„Addig élek, amíg dolgozom” – Koncz Gábor a Mandinernek

„Még azért vagyok, nem kell eltemetni. Szeptember 25-én az Élet kapuja című Herczeg Ferenc-darabban lépek fel. Azt a híres olasz építészt játszom, aki megépítette a Szent Péter-bazilika kupolatermét. Október 2-án pedig Wass Albert Funtineli boszorkányában alakítom Tóderiket, Nunci nagyapját” – kezd beszélgetésünkbe Koncz Gábor.

Vele ellentétben Bodrogi Gyuláról, a 88 éves játszótársról sűrűbben írnak a lapok, ám Koncz Gábornak szerencsére nincs különösebb gondja az egészségével. Kedvelik egymást. Amíg Bodrogi tehette, együtt jártak vadászni, a finom fricska így érthető: „Rákóczitól Bánk bánig, Gyula vitéztől a dunai hajósig minden voltam ebben az országban. De nem voltam Süsü.”

ha teheti, esténként felül a vadászlesre.

„A vadászatban nem az a szép, amit nyújt, hanem amit ígér” – vallja Koncz, aki az utóbbi időben feltűnően sokat beszél a halálról, a majdani temetéséről. Ezt természetesnek tartja: „Egy kultúrembernek fel kell készülnie a halálra. Az én drága anyám úgy halt meg, hogy elő volt készítve a fekete ruhája és fekete cipője, s azt mondta, fiam ebbe temess majd el! Nem lehet meglepni az utánam következőket.”

Már azt is tudja, hogy a Fiumei úti sírkertben szeretne örökre megpihenni. Meg is válaszolta az okát. „A remek rendező, Horvai Pista temetésén négy színész vitte a koporsóját, köztük én is. Jöttek kíváncsi emberek. Sokan voltak Farkasréten, ahol egymásba épülnek a sírok. Mondom az egyik kíváncsinak: ne már, Bulla Elma sírján állsz! Jaj, bocsánat, válaszolta, aztán ráment Nádasdy Kálmán sírjára. Voltam Kerényi Imre temetésén a Fiumei úti sírkertben, nagy barátom volt. Ott van hely. Mondtam is a feleségemnek, engem oda kell temetni, ott nem fognak a síromon taposni.”

Azt is eldöntötte, a búcsúztatásán egy fiatalkori képe legyen kitéve:

„Nem az öregkori képet kell kitenni. Azt kell kitenni, amikor az ember topon volt.”

Aztán egy történetet is elmesélt arról, hogy azt a bizonyos oroszlánt később nagy sörényű, felnőtt oroszlánként is meglátogatta, sőt, a színész Tordy Géza rémületére még a ketrecébe is bement: „Ha az állat kiskorában megérzi a szagodat, nem felejti el. Tordy Gézával vittük a gyerekeket az állatkertbe, mondom, bemegyek Leóhoz. Nagy hímoroszlán volt már akkor. Te hülye vagy, faljon csak fel, mondta. Fogadtunk egy karton Radebergerbe. Bementem és ráhajtottam a fejem a nagy Leóra.”

Koncz Gábort 84 évesen is a színpad élteti. Fotó: Mandiner-archív/Ficsor Márton

Koncz természetesen figyeli a világ alakulását ,és az ukrán-orosz háború okozta válság őt is érinti: „Rossz híreket hallok. Az én 240 négyzetméteres házamban a rezsi hétszer meghaladja az átlagot, nem bírom kifizetni.”

A háború elborzasztja: „Szörnyű dolog, a háborút primitívnek tartom. Fábri filmjében, a Fábián Bálint találkozása Istennel című moziban katonaként mentem a térdig érő iszapban Isonzónál a folyóban. A kezemben volt egy tőr. Egyszer csak felemelkedett egy talján a vízből. Nyakon szúrtam. Akkor láttam életemben először, de az én arcomat vitte el a másvilágra, nem a gyerekei vagy a felesége arcát. Nehéz ezzel kibékülni.”

mint amilyen Fábián Bálint is volt.

„Ők az én fajtám, nem kell alakítani, nem kell kitalálni, csak az őseimre kell gondolni. Akkor hiteles lesz. A színésznek a legfontosabb, hogy hitele, tartása legyen. Így van ereje” – mondja Koncz Gábor, aki azt is megindokolta tömören, miért várja már a színházi évadot: „Egyszerű az oka: addig élek, amíg dolgozom.”