Bár az idei cannes-i filmfesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelte a közönség az ötödik, és nagyon úgy tűnik, hogy utolsó Indy-film bemutatóját, az inkább szólt a hihetetlenül masszív életművet magáénak tudható Harrison Fordnak, mintsem A sors tárcsája hibátlanságának. Akárhogy is, Indiana Jonesban még mindig van annyi kraft, hogy új kalandja ne csak a nosztalgiafaktor miatt legyen élvezhető. Június 29-étől bárki meggyőződhet erről a magyar mozikban is.
Nem volt könnyű dolga az ezúttal producerként közreműködő George Lucas–Steven Spielberg-párosnak, illetve James Mangold rendezőnek, amikor úgy döntöttek, még egyszer és utoljára megmutatják a világnak, hogyan csattan a folytonosan világmegmentésekbe keveredő régészprofesszor, Indiana Jones ostora. Egyszerre kellett ugyanis figyelniük arra, hogy kiszolgálják a régi rajongók igényeit, elfeledtessék a 2008-as, negyedik rész (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága) okozta kollektív csalódottságot és megpróbáljanak a fiatalabb generációknak is valami érvényeset nyújtani. Az eredményt látva elmondható, hogy az első két pontot – ha nem is maradéktalanul – de sikerült kipipálni a készítőknek, a harmadik pedig szinte lehetetlen küldetés egy ilyen, erősen a nosztalgiára építő széria esetében.
Az Indiana Jones és a sors tárcsája ugyanis időutazás minden értelemben.
Ezt már a meglepő és igen látványos kezdés is jelzi: a második világháborúban vagyunk, egy lopott műkincsekkel, varázsos történelmi ereklyékkel és annál több nácival száguldó vonaton. Hogy, hogy nem, Indiana Jones és régi barátja, a szintén régészprofesszor Basil Shaw (Toby Jones) is éppen ide keverednek, hogy a kötelező hosszas csihipuhi meg vonattetőn szaladgálás után megszerezzék dr. Vollertól (Mads Mikkelsen) a legendás Arkhimédész tárcsáját – pontosabban csak az egyik felét. A CGI-technikának köszönhetően korrektül visszafiatalított Harrison Ford egészen megható látvány, Toby Jonesszal való közös jeleneteik kifejezetten szívmelengetőek és viccesek. Annak pedig személy szerint mindig örülök, amikor Mads Mikkelsent nézhetem bármiben; még ha most, a meglehetősen egysíkúan ábrázolt náci főgonosz szerepében nyilvánvalóan nem is kell akkorát alakítania, mint például a Még egy kört mindenkinek történelemtanáraként – ezt a zseniális filmet árukapcsolásként itt ajánlom mindenkinek megtekintésre.
Indiana Jones és a sors tárcsája (12) – hivatalos szinkronizált előzetes #1 (Forum Hungary)
De vissza az Indy-univerzumhoz, a felütés tehát, az akciójelenetek teljes komolyanvehetetlenségével együtt is ígéretes.
Megint ugrunk az időben, csak már előrefelé negyed évszázadot. Az Egyesült Államok teljes eksztázisban ünnepli a Holdra szállást és ezen keresztül a saját zsenialitását, ami, úgy tűnik, egyetlen embert nem hoz lázba: a zsémbes Jones professzort. Indy a hatvanas évek végére alaposan megkopott nemcsak fizikailag, de lélekben is: Marionnal közös fiuk meghalt a háborúban, amúgy sem élnek már együtt a feleségével, a tanítást halálosan unja, bár a nyugdíjas évek hasznos eltöltésére sincs igazán terve. Még jó, hogy a semmiből hirtelen feltűnik sok éve nem látott keresztlánya, Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge), az Arkhimédész tárcsája körüli rejtélyekbe kissé beleőrülő, időközben meghalt Basil egyetlen, naná, hogy szintén régész gyereke. A kalandfilmes műfajhoz illeszkedően igen merész, szabadszájú és fogalmazzunk így, sajátos erkölcsű fiatal nő, valamint az immáron az amerikai űrprogram fizikusaként visszatérő Voller lesznek a katalizátorai a percek alatt felpörgő, majd a feleslegesen túlnyújtott játékidő alatt időnként unalmasan lelassuló eseményeknek.
Hiszen ha a legenda igaz, és a tárcsa révén lehetővé válik az időutazás, a nácik újra hatalomra kerülhetnek, kiküszöbölve azokat a hibákat, amelyek annak idején a csúfos vesztüket okozták. Megkezdődik hát a jók és rosszak közötti veszett kergetőzés földön-vízen-levegőben, hogy egy, a kiszámíthatósága ellenére mégis hatásos fordulattal a végén megállapíthassuk: a múltban ragadás, tűnjék ez akármilyen csábítónak és kényelmesnek, soha nem viszi előre az életet.
Értelmezhető ez magára A sors tárcsájára is: abból nem lesz automatikusan nagy film, ha a sok évvel ezelőtt bevált receptet, a hozzávalókat patikamérlegen kimérve, újra elővesszük. Mindennek ellenére érdemes megnézni, mert nyári szórakoztató moziként tökéletesen megáll. És persze a nyolcvanévesen is remek állapotban lévő Harrison Ford miatt, aki nem fél néha szimbolikusan levenni az Indy-kalapot, és viccelődni egyet azon, hogy járt el lassan az idő felette is.
Indiana Jones és a sors tárcsája (12) – hivatalos szinkronizált előzetes #2 (Forum Hungary)
Nyitókép és fotó: Indiana Jones és a sors tárcsája-jelenetképek (Forum Hungary)
A szakralitásban hiszek – vallja Száraz Miklós György. Az íróval kalandos életútjáról, világ körüli és lelki utazásairól, történelemről és jelenkorról, indíttatásairól és mai tűnődéseiről beszélgettünk.
A nemzeti hőskor hagyja maga után a nemzeti hagyományt, írta Kölcsey, s boldog az a nemzet, amely – annyi megbűnhődés után – új hőskort tudhat a magáénak. Petri Lukács Ádám írása.
Hiánypótló kötetet adott ki a Migrációkutató Intézet munkatársa, amely az arab kultúra alapjaiba vezeti be az olvasót.
A szélsőségesek felszisszenése jó jel lesz.
Én mindig elszomorodom, amikor évente egyszer a tudtomra adják, hogy ma van a magyar kultúra napja. Az év többi háromszázhatvannégy napján vajon mi van? Győrffy Ákos írása.
Negyvenkilenc, nemzetközi vizeken elfogott illegális bevándorlóval a fedélzetén érkezett Shengjin kikötőjébe az olasz járőrhajó.
A magyar férfi kézilabda-válogatott egy utolsó másodperces góllal 31–30-ra kikapott a társházigazda Horvátországtól a világbajnokság negyeddöntőjében.
