Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Március 15-én este a Fonóban tartják főmunkatársunk, Szilvay Gergely táncházas interjúkötetének, a Józan részegségnek a bemutatóját.
Március 15-én este 9-kor a Fonó Budai Zeneházban mutatják be a Mandiner főmunkatársának, Szilvay Gergelynek a legújabb kötetét, a Józan részegséget, amely a szerző táncházas interjúit tartalmazza. A szerzővel Rosonczy-Kovács Mihály prímás, külpolitikai elemző beszélget.
Mint a kötet fülszövege írja: a táncházmozgalom 2022-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját. Zenésze és táncosa talán van elég, de krónikása alig. Szilvay Gergely, aki gyermekkora óta néptáncol, 2014-ben kezdett el szisztematikusan interjúkat készíteni a táncházmozgalom muzsikusaival, táncosaival és más szereplőivel – koreográfusokkal, viseletkészítőkkel, népmesemondókkal. Ezeket az interjúkat gyűjti egybe a Józan részegség című kötet, ami a mozgalom előző, ötödik évtizede lenyomatának is tekinthető, és a L’Harmattan kiadó gondozásában jelent meg.
Nem “rajongói” interjúkról van szó, a kötet elsősorban nem pályaíveket mutat be; a szerző a megkérdezettek gondolataira kíváncsi, habár persze az izgalmas történetek sem maradtak ki a beszélgetésekből. Az előző évtizedekben alig született néhány hasonló kötet, ami így a szakma számára forrásértékű lehet, bár elsődlegesen az érdeklődő olvasók számára készült.
A kötet ötven cikket tartalmaz, olyan megszólalókkal, mint Berecz András, Agócs Gergely, Hamar Dániel (Muzsikás), Sebő Ferenc, Pál István Szalonna és Tárkány-Kovács Bálint; vagy épp a Góbé, a CimbaliBand, a Tükrös, a Magos, a Tokos zenekar. A szerző kifaggatott olyan erdélyi prímásokat, mint a széki Pali Marci, a Magyarpalatkai Bandát vezető Kodoba Florin, a Szászcsávási Bandát vezető Jámbor István “Dumnezu” és a kalotaszegi Fodor Sándor “Neti”.
Szilvay Gergely (Pásztó, 1983) újságíró, a Mandiner főmunkatársa. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett történelem-kommunikáció szakon, s ugyanott szerezte meg doktorátusát politikaelméletből. Kiskora óta néptáncol. 2016-2017-ben a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként tanított néptáncot a New York-i Magyar Házban. 2019-ben elvégezte a Hagyományok Háza Magyar népmese – hagyományos mesemondás tanfolyamát. Ez az ötödik kötete.
Az bemutató Facebook-eseménye itt érhető el.