„Egy picit talán minden magyar Petőfi szeretne lenni” – 200 éve született a lánglelkű költő

Petőfi Sándor kereken kétszáz éve, 1822. december 31-ről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született. Ki a költőt, ki a forradalmárt, ki a nemzeti hőst szereti és tiszteli benne, de egy biztos:

A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja rövid élete ellenére – mindössze 26 éves volt, amikor elhunyt – közel ezer verset írt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, az ismertebbeket sok más nyelvre is lefordították.

Petőfi Sándor portréja, Barabás Miklós litográfiája

„Petőfi röpke hét év alatt írta magát világirodalmi nagysággá – ez is mutatja a zsenialitását. Már csak ezért is megérdemli, hogy megünnepeljük a 200. születésnapját.

És nagyjából ennyi is a lényeg, e két fogalmon alapszik az egész nyugati kultúra: szabadságunk az emberi végességünk tudatából ered, vagyis benne van a halál, a szerelemben az élet (és viszonyfogalma a viszály vagy gyűlölet), a kettő egymásba játszásában a remény. Nincs nála nagyobb és érthetőbb” – mondja lapunknak a költő születésnapja kapcsán Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.

Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István mészárosmester Kartalon született. A közhiedelemben elterjedt szerb származással szemben felvidéki szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Apai ágon a család egyik őse 1667-ben I. Lipót királytól nemességet nyert. Petőfi tudott a nemesi származásáról, ám felnőttként, mint demokrata, szándékosan nem élt nemesi jogaival, teljesen azonosítva magát a néppel. Édesanyja, Hrúz Mária, a felvidéki Necpálon született, férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át. Arany János emlékezete szerint „nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”. Petőfi születési helye a mai napig vitatott, egyszer Kiskőrös, másszor Szabadszállás szerepel a dokumentumokban és a visszaemlékezésekben. Ami biztos, hogy Kiskőrösön keresztelték meg január 1-jén evangélikus vallás szerint. A gyermek születésekor olyan gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Öccse, Petőfi István 1825-ben született.

„Amikor Petőfi Sándorról beszélünk, nem véletlenül egy legenda jut eszünkbe. Egészen megdöbbentő számomra, hogy egy olyan emberről van szó, akinek sem a születési helye nem tisztázott – hiszen két-három magyar település vérre menő vitákat vív kétszáz esztendeje annak kapcsán, hogy hol látta meg a napvilágot –, s akinek a haláláról, eltűnésének a pillanatáról is a mai napig vitatkozunk.

– jegyzi meg lapunk megkeresésére Rákay Philip, a készülő Petőfi-film megálmodója.

Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult. Félegyházán kezdte, Kecskeméten három különböző elemibe járt, majd Szabadszállás következett, ezt követően apja a dunántúli Sárszentlőrincre küldte. Innen nem sokkal később Pestre került az evangélikusokhoz, illetve a piaristákhoz, azután pedig Aszódra, ahol találkozott egy színtársulattal. Ennek hatására a tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, ekkor kezdett verseket is írni. Csak valamivel később adta újra tanulásra a fejét, de akkor már Pápán folytatta tanulmányait.

Az »Úti jegyzetek« egy részlete az aszódi vasútállomás várójának falán

„Nekem nagy meglepetés volt Petőfi, amikor elkezdtem vele úgy igazán megismerkedni. Amikor 15-20 évvel ezelőtt a »Bor és a lányka« lemez készült – amin zömében Petőfi-versek vannak –, a munkafolyamat során újra megismerkedtem a költészetével. Azóta is rabja vagyok annak a hangulatnak és – ha fogalmazhatok így – hangzásvilágnak. Petőfi egy zseni volt, egy csodagyerek. 26 éves korára olyan életművet hagyott ránk, ami azóta is meghatározó. Én 26 évesen kezdtem el a zenei pályámat, ő akkor fejezte be a földi életét. Kevés költő mondhatja el magáról, hogy még életében annyira népszerű lett volna, mint Petőfi. Már a korában szavalták a verseit, énekelték a dalait.

– mondja Szarka Gyula, a Ghymes együttes egyik alapítója, aki a bicentenárium keretein belül Petőfi-dalokkal járja a Kárpát-medencét. „Ami engem megragadott az az, hogy Petőfi rendkívül dinamikus és hazaszerető, ami manapság sajnos már szinte túl romantikusnak tűnik. Illetve elképesztő jó humora is van. Mindez arra sarkallt, hogy írjak egy lemezt, amin csupa Petőfi-versmegzenésítések vannak, valamint írtam egy saját dalt is róla »Petőfi dicsérete« címmel, amely a lemez címadó dala lett” – teszi hozzá.

Pápát elhagyva Petőfi többnyire vándorszínészként kereste a napi betevőt, ínséges idők következtek az életében. Megfordult különböző társulatokban Székesfehérváron, Kecskeméten, Ozorán és Pozsonyban is, de többnyire alsórendű szerepeket játszott. Társai nem tartották jó színésznek; előadói képessége, hangterjedelme, alakja, testtartása és mozdulatai csak ritkán nyerték el a közönség tetszését. Ez mindig nagyon  fájt neki, mert a színészetben nem menedéket keresett, hanem olyan eszményi pályát, amelyben szabadon áldozhat művészi hajlamainak. Ezért is tűrt kitartóan annyi nyomorúságot és elégedett meg néhány váltó-forint heti fizetéssel.

Nyomorúságában kénytelen volt egy ideig a pozsonyi Országgyűlési Tudósítások másolásával keresni kenyerét, ám nem sokkal később rákacsintott a szerencse, ugyanis

Ezután született meg benne a gondolat, hogy Pestre megy, költeményeinek kiadót keres és kifizeti az adósságait. Még az év telének folyamán összeírta verseit, s 1844 februárjában gyalogszerrel megindult Pest félé. Azonban hiába hordozta költeményeit a kiadókhoz, egyik könyvárus sem akart a megjelentetésükre vállalkozni. Kétségbeesésében Vörösmarty Mihályhoz fordult, s a nagy költőnek sikerült rávennie Pest egyik társaskörét, a Nemzeti Kört a verses kötet kiadására. Az ekkor huszonkét éves Petőfit Vörösmarty közbenjárására újabb szerencse érte: Vahot Imre meghívta segédszerkesztőnek a Pesti Divatlaphoz. Szívesen dolgozott más folyóiratokba is: az Életképekbe és a Honderűbe, mellette pedig bámulatos termékenységgel írta költeményeit. Mire a Nemzeti Kör által kiadott versei megjelentek, már készen volt A helység kalapácsa; a következő évben pedig négy kötete látott napvilágot: a János vitéz, a Cipruslombok Etelka sírjáról, a Szerelem gyöngyei és verseinek újabb gyűjteménye. Szerelmes versei rendkívül megnövelték népszerűségét a közönség előtt.

illetve egy nagyon becsapós kifejezésmódot. Gyerekkorunkban mindig azt tanították, hogy ő népi költő volt, de épp most keverjük a Petőfi-műsort a stúdióban, és napról napra szembesülök a soraival. Valami elképesztő tartalom van bennük. Szó szerint lánglelkű, és ahogyan az anyanyelvünket használja, toronymagasan az első helyen befutó nálam. Boldog születésnapot Petőfi Sándornak!” – mondja Ferenczi György a Mandiner megkeresésére. Az 1ső Pesti Rackák énekes-szájharmonikása 2006-ban éppen a híres Petőfi című albumával robbant be a köztudatba.

Petőfi Sándor: Lantom, kardom… bejegyzése Burián Pál emlékkönyvébe (Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)

Petőfi 1846 őszén ismerkedett meg Szendrey Júliával, az erdődi gróf Károlyi-uradalom jószágfelügyelőjének lányával. Noha a szülők mindent elkövettek, hogy a házasságot megakadályozzák, egy évi nehéz küzdelem után, 1847 őszén a költő feleségül vette Júliát. A Koltón eltöltött mézeshetek után nem sokkal Petőfi költői pályája magasra ívelt – átadta magát a munkának, a tervezgetéseknek és a családi boldogságnak. 1847-ben az Életképekbe dolgozott, ahol verseit másfél arannyal honorálták, és írt Kovács Pálnak Győrött megjelenő Hazánkjába is, hasonló feltételekkel. De a legfontosabb mégis az ez évben összegyűjtött költeményeinek kiadása volt. A műveket Emich Gusztáv nyomdász vette meg 500 forintért, és Petőfi összes költeményei címmel jelentek meg 1847. március 15-én. Fiatal kora ellenére Petőfi ekkorra már országos ismertségre tett szert. 1848 telén a második kötetet is eladta Emichnek 2000 forintért, melyet Emich havi 100 forintos részletekben fizetett, így a fiatal házaspár sorsa biztosítva volt 1849 októberéig.

„Petőfi Sándor hihetetlenül fantáziadús és zseniális költő volt. Stílusban és nyelvezetben nagyon közel áll a magyar néphez – arisztokrata származása ellenére költészete sosem volt arisztokratikus.

Vele a magyar irodalomban is egy új korszak nyílt meg. Azt gondolom, Petőfi legnagyobb értéke minden költő fölött az, hogy nem csupán szép szavakkal fejezte ki eszméit, gondolatait és akaratát, hanem cselekvéssel is” – magyarázza lapunknak Li Zhen Árpád, kínai származású Petőfi-fordító és -kutató.

A Li Zhen Árpád által említett aktív cselekvést mi sem fejezi ki jobban, mint hogy a költő 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Kilenc jeles fiatal írótársával együtt létrehozták a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, melynek Petőfi mellett tagja volt Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. A társaság célja a következő volt: emancipálni a szépirodalmat, illetve saját orgánumukban érvényt szerezni az újabb irodalmi iránynak, „amely épp oly nemzeti, mint romantikus volt, és a nép nyelve alapján akart nemzeti stílust fejleszteni”.

1848 januárjában elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek. Március 13-án Petőfi megírta a Nemzeti dalt, március 14-én pedig összeállították a 12 pontot. Ezen az estén érkezett meg a bécsi forradalom híre. A »márciusi ifjak« egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban,

„Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? Mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Táncsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket” – írta Petőfi levelében Arany Jánosnak 1848. március 21-én.

Lévén, hogy vérmérsékleténél fogva is forradalmi természet volt, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi a költészetére is hatással voltak. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel” – hangzanak Jókai emlékező szavai.

Arany és Petőfi szobra Nagyszalontán

A költő 1848 nyarán megírta Az apostolt, élete fontos művét, megfogalmazva benne történelemfelfogását. Igazolták őt a szeptemberben történt események: Jelačić horvát bán szeptember 11-én átlépte a Drávát. Szeptember 16-án Petőfi megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát: „Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. Föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra!”. Majd jelentkezett katonai szolgálatra, s elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére.

December 15-én született meg kisfia, Petőfi Zoltán, így kénytelen volt szabadságot kérni. Apaságáról így írt Arany Jánosnak: „Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehér papirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető barátod.”

Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, s egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, és január közepén feleségét, illetve fiát Aranyékra bízva indult Erdélybe. A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem kímélni akarta a harc veszélyeitől, és lehetőség szerint visszatartotta, de Petőfi mégis többször belekerült az ütközetekbe. Bem 6000 fős serege 1849. július 31-én találkozott a 12 000 fős orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben – itt zajlott a csata, amely az egész napon át tartó küzdelem után a magyarok vereségével végződött. Kezdetben Petőfi Bem körül volt, ló és fegyver nélkül, ezért a vezér délután arra utasította, hogy hagyja el a csatateret. Az ezután történtek pedig már homályosak és ellentmondásosak. Az biztos, hogy Petőfi nagy valószínűséggel nem sokkal ezután életét vesztette.

Egy olyan ember volt, aki mindent félre tudott tenni a hazájáért egy adott pillanatban. Sokan vagyunk ebben az országban, akik ugyanígy gondolkodunk. A »szegény költő« képével, akinek semmi veszítenivalója nem volt 1848 márciusában, ideje leszámolni. Hiszen Petőfi akkor már igenis egy erősen polgárosodó életet élő házasember volt, kiváló szerződésekkel, jó fizetéssel. Nem igaz tehát, hogy nem volt tétje annak, hogy odaállt a márciusi ifjak élére, és a hazáért gyakorlatilag az életét áldozta. Olyan embert látok benne, aki amellett, hogy egy egészen felfoghatatlan – mai ésszel is alig felfogható méretű és minőségű – életművet hagy maga után a maga 26 évével, ami önmagában megdöbbentő; bármit sutba dobott az elveiért.

Számomra az egyike azon történelmi és irodalmi alakoknak, akik a legbelső polcon lakoznak a szívemben” – mondja befejezésül Rákay Philip.

A pesti Pilvax kávéház, Preiszler József korabeli színezett tollrajza

Nyitókép: Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola