A gyerekkoráról keveset beszél...
Rákospalota volt a helyszíne, nyaranta ott voltam. Nyolc általános, nyolc nevelőintézet. Nagy tanulás, nagy éhezés.
Inspirálódott belőle?
Direktben nem. Talán a Szeressétek Ódor Emíliát!-ban valamit elmondtam erről. Amikor még ifjú voltam, égő vörös hajam volt, kilógtam a csapatból, mindenütt duplán meg kellett küzdenem a helyemért az intézetben.
Megtanultam ütni és ütést állni, beilleszkedni egy közösségbe.
Nagyon jót tett nekem, bár akkor szörnyű volt. És megint a sors. Jelentős felkészülés volt arra az életre, amelybe belekerültem. A filmes szakmában ugyanis nehézsúlyú birkózók vannak. Ha te csinálsz filmet, én nem csinálhatok. Ha én csinálok, te nem csinálhatsz.
Nagy a féltékenység és az irigység?
Lehet, hogy nem hihető, de soha nem voltam irigy a filmcsináló társaimra. Mindig azt mondtam, addig fogok eljutni, ameddig eljutok. Amikor megkapta Szabó István az Oscar-díjat a Mephistóért, akkor is úgy gondoltam, ha egy magyar film kap Oscart, az a magyar filmeseknek is jó.
Szeressétek Ódor Emíliát (részlet)
A gyerekkora mellett arról is keveset beszél, hogy a II. világháború alatt a holokauszt áldozat lett a fél családja. Azért nem beszél róla, mert fájdalmas?
Azért nem beszélek róla, mert nincs rá ingerenciám. Vannak bizonyos tények az ember életében. Például az, hogy 162 centi vagyok, bár én 163-at hazudtam a csajoknak.
A zsidóságom tény. Miért beszéljek a 39-es lábamról?
Volt egy nő, akibe szerelmes voltam. Megnézte az összes filmemet, és azt mondta, bárhol lát öt percet egy filmből, meg tudja mondani, hogy én csináltam-e. Mert a gondolkozásmód, az érzésvilág felismerhető. Nekem ennyi elég. Visszatérve a kérdésre, nyilván benne van a filmjeimben, honnan jöttem, mi és ki vagyok, a vásznon ugyanis nem lehet hazudni. Ez nem jó, ez nem rossz, ez Sándor Pál.
Valahol azt nyilatkozta, hogy 106 éves koráig fog élni. Komolyan mondta?
Elhatároztam, és remélem, úgy lesz, belül nagyon komolyan gondolom. Ennek egyetlen baja van, hogy kivel fogom megosztani a dolgaimat, kinek fogom azt mondani, hogy emlékszel? Ez nagy gáz.
Azt is mondta valahol, hogy az ember élete néhány évtized, ellenben lehet vastagítani az élményekkel. Lassan 83 évesen még lehet „vastagítani” a filmes életművét?
Eszembe jutott egy záró film, amin már elkezdtem dolgozni. Az ideiglenes címe, hogy Még nem mondtam el. Ezt még meg akarom csinálni.
Mikor jött az ihlet?
A covid alatt lelassult a világ, mint egy lassított filmben, a részleteket jobban átélhettem.
Rájöttem, van egy tartozásom ezzel a filmmel, elsősorban magam felé.
A civil életével kapcsolatban van hiányérzete?
Mivel a sorsomban hiszek, addig jutok el mindenben, filmcsinálásban, egészségben, emberi kapcsolatokba, amíg eljutok. Olyan embernek, akinek ez a hite, annak nem lehet hiányérzete. Annyi jut nekem, amennyit elérek. Annál egy centivel sem kevesebbet, egy centivel sem többet.
Igaz, hogy jobb rendező, mint apa és férj? Mert ezt is mondta valahol…
Most, hogy ritkul körülöttem a filmes levegő, volt időm végiggondolni, hogy lehettem volna jobb apa. Már nincs mit tennem ez ügyben, de megpróbáltam őszintén számot vetni magammal. Így jutottam el oda, hogy
talán jobb filmcsináló vagyok, mint apa és férj.
Elégedett az életével?
Azt hiszem, igen.
A film, amelynek meg kell még születnie, mikor készülhet el?
Nem rajtam múlik. Abban hiszek, hogy „érdemeim elismeréséül” – bárki is vezeti ezt a szakmát – továbbra is jár nekem a filmkészítés lehetősége. Ha nem, akkor meg szevasztok!