Teljesülhet Zelenszkij álma: Hollandia óriási lépésre készül Ukrajna ügyében
A holland védelmi miniszter vasárnap F-16-os harci repülőgépeket is ígért Ukrajnának.
Politika és bulvár – mutatjuk 2022 legkeresettebb témáit és személyeit hazánkban a Google adatai alapján!
Ahogy azt korábban megírtuk, az NMHH négyezer fős mintán végzett reprezentatív kutatást; a mérések szerint az elmúlt időszakban a tizenhat évesnél idősebb lakosság 76%-a volt internethasználó. Napjainkban az internetezés szinte teljes körűnek mondható a 16–50 éves korosztályokban, az ötven fölöttiek körében pedig az életkorral együtt növekszik az internetet nem használók aránya.
A Google Trends listákba rendezte 2022 legfelkapottabb kereséseit. Megnéztük, mely témákra és személyekre kerestek rá legtöbbször a hazai internetes tartalomfogyasztók.
1. UKRAJNA
Talán nem meglepő, hogy a Google keresőfelületére legtöbbször beírt szó Ukrajna volt, hiszen a keleti szomszédunkban történtek a mai napig uralják a hazai – és a globális – közbeszédet.
Talán nincs olyan ember Magyarországon, aki ne lenne tisztában azzal, hogy a 2021-ben kezdődő és folyamatosan eszkalálódó orosz–ukrán krízis egy katonai-politikai konfliktus Oroszország és Ukrajna között, amely 2022-re nyílt katonai harcokba torkollott. 2022. február 21-én Oroszország hivatalosan elismerte a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luganszki népköztársaságokat, és „békefenntartónak” nevezett csapatokat küldött a területre. Ezt követően 2022. február 24-én hajnalban az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát.
2. NÉPSZÁMLÁLÁS 2022
A 2022. október 1. és november 28. közötti népszámlálás szintén nagy médiavisszhangot kapott. A tízévente végzett teljes körű nép- és lakásösszeírás érthető módon kiemelt fontosságú téma, hiszen az eredményei a közvetlen környezetünk, a településünk és az egész ország jövőjét meghatározó döntések megalapozásához nyújtanak segítséget, így mindannyiunk életére kihatnak.
Ráadásul a népszámlálásban való részvétel törvényi kötelezettség, így akár bírság is járhatott annak, aki kihagyta. Persze, ahogy hazánkban minden, ez az esemény is rendkívül megosztotta az embereket. Eddig nem látott mértékű ellenkampánynak lehettünk szemtanúi.
akik arra buzdították ismerőseiket, hogy ne válaszoljanak a kérdésekre. Mások attól féltek, hogy a népszámlálás során feltett személyes adatok a kormány részéről esetleg egyfajta vagyonadónak ágyaznának meg. Sokan nem értették, miért kell ilyen sok mindent firtatni, amikor az állam „már úgyis mindent tud a magyar állampolgárokról”.
3. VÁLASZTÁS 2022
A négyévente megtartott választásokat mindig óriási érdeklődés övezi. Nem volt ez másként idén sem, a választás körüli napokban az emberek általában szinte csak az ezzel kapcsolatos híreket keresik, az „információéhség is megnő” ilyenkor. A 2022-es magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak kilencedik általános parlamenti választása volt Magyarországon 2022. április 3-án.
Ami a Mandinert illeti, nem meglepő módon lapunk is az idei év legmagasabb olvasottságát produkálta a választás körüli időszakban. Elemzések, interjúk, riportok, publicisztikák tömkelegét készítettük el olvasóinknak. Kiadtunk egy nyomtatott választási különszámot is exkluzív tartalmakkal, az eredményről szóló, „A hatalom a népé” című print hetilapunk pedig az egyik legnagyobb példányszámban eladott újságunk volt.
Fotó: Mandiner marketing
4. EUR-HUF
Legalább ennyire fontos téma volt 2022-ben a forint-euró árfolyam kérdése is. A forint gyengülése és a háború hatására kialakult egyre komolyabb infláció az utóbbi időkben szinte mindennap terítéken volt. A forint zuhanórepülése érthető módon milliókat foglalkoztatott és foglalkoztat a mai napig hazánkban. A 400-as lélektani határ átlépése március 7-én következett be, amikor is nem sokkal tíz óra után egy euró ára átlépte a 400 forintot.
Legutóbb szeptember 19-én volt néhány pillanatra a forint-euró árfolyam a 400-as szint alatt. A cikk írásának időpontjában egészen pontosan 400,51 forintot ér egy euró.
5. OROSZ–UKRÁN HÁBORÚ
Valószínűleg magyarázni sem kell, miért került a top 5 legkeresettebb téma közé az Ukrajnában dúló háborús helyzet. A háborús hírek ugyanis most már tizedik hónapja ömlenek minden csatornán. A háborús helyzet gazdaságilag, politikailag, energetikailag és lélektanilag is megtépázta az öreg kontinens egészét, válságok sorát idézve elő.
Hatásait mindannyian a saját bőrünkön tapasztaljuk:
És ha mindez nem volna elég, a témában való tiszta és világos tájékozódás is egyre nehezebb, ugyanis elképesztő mennyiségű dezinformáció, fake news és fals felvétel kering az interneten a háborúval kapcsolatban, ember legyen a talpán, aki némelyik hírről vagy videóról elsőre meg tudja állapítani, valós vagy sem.
És most lássuk a személyeket!
1. HERCEG ERIKA
A 2022-es év legkeresettebb személye Herceg Erika énekesnő és modell volt, akivel korábban lapunk is készített interjút. A magyar X-Faktor legújabb szériájának mentora a kárpátaljai Kisdobronyból származik, korábban Ukrajnából indulva komoly popénekesi karriert futott be a VIA Gra elnevezésű lánybandával. Az előzőleg Kijevben letelepedett Herceg Erika a háborús helyzet miatt Magyarországra emigrált.
„Elborzaszt a háború. Az együttesünknek volt egy nagy slágere, amelyet Oroszországban tíz év legjobb dalának választották. Az volt a címe, hogy »Fegyverszünet«, a refrénje pedig, hogy »fegyverszünetet akarok, békét akarok«. Én is ” – fejtette ki lapunknak az énekesnő.
Fotó: Ficsor Márton / Mandiner
2. KULCSÁR EDINA
A magyar szépségkirálynő és modell idén az – elég viharosra és látványosra sikeredett – válásával hosszú hónapokig volt állandó vezetőtémája a legolvasottabb bulvárlapoknak. Szabó András „Csuti” a tavalyi év elején Instagram-oldalán jelentette be, hogy Kulcsár Edinával véget ért a házassága. „Nem is tudom, hol kezdjem... Egy évig küzdöttünk, de mivel mindkettőnknek más a szeretetnyelve, így elengedtük egymás kezét... Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Edina is, és mindketten meg is tettünk mindent, hogy rendbe hozzuk a házasságunkat, de sajnos nem ment, vége!” – írta akkor a celeb.
Kulcsár Edina azonban ezután is – és azóta is – uralja a bulvárhíreket, ugyanis napokkal a válása után a streamingoldalakat magasan letaroló rapper, G. w. M., polgári nevén Varga Márk, kedvese lett, azóta pedig menyasszonya is, sőt nemrég az is kiderült, hogy már közös gyermeküket várják.
3. PUTYIN
A celebnők után az orosz elnök személye volt a legkeresettebb a Google-ben idehaza. Nem csoda, hiszen az orosz–ukrán háborúról szóló hírek már tíz hónapja uralják a közbeszédet. Putyin megszólalásain, bejelentésein, interjúin és beszédein túl
Ennek ellenére tegnap Putyin elárulta, hogy a sok sport tartja őt fitt és munkaképes állapotban: „Úgy gondolom, hogy ez jó eszköz arra, hogy fitt maradjak, és nekem fittnek kell lennem a munkámhoz” – válaszolta az újságíróknak a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése szerint.
Ami az orosz elnök jelenlegi népszerűségét illeti, azt mindenképpen számba kell venni, hogy Oroszország egy diktatúra, a közvélemény-kutatásnak a törvényi keretei szűkek, a megbízhatósága kérdéses. A legmegbízhatóbb, legfüggetlenebb orosz közvélemény-kutató számai (2022. decemberi adatok) szerint jelenleg
A háború előtti januárban ez az arány 69%-29% volt. Egy biztos: az orosz média- és propagandagépezet mindent megtesz azért, hogy úgy adja el ezt a „különleges műveletet,” mint a világ valaha volt legszuperebb hadjáratát.
4. JOHNNY DEPP
Bár nem hazai celeb, Johnny Depp és egykori párja, Amber Heard mégis képes volt hónapokig uralni a hazai sajtót és közbeszédet is, ugyanis egy nagyon kényes témát, a kapcsolati bántalmazás és erőszak problematikáját tolta mindennél világosabban a világ arcába. Valószínűleg kevés olyan honfitársunk van, aki ne hallott volna Deppék botrányokkal teli, mocskos peréről, amit – mint pár napja kiderült – végül peren kívüli egyezséggel rendeztek.
Április 11-én indult Johnny Depp és Amber Heard nagy nyilvánosságot kapott pere. Az ügy nem volt előzmények nélküli, a sztárpár házassága csupán két évig, 2015-től 2017-ig tartott, és már a válásuk sem ment zökkenőmentesen. Heard házastársi erőszakkal vádolta Deppet, a válókeresetet is zúzódásokkal az arcán nyújtotta be. Azt állította: a világhírű színész többször bántalmazta. Depp szerint azonban inkább a színésznő volt az, aki többször alkalmazott fizikai erőszakot ellene.
Egy hónapja derült ki, hogy a Discovery+ Johnny vs. Amber címmel dokumentumfilmet készít az elmúlt évek legnagyobb celebbotrányáról. Az alkotásból a szemrebbenés nélkül hazudó feleség és a függőségei miatt kezelhetetlenné vált férj történetét is közelebbről megismerhetjük majd.
Fotó: Northfoto
5. G. w. M.
A hazai, roma származású rapper művészneve az imént már felmerült Kulcsár Edina kapcsán, ugyanis ő lett a volt szépségkirálynő új párja a válása után. A fiatal G. w. M.-et még Curtis fedezte fel a 2010-es évek elején.
Varga Márk a celeb párján túl, a munkássága kapcsán is sokszor volt a bulvárlapok felkapott személye, ugyanis ő lett a magyarok kedvenc hazai előadója a YouTube-on 2021-ben.