Demeter Szilárdnak sok mindenben igaza van, újra kell osztani a támogatásokat – mondja a Pannon Filharmonikusok igazgatója

Az ötödik ciklust kezdte a Pannon Filharmonikusok élén. Honnan hova jutottak?

2003-ban hosszú távú építkezésbe kezdtünk. Markáns programmal jelentkeztem arra a művészeti igényből fakadó feladatra, hogy teljesen új fejezetet kell nyitni Pécs szimfonikus zenekarának, az akkori nevén Pécsi Szimfonikus Zenekar életében. Hittünk benne, hogy Pécs, illetve a zenekar muzsikusainak többsége képes arra, hogy közösen létrehozzon egy országos hatáskörű, Magyarország zenei életét tematizálni képes zenekari műhelyt, amely alkalmas arra, hogy a magyar zenekultúra minőségi nagyköveteként jelenjen meg külföldön is. Ehhez meg kellett újítani a belső szakmai működést, felépíteni egy professzionális menedzsmentet, máshová pozicionálni a szakmai horizontot. Az eredmény a bizonyítási eljárása is annak,

Vagy még sarkosabban: nem csak Budapesten lehet világszínvonalat létrehozni?

Pontosan. A minőség a tudás, a munka és a konzekvens építkezés kérdése. A szimfonikus zene az együttműködés művészete. Az együtt gondolkodás, a közös célok, szándékok és cselekvések összehangolása. A világszínvonal létrehozásának a kulcsa ebben rejlik: a sok-sok szereplő minőségi munkájának az elvárásából, a jól megfogalmazott közös célokból és abból a közösségi szellemiségből, amelyben a szereplők elvárják egymástól, hogy a másik is húzza a szekeret. Egy szimfóniát nem lehet csak három szólammal előadni. A világszínvonalú együttműködés pedig bárhol megvalósítható, ahol van szándék.

A magyar klasszikus zene napja – Pannon Filharmonikusok, 2022

Azonnal nevet is váltottak Pannon Filharmonikusokra. Ezzel is jelezni akarta, hogy új korszak következik? 

Igen, ez nyilván szimbolikus és tudatos döntés volt is volt egyben, ami az új pozicionálási irányt segítette. De nem arról szólt, hogy szántsuk be az erdőt, azaz tagadjuk meg a zenekar immár kétszáztíz éves hagyományait – ezeket ma is intenzíven ápoljuk. Az azóta eltelt közel húsz év alatt a PFZ az exkluzív minőség garanciáját nyújtó brand lett. Az ország egyik legnagyobb közönségbázisát építettük ki, folyamatosan telt ház előtt játszunk, rengeteg programunk van minden korosztálynak. Miközben, és ez a nagy különbség sok más hasonló együtteshez képest, elsősorban művészzenekarként határozzuk meg magunkat. Azaz nem a közönséget szeretnénk elsődlegesen kiszolgálni a változó piaci igények és divat alapján, hanem éppen fordítva: mi próbáljuk alakítani, finomra hangolni a közönség ízlését. Sikerrel. Ma ott tartunk, hogy ha meghirdetünk egy ismeretlen műveket kínáló koncertet, az ugyanúgy telt házas lesz, mintha Beethoven V. szimfóniája lenne terítéken. Összességében tehát a Pannon Filharmonikusok egy rendkívül stabil, ereje teljében lévő társasággá érett, amely formálja a környezetét: ne felejtsük el, hogy Magyarország második zöldmezős beruházásaként megépült hangversenyterem, a világszínvonalú akusztikával bíró Kodály Központ a zenekar otthonának épült.

Pécs, Kodály Központ (Fotó: Dékány Zsolt)

Miért?

Fiatalon azt gondoltam, hogy vidéken megcsinálni egy nemzeti alapintézményt, tényleg csak teljesítmény, ha úgy tetszik know how kérdése. Ötvenkét évesen már kicsit árnyaltabban látom ezt a dolgot.  A PFZ jelenség a kulturális decentralizáció pilot projektjeként is szemlélhető, így vele és róla kapcsolatos kérdésfelvetések túlmutatnak a tulajdonosi jogokat gyakorló Pécs városán.

Az igazi kérdés az számomra, hogy miért onnan indulunk ki, hogy a budapesti székhelyű művészeti társulatok lehetnek országos hatáskörűek, akár állami fenntartói szerepvállalással, míg a vidékiek nem. Ha a közterhek viselésében nincs különbség fővárosban vagy a vidéken élők között, akkor mitől evidens, hogy a vidékre juttatott állami támogatások mikéntjében a főváros-vidék dichotómia releváns szempont lehet? A kérdés nem az, hogy lehet-e vidéken országos jelentőségű, nemzetközileg is elismert produktumot létrehozni,

A koronavírus-járvány, a háború és a nyomában kialakult válság szintén mindenkit sújt, postacímtől függetlenül. A kulturális élet minden szereplőjének, beleértve az államot mint finanszírozót is, szembe kell nézni azzal, hogyan tovább. Sem én, sem a kollégáim nem úgy látjuk, hogy az eddigi út jó irányba vinne.

Horváth Zsolt (fotó: Dékány Zsolt)

Mások mellett Demeter Szilárd is erre utalt, amikor azt mondta, fel kell számolni a magyar kulturális életben meglévő párhuzamosságokat. Ez érinti a komolyzenei együtteseket is, „amelyek  rengeteg pénzbe kerülnek”, miközben a tucatnyi helyett „miért ne lehetne összesen csak négy államilag finanszírozott együttes, ahol minden zenész akkora fizetést kap, hogy ne kelljen öt-hat helyről összekaparnia a pénzét?” Egyetért ezzel?

Demeter Szilárdnak sok mindenben igaza van. A hangvétele sem idegen tőlem, mert az én életpályám is erről szól: nézzünk szembe a problémákkal, és a lehető leghatékonyabban oldjuk meg őket. Teljesen természetes, hogy ha egy művészeti szervezet állami pénzt használ fel, mint például mi is évi egymilliárd forintot, akkor jogosan számonkérhető. És az sem ördögtől való gondolat, hogy csak attól, mert valaminek múltja van, nem biztos, hogy jövője is kell legyen, csak ha a teljesítménye ezt indokolttá teszi. Éppen itt az ideje, hogy a kulturális élet szereplői leüljenek, és minden egyes művészeti ágban őszintén számba vegyék, melyek azok az előadó-művészeti intézmények, szervezetek, produktumok, amelyeket a szakma és a közönség egyaránt értéknek tart – és ennek alapján döntsenek a támogatások újraelosztásáról.

Ha a teljesítményünk alkalmassá tesz minket arra, hogy a magánszektor, a versenyszféra kapcsolódjon hozzánk, ezeket a lehetőségeket az állam segítségével meg kell teremteni és ki kell használni. Mindenkinek elképesztő nehézségei vannak. Ma az a mindennapi kérdés, hogy hány fokban dolgozzunk, de teljesen higgadt vagyok, mert abban bízom, hogy ez a gödör alja, és sajnos ez kellett ahhoz, hogy a Demeter Szilárd által felvetett kérdésekre oly sok év után végre érdemi válaszok szülessenek. 

A Pannon Filharmonikusok helyét hol látja ebben a – remélhetőleg – letisztult, új kulturális rendszerben?

A PFZ-nek szükségszerűen el kell érnie azt az állapotot amely rögzíti az országos, állami státuszát. Nem azért, mert ez az én egyéni ambícióm, hanem mert az elmúlt húsz év adatai és a jelenlegi működésünk is ezt igazolja. A Pannon Filharmonikusok minőség szerint és brandértéke alapján is ott van az ország négy legfontosabb komolyzenei együttese között. Focinyelven szólva,

Ha már külföld, a trombitaművészi diplomáját annak idején a Bécsi Zeneakadémián szerezte. Nem lett volna kényelmesebb kint maradni, és mondjuk szólóművészként bejárni a világot a zenekarvezetői harcok helyett?

Tizenkilenc évesen még volt ilyen tervem. Még mondtam is a szüleimnek, hogy a kotta mindenhol ugyanaz, a Lajtától nyugatra a szimfonikus zenélést nagyon magas színvonalon művelik, és felső középosztály életvitelt biztosító módon meg is fizetik. Bécsbe kerülve 1990-ben ráadásul azt is nagyon hamar megláttam, hogy a magyar komolyzenei szcéna, amely párás tekintettel figyeli saját különlegességét, a világ egyik zenei fővárosából nézve nem is olyan rendkívüli. Ugyanakkor, közéleti érdeklődésű emberként azzal is hamar szembesültem, hogy ha kint maradok, akkor akaratlanul is életprogrammá válik a sikeres integráció. A zenei élet nemzetközisége okán ez a szűk szakmai közegben semmilyen problémát nem jelent, annál inkább a mindennapi életben. Így hirtelen már identitást érintő témaként gondoltam a letelepedésre. Amilyen biztos voltam benne az elején, hogy többet nem jövök haza, az egyetem végére épp olyan biztos lettem benne, hogy nekem mégiscsak itthon van a helyem. Mint a középkori vándorlegények hoztam vissza a kint megszerzett tudást akár az előadói téren, akár a szervezeti kultúra, menedzsment terén, amiben a nyugati világ azóta is előttünk jár.

Pannon Filharmonikusok a Kodály Központban (fotó: Bublik Róbert)

Abban is ilyen biztos volt, hogy nem Budapestre, hanem Pécsre fogja ezt hazahozni?

Igen. A gimnáziumot is Pécsen végeztem, és bár a szüleim középiskolás koromban a fővárosba költöztek, így jól ismerem egyes részeit, de életvitelszerűen soha nem éltem ott. 1996-tól vagyok tagja a szimfonikusoknak, 20 éve azzal a sajátos életformával, hogy hetente legalább egy napot Budapesten töltök. A munkanapot koncerthallgatással zárom. Kis ország vagyunk, nem nagyok a távolságok, ez nagyon könnyen kivitelezhető. Egyébként az lenne visszafelé is.

 ***

Refrén 2022/2023 – a Pannon Filharmonikusok új évada

A Pannon Filharmonikusok a tudomány, a művészetek, köztük a zene regionális központjának, Pécs városának szimfonikus zenekara, a mai társulat elődjét 1811-ben Lickl György, bécsi zeneszerző alapította. A zenekar másfél évtizede látványos fejlődésnek indult, mára az ország meghatározó együttese és márkája. A PFZ kilépett a város falai közül, telt házas koncertsorozat van Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Müpa megnyitása óta, és a legjelentősebb európai koncerttermekben is felléptek Zürichtől Bécsen át a Berlin Philharmonie nagyterméig. A PFZ napjainkban modern koncertzenekari formában a ezer férőhelyes Kodály Központ rezidens zenekara. 2021 októbere és 2023 júniusa között, a magyar zenekarok közül elsőként, összesen hat alkalommal léphetnek fel a bécsi Musikverein nagytermében, az évtizedes Musik der Meister sorozat keretében. 

A Refrén címmel meghirdetett 2022/2023-as évadukról, a bérletekről, koncertekről és egyéb programokról a www.pfz.hu Főoldal - PFZ oldalon lehet részletesebben tájékozódni.

Nyitókép: Pannon Filharmonikusok (fotó: Dékány Zsolt)