„Értettek mindent: a zene és a jelenlét mégiscsak annyira univerzális, hogy elérte az indiai emberek szívét is” – mondja Rőser Orsolya Hajnalka szoprán, aki Melinda szerepében lépett színpadra az Operaház Bánk bán előadásában az indiai metropoliszban. Helyszíni riportunk!
Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, egzotikus, nagyszabású útra indult az Operaház: Johann Strauss nagy sikerű operettjét, A denevért és Erkel Ferenc remekművét, a Bánk bánt játsszák Indiában, illetve egy magyar kamaraesttel is megörvendeztették az Indiai-óceán partján elterülő metropolisz, Mumbai (az egykori Bombay) polgárait.
A magyar művészeket a mumbai National Centre for Performing Arts fogadta. Még 2015-16 tájékán Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója Kínában találkozott Khushroo N. Suntook-kal, az NCPA vezetőjével, akivel akkor nagyon jóban lettek, s ott tették le ennek a turnénak az alapköveit is.
Ókovács Szilveszter és Khushroo N. Suntook az NCPA-ban
Az elmúlt napokban kemény munka folyik a színházban – magyarok és indiaiak napról napra közösen fáradoznak, hogy a lehető legjobb előadások születhessenek meg a nap végén. A délelőttök rendszerint próbákkal, beéneklésekkel és az aznapi előadás díszleteinek bekészítésével telnek. A Strauss-operett előadásai eddig mindkétszer telt házzal futottak, annak ellenére, hogy a forma igazán különlegesnek számít:
„Német nyelven játszani egy rendkívül érdekes kihívás – németül már énekeltük az operettet, de német prózában még nem játszottuk (...), úgyhogy ez egy teljesen más fajta igénybevétel” – mondta korábban lapunknak Kovácsházi István Liszt Ferenc-díjas magyar tenor operaénekes, aki mindkét előadásban főszerepet játszik.
Botos Veronika, az Operaház szóló brácsása is azt meséli, kicsit tartott tőle, milyen fogadtatása lesz majd annak, hogy a magyar művészek németül énekelnek és beszélnek, ám a közönség reakciói minden várakozását felülmúlták. Az első Strauss-operett előadáson úgy érezte, hogy ugyan tetszett a közönségnek, de kicsit még tartózkodóbbak és szolidabbak voltak. „A második előadáson viszont már elragadta őket a játékunk, az énekeseink is jobban feloldódtak, már »túljutottak a tűzkeresztségen«, egy felszabadult előadást láthattunk és hallhattunk, és ezt a közönség is értékelte – kacagtak, tapsoltak.
Magyar művészek, németül, angol felirattal olyan sikert tudtak aratni, hogy az indiai közönség dőlt a nevetéstől.”
– mondja.
A Magyar Állami Operaház szimfonikus zenekarának egy része, akik a távol-keleti turnéra érkeztek, a helyi indiai zenészekkel kiegészülve kísérik az előadásokat. Azt azonban érdemes kiemelni, hogy a helyi zenekar még sosem kísért operajátékot, így számukra ez a fajta munka egy teljesen új kihívást jelent.
„Nagyon nagy élmény együtt dolgozni ezekkel az emberekkel.” Többen a zenekarból kazahok, tulajdonképpen ők alkotják a kemény magot, ők tanítják a helyi indiai zenészeket, akik többé-kevésbé autodidakta módon képzik magukat. Van egy zeneiskola Goa szigetén, a brácsások és a bőgösök közül is többen ott végeztek, azután egyből ide jöttek. Az NCPA igazgatójának, Khushroo Suntooknak az a célja, hogy a kazah zenészekkel együtt
akik el tudják majd látni egyedül is egy nagyobb szimfonikus zenekar feladatait.
„Számomra hallatlanul érdekes, hogy olyan profi zenészek segítenek az indiaiaknak, akik az egykori Szovjetunió országaiból kerültek ide, a helyi zenészek pedig lelkesen igyekeznek. Mindent követnek, amit szólamvezetőként csinálok. Tulajdonképpen együtt tanulunk, hiszen én is nagyon sokat tanulok tőlük, hogy hogyan oldanak meg bizonyos problémákat. Óriási élmény nekem az ittlét, nagyon hálás vagyok az Operaháznak, hogy ezt lehetővé tette” – meséli a szólamvezető brácsaművész.
Rumy Balázs, az Operaház klarinétművésze szintén szólamvezetőként érkezett a távol-keleti turnéra. Elárulja: noha eleinte nem voltak biztosak abban, mire számítsanak, mert semmit sem tudtak a helyi zenekarról, a közös munka meglepően jó.
„Abszurdnak tűnhet, de ez India egyetlen szimfonikus zenekara, és ez is csupán tizenöt éve létezik.
Ahhoz képest, hogy Budapesten van tíz-tizenkét szimfonikus zenekar, tényleg megdöbbentő, hogy itt az egész országra jut egyetlen egy, és ez is egy mesterséges kezdeményezés, nem pedig egy evolúció eredménye, mint Európában” – magyarázza.
Hozzáteszi: nagyon sok külföldi művész játszik a zenekarban, ezért a színvonal elég magas. „Nagyon sok kazah van köztük, az én szólamtársam is egy orosz fiú, aki Kazahsztánban született. Az tény, hogy Indiában ez a fajta kultúra, amit mi képviselünk, sokkal kevésbé van jelen, de a zenészek nagyon nyitottak a változásokra és az esetleges instrukciókra, amit tőlünk kapnak. Eddig nagyon gyümölcsöző az együttműködés.”
Chung Hosungot, az Operaház koreai származású vezető csellistáját is megkérdeztük a közös munkáról, aki elmondta, mennyire boldog és hálás, hogy együtt játszhat indiai csellistákkal és kazah zenészekkel. Hosung annyira jóban lett a helyi szólamtársaival, hogy egyik este még bulizni is elment velük Mumbai belvárosába. „Csodálatos és nagyon barátságos emberek.
Azt beszéltük a magyar kollégáimmal, milyen szimpatikus az is, hogy az itteni emberek mindig nagyon-nagyon vidámak”
– emeli ki a csellista.
Beharangozó cikkünkben Szénégető Tamás, az Operaház kulturális menedzsere és az indiai fellépés koordinátora kifejtette, hogy A denevér bemutatásán túl a turné másik fő célja a Bánk bán megismertetése az indiai közönséggel, hiszen ez az előadás járt már New Yorkban és Koreában is.
Rőser Orsolya Hajnalka, az Operaház magánénekese Melinda szerepét alakítja az előadásban. Az ismert szoprán kérdésünkre elárulta, hogy eleinte volt benne némi félelem a Bánk bánnal kapcsolatban, hiszen mint mondja „ez egy nagyon specifikus zenemű”. Ráadásul erősen történelmi, ami annak ellenére, hogy a kultúránknak egy nagyon fontos eleme, tulajdonképpen még otthon is kuriózumnak számít.
„Itt, a világ másik végén – az indiai embereknek – ez a történet valójában semmit nem jelent, sőt, sokan azt sem tudják, hogy a drámának ilyen formája egyáltalán létezik. Az ő művészetük teljesen más irányultságú. Tartottam attól, hogy nem fogjuk tudni úgy megmutatni ezt a művet, hogy az nekik is mondjon valamit, ám a premier utáni reakció teljesen más volt, mint amire számítottam. Nagyon meglepődtem, bevallom. Úgy éreztem, mégis értettek mindent:
a zene és a jelenlét valahogy mégiscsak annyira univerzális, hogy elérte az indiai emberek szívét is”
– meséli lelkesen a szoprán.
„Örök élmény marad számomra, hogy az előadás után kihívtak bennünket a folyosóra, ahol körülbelül harminc gyerek állt velünk szemben, tíztől tizennyolc évesig, egyforma sárga pólóban, mosolygó arccal. Elképesztően lelkesek voltak, úgy letámadtak, hogy szóhoz sem jutottam. Rengeteg kérdést tettek fel, elmondták mennyire fantasztikus élmény volt nekik a koncert, és hozzám értek, hogy valóban élő, valódi ember vagyok-e. A nevemet mondogatták, és kérdezték, hogy van magyarul a »köszönöm«. Még sosem láttam ilyen lelkes arcokat. Ha valamit hazaviszek magammal, akkor az az, hogy a fiatalokat – akik továbbvihetik ezt az egészet a jövő számára – sikerült megfognunk, és talán picit belemásztunk a szívükbe-lelkükbe ezzel a zenével” – mondja.
Tóth Erika A denevér és a Bánk bán játékmestereként érkezett Indiába. Kérdésünkre elmondja, hogy a közös munkával kapcsolatban eddig csak pozitív élményei vannak, „mindenki nagyon segítőkész és szorgalmasan dolgozik”.
„Ami engem leginkább megvisel, az az utcán fekvő gyerekek és nincstelenek látványa,
illetve azok a kóbor állatok, akiket ugyan senki nem bánt, de tömegesen heverésznek az utcán. Ez megszokhatatlan az európai agyamnak” – jegyzi meg a játékmester.
Sipos Richárd, az Operaház ügyelője erre reagálva hozzáteszi: „Engem ez talán azért nem visel meg annyira, mert a hindu vallásrendszerbe ez beletartozik. Ők nem igazán foglalkoznak ezzel, olyan értelemben, hogy számukra természetes, hogy elfogadják, ki hová születik.”
Ahogy a legtöbben, ő is azt emeli ki, hogy az emberek rendkívül kedvesek, viszont, ahogy fogalmaz: „Nagyon megnézik a másikat. Nem csupán ránéznek az emberre, hanem folyamatosan megbámulják. Nyilván ez abból adódik, hogy nem igazán látnak itt európai embert. Talán ez az egyetlen negatív tapasztalatom van, a többi mind pozitív.”
Az Operaház ügyelője azt is kifejti, hogy véleménye szerint
„Egy célért vagyunk itt, mindenkinek az az érdeke, hogy az adott produkció sikerüljön” – fogalmaz.
„A világon bárhol, ha bemegyünk egy színházba, otthon érezzük magunkat. A színház mindenütt színház. Mielőtt elindultunk, Szinetár tanár úr felhívott, hogy ő már többször járt Indiában. Elmesélte, hogy az a közönség, aki ezekre az európai kulturális eseményekre eljön, az réteg, akit ez érdekel és szereti az európai kultúrát. Én ezt éreztem a premierek után, annak ellenére, hogy ilyen összevissza húzott Bánk bánt ritkán játszunk, még ezt is élvezték” – teszi hozzá Tóth Erika.
Fotók: NCPA
Ki sem derül, ha nincs a botrány: ez az alak, Lakatos Márk járja az országot és előadásokat tart művelődési házakban a kultúra nevében... Ungváry Zsolt írása.
Hat fergeteges számmal, köztük a máris közismertté vált Gyere babával és a Csavargóval jelentkezett a Magyar Banda.
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Ha az Egyesült Államok civilizációjáról beszélünk, akkor érdemes behatóan ismerkedni azon struktúrákkal, melyek kibontakozását és fennmaradását lehetővé tették. Pogrányi Lovas Miklós írása.
A nyugati civilizáció egy 19. századi találmány, hasonlóan a vasúthoz és a távíróhoz; Európa már a bronzkorban a globalizáció középpontja volt – állítja az Oxfordi Egyetem régészprofesszora.
A megvédéséhez viszont vissza kellene építenünk az Európa-erődöt. Ha még lehet.
Két évvel a borzalmak után újra előtörhetnek az emlékek a magyar kapusból.
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
