„Tele van a két kezem boldogsággal" – bemutatták a Cziffra György életéről készült dokumentumfilmet

„Virtuóz vagyok, tudom, annak születtem”, mondja a film egy pontján Cziffra György, de olyan természetességgel, sőt szerénységgel, hogy eszünkbe sem jut kételkedni a kijelentés igazságában. Annál is inkább, mert Cziffra – és ez igen ritka eset – nemcsak a maga, hanem a külvilág megítélése szerint is valóban egyedülálló zseni volt. Ráadásul amolyan népmesei szegénylegényként, jó néhány próbát kiállva nyerte el jutalmát:

Hogy öröksége ne halványuljon el, azért egykori tanítványai, kollégái és az általa létrehozott, a fiatal tehetségeket felkaroló franciaországi, senlis-i székhelyű Cziffra Alapítvány is nagyon sokat tesznek. De talán senki nem annyit, mint Balázs János, a magyarországi Cziffra Fesztivál alapítója és igazgatója, aki zongoraművészként maga is az improvizatív, romantikus, a zenei határokat feszegető, Cziffra mellett Liszt Ferenc nevével is fémjelzett játékmód híve és gyakorlója.

Nem véletlen, hogy Petrovics Eszter filmjében is ő a nézők kissé elfogódott, tisztelettudó, komoly kalauza. Az életút hagyományos, születéstől a halálig való felmondása persze önmagában kevés volna, hogy a még akár rajongói figyelem is másfél órán át kitartson. Ahhoz maga Cziffra György kell. Méghozzá szó szerint: a rengeteg archív felvétel, köztük francia és magyar televíziós interjúk emberként is közelebb hozzák ezt a remek kiállású, határozott, jó humorú, de önmagával szemben folyton kritikus, a munkát a tehetséggel egyenértékűnek tartó, különös tehetséget. 

Aki nem a semmiből jött, hiszen cigány zenész, cimbalmos édesapjától nyilván örökölt némi muzikalitást. De hogy ép lélekkel és jó kedvvel túlélte a nyomort, a saját csodagyerekségét, a háborút, a gyaníthatóan egészen derűs, de a kiteljesedésre lehetőséget nem adó bárzongorista éveket, a feleségével való szökési kísérletért kapott börtönt – karmester fia tragikus halálán kívül szinte mindent –, azt már saját magának, a megtörhetetlen belső erejének köszönhette. 

„A virtuozitás, a spontaneitás, a nyitottság, a szabadság Cziffra előadói egyéniségét éppúgy jellemezte, mint életét és az emberekhez való viszonyát. Nagyon fontos volt számára Magyarország, itt vált művésszé, de a világsikert Párizs hozta meg számára.

– mondja a rendező nagyon pontosan. És mondják, mesélnek róla a nemzetközi zenei élet kiválóságai, Balogh Kálmán, Cyprien Katsaris, Michel Sogny, Vásáry Tamás, valamint a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is. És persze mindennél jobban mesél róla a zene, elsősorban a saját zongorajátéka, amelyben még a hozzám hasonló botfülűek is megérzik a szenvedélyt, egyediséget. 

„A küldetés nem más, mint a többi ember érzelmi forrásainak őrzése” – írta Cziffra György Ágyúk és virágok című, Magyarországon 1983-ban megjelent, kalandregénynek is beillő önéletrajzában. Szerencse, hogy vannak jó páran, akik ma ugyanúgy a magukénak érzik és viszik tovább ezt a gondolatot.

A Tele van a két kezem boldogsággal legközelebb március 31-én, Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben látható majd, és a közeljövőben az MTVA is műsorára tűzi.

Cziffra 100 -- Tele van a két kezem boldogsággal – előzetes:

Nyitókép: Cziffra György (Cziffra Fesztivál)