Taxisofőr, Dühöngő bika, Nagymenők, A tégla, A Wall Street farkasa és a többiek – nyolcvanéves lett az amerikai film egyik legfontosabb útkeresője és megújítója, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kibontakozó új hollywoodi mozi kulcsfigurája, Martin Scorsese. A tengerentúli szerzői filmek doyenje és egyik utolsó mohikánja máig megkerülhetetlen alakja a kortárs és egyetemes mozgóképnek.
Írta: Kéri Gáspár
Az epikureus Brillat-Savarin, a gasztronómia nagy úttörője dobta be mintegy két évszázada az azóta is előszeretettel parafrazeált kijelentést: mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy. Amennyiben újfent átírjuk az obligát megnyilatkozást, aktuálisan Martin Scorsese kedvenc filmjeire, máris izgalmas találatokat kapunk.
A mester első tizenkét favoritja között ugyanis olyan opuszokra lelünk, mint Andrzej Wajdától a Hamu és gyémánt, Federico Fellinitől a 8 és 1/2, Roberto Rosselini háborús trilógiája, Alfred Hitchcock Vertigója, John Ford westernje, Az üldözők, továbbá minden idők egyik legenigmatikusabb amerikai mozija, Orson Welles Aranypolgára. Nem csak megnyugtató felismerni, hogy intellektuálisan és esztétikailag a legkevésbé sem szerényen bútorozott a toplista, éppen ellenkezőleg: igazolja azon feltételezéseinket, hogy
s máig meghatározó képviselője.
Sőt 2019-ben orkánerejű széllel szemben, a közízlést máig jelentősen formáló Marvel-filmekről nyilatkozott keresetlen őszinteséggel, minden addiginál pontosabb látleletet adva. Szerinte a Marvel-univerzum szuperhősös filmjei ugyanis nem filmek, inkább jól megcsinált vidámparkok, ahol a színészek az adott keretek között a legjobbat próbálják magukból kihozni. Ezzel szemben a valódi filmek érzelmi és pszichológiai tapasztalatokat közvetítenek a nézőknek. És bár Scorsese akkor magára húzta fél Hollywoodot, azért voltunk és vagyunk jó néhányan, akik sírva nevetős örömkönnyeket morzsoltunk el az igazság keresetlen kimondása felett.
hiszen olyan kegyelmi pillanatban, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kibontakozó új hollywoodi mozi rövid ideig tartó, de hatásait tekintve annál fontosabb időszakban lépett a filmcsinálás területére, ami máig meghatározza a jó mozi irányait, sőt a mai kvalitásos sorozatokban is megnyilvánul. Ezek voltak azok az évek, amikor Godard, Bergman, Fellini, Antonioni és mások munkássága a keleti part független filmesei, köztük a New York-i filmiskola körében talált befogadó közegre.
A második világháborút követő gazdasági-kulturális konjunktúra, az amerikai álom szertefoszlásának kezdete az időszak,
A szigorúan gazdasági alapokon működő stúdiók pedig – látván például az alacsony költségvetésű Szelíd motorosok döbbenetes menetelését a mozikban – megnyíltak egy fiatal filmes generáció számára. Ők érvényes mondanivalóval és merőben új filmnyelvi eszközökkel jelentkeztek, hogy sajátosan amerikai mintákat teremtsenek az európai mozi hatására.
De Niro, Scorsese, Pacino: legendák egymás között (Daniel LEAL / AFP)
Ezzel elérkezett a függetlenként induló Steven Spielberg, George Lucas, és az amerikai-olaszok, Brian De Palma, Michael Cimino, Francis Ford Coppola, nem utolsó sorban pedig Martin Scorsese nagy belépője, ami annak ellenére formálta át visszavonhatatlanul az amerikai filmet, hogy a nagy stúdiók idővel visszazökkentek a kiszámítható filmkészítés területére. A remekművek sorát alkotó rendezők közül Spielberg ma is többnyire egyenletesen magas színvonalon rendezi különféle műfajfilmjeit, George Lucas pedig a Star Wars-univerzum építésébe kezdett már a hetvenes évek végén.
Martin Scorsese viszont
melynek alapjait 1973-ban az Aljas utcákkal, majd 1976-ban a Taxisofőrrel tette le, meghatározva az életmű első sarokpontjait. Utóbbi rendezéséért a Cannes-i filmfesztiválon meg is kapta az Arany Pálmát.
Taxisofőr - előzetes
Már a kezdetekkor az életmű rendszeresen visszatérő elemévé vált a bűn és a bűnhődés kérdése, amivel a vallásos katolikus családban Manhattan olasz negyedében felnövő rendező már gyerekként szembesült. Saját elmondása szerint itt akkoriban vagy gengszternek állt az ember, vagy pap lett belőle, ám Scorsese rátalált egy harmadik útra, és mindannyiunk szerencséjére filmrendező lett belőle. Úgy teremtve meg egyéni stílusát, hogy a legkevesebbet adja fel szerzői filmes ambícióiból az amerikai közegben.
Az újabb, önterápiával is felérő remekművet egy fekete-fehér dráma, az 1980-as Dühöngő bika jelentette, mely a bokszoló Jake LaMotta visszaemlékezésein alapult. Ekkora állandóvá válnak színészei, köztük is a legfontosabbak, Robert De Niro, Harvey Keitel és Joe Pesci, akikkel máig töretlenül dolgozik együtt. A gengszterfilmek és thrillerek sorában kiemelkedik a Nagymenők (1990), a Casino (1996) és a Tégla (2006), valamint a Viharsziget (2010), és az egyik első, streamingszolgáltató által gyártott egész estés film, Az ír (2019).
Bár Martin Scorsese életműve egyenetlennek tekinthető,
Különleges effektek helyett inkább a hagyományos filmkészítés eszközeiben hisz, így dinamikus kameramozgásaival, pörgő, nem egyszer zseniális dialógjaival, jellegzetes színészvezetési technikáival, valamint a zenék meghatározó dramaturgiai elemként történő használatával alkot. Közben vallásos témájú munkái között ott találjuk a filmtörténetbe botrányfilmként bevonuló Krisztus utolsó megkísértését (1990), ami messze nem a legsikerültebb mozija, bár elsősorban nem a blaszfémia vádja miatt. A vallásosság, a hit kérdésének témájával egy egészen másfajta karakterű filmben, a 2016-os Némaságban is foglalkozott.
Némaság - előzetes
A történelmi filmes műfajban tett kitérőjét jelentette a 2002-es New York bandái, ami egyben egy újabb meghatározó korszak kezdetét jelentette: a közös munkát azzal a Leonardo DiCaprióval, aki azóta a legfontosabb színészei közé; elég ha az Aviátor (2004), a már emlegetett Viharsziget, vagy a zseniális A Wall Street farkasára (2013) gondolunk. Sőt megkockáztatom,
éppen ellenkezőleg, a drámai színészek egyik legjobbika saját generációjában.
A Wall Street farkasa - előzetes
Scorsese műfajfilmes kitérőit hosszan lehetne sorolni a remake A Rettegés fokától (1991) olyan noir komédiákig, mint A komédia királya (1982), vagy a Lidérces órák (1985). De találunk romantikus drámát, Az ártatlanság korát (1993), vagy a 14. dalai láma életét feldolgozó Kundunt (1997), amiért a rendező egyelőre be sem teheti a lábát Kínába.
Martin Scorsese életművét, jelentőségét és hatását számtalan aspektusból lehetne még vizsgálni, ám az szétfeszítené cikkünk kereteit. Annyi azonban itt is elmondható, hogy nélküle egészen másképp alakult volna az őt követő filmes generációk – Oliver Stone, Quentin Tarantino, David Fincher, Paul Thomas Anderson, Alejandro González Iñárritu, a Cohen-testvérek, Denis Villeneuve és még sokak – ma is formálódó életműve.
Martin Scorsese legújabb mozija, az 1920-as évek Oklahomájában játszódó Killers of The Flower Moon bemutatója jövőre várható. Ebben a krimiben
de a szereplők között egy nagy visszatérő, Brandon Fraser is helyet kapott. Mi pedig kíváncsian várjuk a nyolcvanéves Martin Scorsese életművének huszonhetedik játékfilmjét!
Nyitófotó: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
Horrorfilmekkel kezdte, ma már filozofikus mélységekben gondolkodik élet, halál és az emberi történelem dolgairól David Cronenberg. A kanadai rendezővel munkásságáról és tűnődéseiről beszélgettünk.
Az intézményvezető nem válaszolt kérdéseinkre, és most a vele készült beszélgetést is töröltetné cikkünkből. Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotrányával kapcsolatban pedig a rendezvény „szervezőire” tolta a tájékoztatás felelősségét.
Irányításával jutott ki a magyar labdarúgó-válogatott az 1986-os világbajnokságra.
