Aki hazatért Budapestről Székelyföldre, az otthon megörökítésére – Szász-Bányász Anna fotográfus mesél

Interjú: Sebestyén Rita

Szász-Bányász Anna fotográfus művei becsempészik a paraszti életforma mozaikjait a városi ember életébe. Képei hangulatában visszaköszön a születés öröme, a halál árnyéka, az állatok esendősége, a székelyföldi parasztember alázata és egyszerűsége. Egy önfenntartó gazdaság mindennapi pillanatait jeleníti meg tehén életeken keresztül.

A fotók az absztrakció felé nyúlnak, visszatérő elem a homokdűnének ható tehénhát, a hófehér tehén-szempilla vagy akár a tehénfrizura. A műkedvelő érzi a fotográfus és a fotón megjelenő állatok közötti hihetetlen közelséget.

Anna Gyergyóújfaluban született, az érettségit követően

alap- és mesterszakos képzés keretében.

Visszaemlékezve Budapestet nyomasztónak és zsúfoltnak találta. Hiányzott neki a falura jellemző közösségi élet és a visszavonulásra alkalmas tér, ahova el lehet vonulni. Megjegyzi a fővárosban is megtalálta azokat a nyugalmasabb helyeket, ahová a székely lélek el tud vonulni. Az erős erdélyi közösség mégis könnyebbé tette a budapesti létet Anna számára.

Végül a pezsgő kulturális életet, a Budapest kínálta szakmai lehetőségeket hátra hagyva a diplomaszerzést követően azonnal visszatért szülőföldjére. Elmondása szerint a tanulás szándékával költözött Budapestre, de a neveltetéséből és csodás gyermekkori emlékeiből adódóan

„Ragaszkodom a falumhoz. Itthon Erdélyben sem tudom elképzelni, hogy egy kisvárosban lakjak. Nekem mindenképpen a falu, annak a közössége kell, a szomszédok, hogy mindenkinek köszönsz, az üzletben tartozásod is lehet, mert tudják, hogy visszaviszed. Nyilván ezt Budapesten nem engedheted meg.”

Elmeséli: „Nem foggal-körömmel ragaszkodtam ehhez az elhatározáshoz. Az gondoltam, hogy ha valami megváltoztatja, akkor az úgy kell, hogy legyen, de egyetlen egyszer sem bicsaklott meg bennem semmi. Azt a hét évet, amit ott voltam, azt nagyon élveztem, de az bőven elég volt ebből a műfajból.”

A Bányász család pár évvel ezelőtt életvitelszerű paraszti életformába kezdett. A fiatal lány akarva-akaratlanul belesodródott egy újfajta életformába, amelynek egyhamar megtalálta a szépségeit. Anna aktívan kiveszi a részét a fizikai munkából;

és nagyon ritkán bevállal egy-egy fejést is. A munkafolyamatok pillanatait az Instagram-oldalán kezdte megosztani az ismerőseivel.

„Nyaranta mindenki nyaralt, és akkor én kitaláltam, hogy szénafesztiválom vagyok. Elkezdtem úgy posztolni a mindennapi munkáimat, mintha tényleg egy szénafesztiválon lennék. Nagyon sokan elhitték, nagyon sokan rácsodálkoztak. Azért tisztelték, amit csinálok, mert megtaláltam benne, ami humoros, ami szép, és nem azért, mert férfimunkát végeztem” – meséli Anna.

Vallja, hogy a munka pozitívumait kell előtérbe helyezni. Ez a fajta fizikai munka meditatív jelleggel bír, ellazít, kondiban tartja a testet, és mellette könnyedén hallgathat az ember zenét vagy akár hangoskönyvet.

Instagram-profiljának visszatérő elemei a nagymamájával készült beszélgetések. A székely asszony fiatalkori emlékeit, életképeket, nehézségeket oszt meg a régi időkről. Anna meg szeretné osztani követőivel, hogy nagymamája keserű sorsa ellenére

Anna hálás, hogy a nagyszülei jelenlétében nőtt fel. Az elmúlt években pedig tudatosan keresi a társaságukat, beszélget velük. Vallja, hogy a generációs együttélés megkönnyíti a családok mindennapjait, és könnyebbé teszi a hagyományos ökológiai tudás áramlását a generációk között. „Endre tata az egyik példaképem, például ő tanított meg engem rendesen dolgozni. Láttam rajta, hogy rendkívül higgadtan, nem erőből, hanem ésszel, technikával dolgozik. Megtanultam én is, hogy higgadtan sokkal jobban lehet haladni, mint kapkodva. Nagymamámtól rengeteg főzési praktikát tanultam. Ha valamikor elakadok a főzésben, akkor mindig őt hívom.”

A nyarakat Székelyföldön töltötte, dolgoznia kellett, közben már fotográfia szakon tanult és szeretett volna fényképezni. Fotográfus szemmel kezdett el felfigyelni a gazdaság apró mozzanataira, és felfedezte az izgalmas perspektívákat.

Munka közben mindig van elérhető távolságban egy fényképezőgép, így olyan pillanatokat tud megörökíteni, amik a fotográfiában izgalmasak.

Kezdetben magának fényképezett, nosztalgiagyártás gyanánt. Megörökítette azokat a pillanatokat, amikor jól érezte magát. Kialakult egy követőtábora, akik érdeklődtek és kíváncsiak voltak a székely lány művészi fotóira. Felismerte, hogy a képein keresztül meg tudja mutatni a természetközeli életmód kevésbé idilli oldalát, és hogy milyen egy önfenntartó gazdaságban élni. „A képeim azt jelenítik meg, hogyan lehet szépen gazdálkodni, hogyan lehet állatjóléttel együtt gazdálkodni. Abból tényleg nem bőségesen, de meg tud élni egy család. Nagyravágyó gondolataim nincsenek.”

Anna az alig látható apróság megjelenítésére törekszik. Meg akarja mutatni, hogy a teheneket nem csak láncra verve lehet tartani:

Eközben igyekszik ápolni a képzései alatt kialakult szakmai kapcsolatokat és benne maradni a kortárs fotográfia nagyjainak közösségében. Székelyföldön elenyésző, hogy valaki művészi vagy alkotó jellegű fotográfiából megéljen. Alkalmazott fotográfusra szükség van, mint például esküvői fotós. De hogy valaki kiállításokból, képeladásokból éljen meg, az szinte lehetetlen.

Manapság úgy érzi, hogy kimerítette a jelenlegi témáját. Nemrég elköltözött a családi gazdaságból, de amikor hazalátogat, igyekszik megörökíteni a pillanatokat. Szeretne a jövőben az emberekkel foglalkozni, őket fotózni. Hangsúlyozza: nem zsáner- vagy szociofotót szeretne készíteni, bár örül a műfaj népszerűségének.

Szász-Bányász Anna munkái tavalyi évben a Budapest Fotó Fesztiválon egy csoportos pályázat keretén voltak kiállítva a Faur Zsófi Galériában. Ugyanebben az évben Székelyföldön, Csíkszeredán a mutatták be fotóit a Kriterion Galériában Már a jövő sem a régi címmel. Legközelebb Budapesten a Műcsarnokban a Népművészeti Nemzeti Szalon keretein belül tekinthetik meg az érdeklődők a munkásságát.

Anna nem szeretne munkaként tekinteni a fotózásra:

„Sokkal inkább vágyom egy egyszerűbb életre, ami lehet, hogy semmi másról nem szól, minthogy az udvaron és az állataid körül elvégzed a munkát, viszont azzal tényleg tisztességesen megélsz. Nem dúskálsz, nem jársz el mellette nyaralni. Az, ami nehézség van benne, azt kárpótolja az állat jelenléte. Terápiás jellegű tud lenni a fizikai munka, nem gondolkozol annyit fölöslegesen. Az állat jelenléte megnyugtató. Amikor ők nyugodtak, te is megnyugszol mellettük. Egészséges és jó környezet ez arra, hogy az ember normális tudjon maradni.”

Fotográfiák: Bányász Anna

***

Anna édesapjával, a magát értelmiségi parasztemberként, fejőstehenei munkatársaként meghatározó Bányász Józseffel készült korábbi interjúnk („A parasztember Isten munkatársa”) itt olvasható – hamarosan egy újabb, vele folytatott beszélgetést is közlünk.