Kincset érhet Rippl-Rónai portréja Somssich grófról

2022. október 12. 14:49

Gyaníthatóan Rippl-Rónai József festménye, Somssich gróf portréja kel el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria árverésén október 18-án – erre utal a százmillió forintos kikiáltási ár is. De ki volt Somssich gróf és milyen viszony fűzte a híres festőhöz?

2022. október 12. 14:49
null
Sal Endre
Sal Endre

Az 1861-ben, Kaposváron született Rippl-Rónai József sokáig patikussegédként, majd gyógyszerészként dolgozott, aztán az egész életét a festészetnek szentelte. Ezer szállal kötődött Kaposvárhoz, s még a helyi gimnáziumban ismerkedett meg egy bizonyos Somssich Gézával, az előkelő Somssich Andor egyik gyermekével. Barátságot kötöttek, ám Rippl-Rónai később Párizsban alkotott, Somssich pedig beállt katonának, ahol huszárhadnagyi rangig vitte.

Amikor aztán 1902-ben, az akkor 41 éves festőművész úgy döntött, visszatér Kaposvárra, akkor találkozott újra az ifjú gróffal, Somssich Gézával, aki művészetpártoló ember lett (régi könyveket és festményeket gyűjtött), mellette pedig a nagybirtokát igazgatta, de a kaposvári Takarékpénztárnak is ő volt az elnöke. 1915-ben született meg az első gyermeke. A felesége – Szögyén Marich László, berlini nagykövet lányaként –

a német előkelőségek között is otthonosan mozgott, olyannyira, hogy gyermekük keresztapja Vilmos, német császár lett.

A festőzseni barátjaként tekintett Somssichra és rengeteg időt töltött annak kastélyában. Somssich a művészetért rajongó emberként pompás estélyeket adott, ahol Rippl-Rónai mellett rendszeresen megfordult Ady Endre, Móricz Zsigmond és a híres színésznő, Márkus Emília is.

Rippl-Rónai József önarcképe rózsaszín háttérrel. Forrás: Wikipedia

 

A művész inspiráló közegnek tartotta a kastélyt, nem véletlen, hogy több baráti portrét festett a Somssich családról. Mindezt Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze is megerősíti. Elmondja: Somssich Géza édesapjáról és feleségéről is készített portrét Rippl-Rónai, de azt is tudni lehet, hogy 1911-ben lóháton örökítette meg Géza barátját, ennek a festménynek azonban nyoma veszett. Kelen Anna szerint a híres festő testvérének írt leveléből tudni, hogy egy esetben vadászat közben is megörökítette Somssich grófot, ám ez a festmény eltűnt, remélhetőleg nem örökre, csak lappang valahol.

Az október 18-án esedékes aukción szereplő festmény a gróf kastélyában, a tornácon készült, 1910-ben. Legutóbb Kornai Péter médiavállalkozó gyűjteményét ékesítette. A férfi halála után döntött úgy a családja, hogy árverésre bocsátja a különleges képet.

A művészettörténész szerint a portré merész perspektívában készült, ráadásul Rippl-Rónai kukoricás korszakában (a sajátos festészeti technika lényege, hogy pöttyökből áll össze a festmény). A fehér és a barna szín uralkodik a vásznon, a képnek pedig izgalmas üdeséget ad a gróf sárga-kék ingje.

Somssich gróf portréja 100 millió forintnyi kikiáltási árról indul,

s a galéria művészettörténésze szerint nem kizárt, hogy 160-220 millió forint között lesz a leütési ár, ugyanis Rippl-Rónai az egyik legkeresettebb hazai festő.  

Visszatérve a grófhoz: amikor Somssich Géza 1929-ben, csupán 64 éves korában örökre elaludt (Rippl-Rónai két évvel korábban hunyt el 66 évesen), kastélyában az özvegyén kívül öt gyermeke állt az ágyánál szomorúan, s a lapok azt írták: „Ismét elszólított tőlünk a kérlelhetetlen végzet egy páratlanul jó, talpig magyar embert, egy finom lelkű urat, a somogyi mágnások egyik legderekabbikát.” 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SigSauer
2022. október 20. 07:38
Kaposváron is van egy érdekes, fekete korszakos kép. Jernye falu éjjel. Szinyeinél festette. Elvileg magántulajdon, talán egyszer aukcióra is kerül.
annamanna
2022. október 12. 19:55
Somssich József (miniszter) elsőfokú unokatestvére volt gróf Somssich Lászlónak, a trianoni békét aláíró magyar küldöttség egyik tagjának: "A párizsi békekonferencia 1919 decemberében a békefeltételek átadására delegáció kiküldését kérte a magyar kormánytól. „Apponyi levele, melyben nemcsak a békefeltételek írásbeli átadását, hanem tényleges tárgyalásokat kér, éppúgy, mint több más, a Béketanács elnökéhez intézett jegyzékünk és levelünk válasz nélkül maradt, Végül aztán mégis kaptunk egy meghívót a Quai d'Orsayba, a francia külügyminisztérium palotájába a békefeltételek átvételére. Az ülésre, mely a Quai d'Orsay Salle de l'Horloge nevű termében zajlott le csak elnökünk, az 5 fő delegátus, azaz Popovich, Walkó, Bethlen, Teleki és jómagam, meg néhány szakértő volt meghíva. Egy hosszú, nagy terembe vezettek be bennünket, ahol a Béketanács már panoptikumszerű formában az emelvényen ült. Valószínűleg szándékosan igyekezték a „vádlottak a bíróság előtt" pszichózist kelteni.” – Részletek Somssich László emlékirataiból A magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, hét főmegbízottal (gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Popovics Sándor, Lers Vilmos, gróf Somssich László, Zoltán Béla, Ottlyk Iván), valamint számos más, a magyar állam érdekeinek képviseletére felkért megbízottal, tanácsadóval és szakértővel" https://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s#A_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s_megsz%C3%BClet%C3%A9se Tehát ennek a küldöttségnek a kiküldése konkrétan Sommsich József külügyminiszteri idejére esett, talán ezért is lett tagja az unokatestvére, gróf Sommsich László. Aki ezek után is rendkívül fontos tisztségeket viselt: "1918-ban lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke, e minőségében nagy lendületet adott a magyar mezőgazdaság fejlesztésének. E tisztséget egészen 1944-ig viselte" "1924-től 1938-ig a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, majd 1944-ig alelnöke" https://hu.wikipedia.org/wiki/Somssich_L%C3%A1szl%C3%B3 Szóval Sommsich a Horthy-rendszer egyik meghatározó figurája volt. A családi emlékekről Géza egyik fia írt egy novella-szerű emlékezést: https://www.holmi.org/2005/07/somssich-szogyeny-bela-alaprajz
annamanna
2022. október 12. 19:36
Szóval az egész megkoronázásaként Géza bátyja, József egy történelmileg elképesztő időszakban volt külügyminiszter: "Magyarország külügyminisztere Hivatali idő 1919. szeptember 11. – 1920. március 15." "1888-ban segédfogalmazóként kezdte meg köztisztviselői pályáját. 1898-ban külügyi szolgálatba lépett, előbb követségi attaché, majd 1912-től követ, 1919. szeptemberétől pedig a Friedrich-kormány külügyminisztere volt. Miniszteri tisztségét a Huszár-kormányban is megtartotta, majd 1920. márciusában az egész kormánnyal együtt mondott le. Ezt követően Magyar Királyság vatikáni követe lett, négy évig képviselte Magyarországot, majd 1924-ben nyugállományba vonult." https://hu.wikipedia.org/wiki/Somssich_J%C3%B3zsef_(miniszter)
annamanna
2022. október 12. 19:25
Az emberben meghűl a vér, hogy te úristen, ez itt mi..... Szóval egy ilyen apósnak voltak olyan lányai, akik egy és ugyanazon testvérpár feleségei lettek, elég furcsa módon. A fentebb tárgyalt Sommsich Géza által elvett Mária még pont időben lett kiházasítva, mielőtt az apa, Szőgyény-Marich László meg nem halt. (1913-ban esküdtek, 1915-ben született az első gyerekük, Szőgyény 1916-ban halt meg). Itt egy fotó a túlkoros vőlegény és menyasszony berlini esküvőjéről: http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=85963 Érdekességképp a férj viszi a virágcsokrot :) De kérdés, hogy miért Berlinben házasodtak ezek a magyar urak? Mindkét család magyar volt, miért kellett Berlinig menni az esküvőhöz? Szőgyén mindhárom leánya Berlinben házasodott. Volt ugyanis neki egy harmadik lánya is. A legkisebb lányát egy cseh (?) gróf vette el: "Ilona (Budapest, 1879. március 17. – 1950), Chorinsky Károlyné" Az ő berlini esküvőjükről is készült felvétel, de ezen még csak egy képre sem állt össze az ifjú pár. Tehát két külön képen a férj: http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=84503 és a feleség: http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=84504 - aki nincs is menyasszonyi fehér ruhában, noha a képaláírás szerint ez egy esküvői felvétel: "Képaláírás: Magyar esküvő Berlinben: Gróf Chorinsky Károly és menyasszonya, gróf Szögyény-Marich Lilly, berlini nagykövetünk leánya." a férj: https://www.geni.com/people/KARL-Ferdinand-Viktor-Vincenz-Maria-von-Chorinsky/6000000048184738821 Itt van még egy fotó Szőgyén három lányáról és három vejéről, valamelyik berlini esküvő alkalmával, de hogy itt kicsoda ki lehet, azt nem tudni: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/50/Ifj._Sz%C5%91gy%C3%A9ny-Marich_L%C3%A1szl%C3%B3_csal%C3%A1dja_1913-27.jpg/1024px-Ifj._Sz%C5%91gy%C3%A9ny-Marich_L%C3%A1szl%C3%B3_csal%C3%A1dja_1913-27.jpg Annyi biztos, hogy a kutyust nagy becsben tartották. Illetve úgy sejtem, ez pont Mária és Géza esküvői képe lehet, és ők állhatnak középen, addigra a legkisebb lány (Ilona) is már férjhez mehetett Chorinskyhoz, aki a baloldali vő lehet. A középső és jobboldali férfialak tűnik testvérnek, tehát azok lehetnek a Sommsichok. Mindenesetre az egész családi história igencsak rejtélyes, és nem is igen szívderítő. Még van egy folytatás....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!