilván belejátszik a képbe, hogy az SZFE körüli hullámok miatt nehézkessé vált a felsőoktatás átalakításának kérdése. Lehet egymásra mutogatni, de az ügy igazi vesztese a jövő zenészgenerációja lesz” – fogalmaz.

A pályázaton induló leendő rektorjelöltek között emlegetik Keller András Kossuth-díjas hegedűművészt, a Concerto Budapest zeneigazgatóját, valamint az ugyancsak Kossuth-díjas Kelemen Barnabást, ők mindketten megfelelnek a jelenlegi pályázat nemzetközi vonatkozású feltételeinek. (Kelemen Barnabás időközben jelezte, hogy mégsem áll szándékában megpályázni a tisztséget.) Más nevek is keringenek, de még nem erősítették meg a nyilvánosságban indulási szándékukat.

„Nem tömegjelentkezés kell ide, hanem pár erős jelölt, aki ezt a nem kis feladatot teljesíteni tudja. Még e szigorú kiírás mellett is minimum 5-6 jelöltet tudnék kapásból mondani” – állítja zenész informátorunk. 

Valójában a szenátus nem a ZAK jövőjét nézi, hanem a sajátját. Mert tudják jól, ha új vezető jön, az átalakításba kezd” – hangzik a sarkos vélemény.

"A Zeneakadémia mindenkié. Miközben azt várjuk, hogy a klasszikus zene minél több emberhez jusson el, bezárkózunk egy épületbe, ahova csak az mehet be, akinek kártyája van. Ez is megöli a közeget. Mi még az utolsó mohikánjai vagyunk annak az arany korszaknak, amikor este tízig benn voltunk, a kávézóban ott volt Kocsis, Ránki, Schiff, a szellemük betöltötte a házat. Őket hallgattuk, kérdeztük, beültünk a koncertekre, egymás között megvitattuk, élt a ház. Mára lelketlenné vált az egész, az emberek nem ismerik egymást" – több nagy zenészünk egymástól függetlenül szinte szó szerint ugyanazt hiányolja. 

Megkérdezett forrásaink egybehangzóan nagy lehetőségnek látják a közelgő váltást, sőt nem fukarkodnak az éles megfogalmazásokkal, úgy vélik, az utolsó órában vagyunk, ha a negatív folyamatot nem fordítja meg valaki, teljes leépülés lesz a vége. A legfőbb ellenlábasok ezzel szemben azt hiszik, megnyilvánulásaikkal az ügyet szolgálják, holott folyamatosan besározzák pikírt, politikai motivációjú írásaikkal. Mindemellett úgy állítják be, mintha Keller vagy Kelemen a történet gonosz szereplői volnának, ami nonszensz, és méltatlan az ügy fontosságára és a művészekre nézve. Ideje volna felébredni és a nagy zenei elődökhöz méltó párbeszédet folytatni a Zeneakadémia jövőjéről. Nem a politika, nem a kormány, nem a szenátus, hanem Liszt Ferenc a mérce, akihez inkább feltornászni kéne magunkat, mintsem lehúzni őt és örökségét az egyéni érdekektől vezérelt középszer szintjére. Ha valamitől, hát ettől biztos forog a sírjában. 

Nyitókép: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szecessziós stílusú 1907-ben felépült műemlék épülete a főváros VI. kerületében (Fotó: MTV/Jászai Csaba)