Kilencvenkettő tavasza volt: egy fiatal lány járt be angolórán helyettesíteni. Angliából érkezett, berakott egy kazettát, felült a tanári asztalra, és jelentőségteljesen végignézett az osztályon.
Kilencvenkettő tavasza volt, talán május, mert arra emlékszem, hogy virágoztak a vadgesztenyék a gimnázium előtti sétányon.
Egy fiatal lány járt be az osztályunkba néha, angolórán helyettesíteni. Angliából érkezett, egy kukkot sem tudott magyarul, nem is tudom, hogyan került Vácra. Igaz, akkoriban sok minden történt, amit ma már el sem lehet képzelni. Például az, hogy a nagymarosi élelmiszerboltban, a pénztár mellett Kraftwerk- és The Cure-lemezek sorjáztak nagy halomban, akciósan. Vagy hogy az ember bement egy lemezboltba, vitt egy üres kazettát, és a boltos jelképes összegért átmásolta a kért lemezt néhány napon belül. Hol volt még az Artisjus. Vagy ha volt is, senkit sem érdekelt.
A mából visszatekintve a kilencvenes évek eleje tűnik az utolsó olyan korszaknak, ami bizonyos értelemben még normális volt. Legalábbis ami az élet hétköznapi kereteit illeti. Semmi idióta korlátozás, semmi píszí, semmi megmondás, semmi cancel- és egyéb culture.
Vácon, ebben az álmos, ma már a legkevésbé a kulturális életéről híres kisvárosban olyan legendás helyek működtek, mint a Kék Ló Fény, az Esti Kornél, később az Indie-Go.
De nem szeretnék nagyon elkanyarodni a nosztalgiavonattal. Ez a harminc évvel ezelőtti világ sokszor olyannak tűnik, mintha kétszáz évvel ezelőtti lenne. Egy külön misét érne meg elmélázni azon, hogy a ma negyvenes éveikben járóknak miféle kultúrsokkokon kellett átvergődniük az utóbbi nagyjából húsz évben. De be is fejezem, ezt csak „elé mondtam”, ahogy Besenyő Pista bácsi fogalmazta meg valamelyik monológjában.
Kilencvenkettő tavasza van tehát, pontosabban májusa, az angol lány (a nevére nem emlékszem) az egyik órára behozott egy magnót. Azt hittük, valami angol nyelvű szöveget akar meghallgattatni velünk pedagógiai célzattal, de nem ez történt. Hanem az történt, hogy berakott egy kazettát, felült a tanári asztalra, és jelentőségteljesen végignézett az osztályon.
Kakas kukorékolt, és valóban megszólalt angolul egy férfihang. Valami olyasmiről beszélt, hogy milyenek a vidéki angliai nyarak hagyományos hangjai. Aztán egy férfi azt kérdezte egy nőtől, hogy milyen volt az ég gyerekkorában, Arizonában. A nő a felhők színéről és formájáról beszélt, ahogy gyerekkorában látta őket. A szöveg mögött szájharmonika szólt, aztán a távolból szintik bugyborékoltak fel, komótos négynegyedek jelentek meg.
Oké, zene, valami nagyon fura zene, egészen más, mint amit eddig hallottunk.
The Orb - Adventures Beyond The Ultraworld
Nekem volt némi előképzettségem (Kraftwerk, Art of Noise), úgyhogy talán nem ért annyira készületlenül, mint a többieket, de így is mellbevágott. Leginkább a békéje, a „szépsége” ütött meg. A bukolikus atmoszféra a ráérős basszusokkal, a bugyborékolással, háttérben a finom, effektezett gitárhangokkal. A szájharmonika a Volt egyszer egy Vadnyugat című film zenéjéből volt kivágva, a gitár Steve Reich Electric Counterpoint című szerzeményének részlete. Mindennek csak később néztem utána, akkor még nem érdekelt.
Lenyűgözött az egész, az is, ami később jött. Mert hallgattuk még egy darabig a kazettát. Űrhajósok beszélgetése, madárcsicsergés, elhúzó autók zaja, zongorafutamok, előtűnő és elsüllyedő ritmusok. Nagyjából fél óra után a lány lekapcsolta a zenét, és rövid előadást tartott arról, miért nagyszerű ez a zene. És hogy ő is nemrég kapta egy ismerősétől és azóta sem tud betelni vele.
Én sem tudtam. Az óra végén felbátorodtam és megkérdeztem tőle, nem adja-e kölcsön ezt a kazettát. Legnagyobb meglepetésemre odaadta, de nem kölcsönbe, hanem örökbe. Talán látta rajtam, milyen hatással volt rám. Mert a többiek óra után szóba sem hozták a témát, mintha nem történt volna semmi. Legfeljebb annyi hangzott el, hogy ez a buggyant csaj legalább nem tanít.
A kazettán a The Orb nevű zenekar Adventures Beyond The Ultraworld című lemeze volt, elég rossz minőségben. Mégis, ennek ellenére ezt a kazettát hallgattam aztán a legtöbbször a következő egy-két évben.
ahogy némiképp sziruposan mondani szokták. De tényleg így volt, mit szépítsem. Kutyámmal közös ártéri sétáink állandó kísérőzenéjévé vált.
A The Orb egy Alex Paterson nevű rendhagyó figura agyszüleménye, aki a nyolcvanas évek végétől ad ki zenéket ezen a néven, folyton változó társakkal. Egy rakás lemezt jelentetett meg az elmúlt évtizedekben, de jómagam csak az első négy-öt lemezt ismerem, utána elvesztettem őket szem elől.
Ezen írás apropója a második nagylemez, a UF Orb, csak hát hajlamos vagyok elkalandozni választott tárgyamtól. Amely második lemez a napokban volt harmincéves.
A The Orb zenei kevercse sok mindenből táplálkozik. Német krautrock a '70-es évekből, angol pasztorális folk, dub, reggae, és persze a leginkább a Brian Eno számlájára írható ambient. Amely ambient persze nem csak Eno találmánya, a legtöbben mégis az ő nevéhez – pontosabban a hasonló című lemezeihez – kötik a műfaj születését. Sokan szülték az ambientet, maradjunk ennyiben.
Az UF Orb című lemez talán a zenekar legtökéletesebb műve, de itt nehéz dönteni, mert az 1995-ben megjelent Orbus Terrarum szintén remekmű, bár az a lemez a UF Orb-hoz képest jóval organikusabb, földközelibb atmoszférát áraszt. A UF Orb című lemezen található Blue Room című felvétel például minden idők leghosszabb kislemeze volt a maga majd’ negyven percével, és ehhez a darabhoz kötődik az MTV Europe fénykorának egyik legemlékezetesebb „élő” fellépése is.
miközben a háttérben ment a Blue Room klipje. Ma ez már egyáltalán nem tűnne fel senkinek, de akkoriban elég szokatlan, radikális gesztusnak látszott.
Ez a lemez olyan, mint a nyitófelvétel, az OOBE címe, ami az out of body experience, azaz a testen kívüli élmény rövidítése. Egyszerre elektronikus tánczene és egyáltalán nem az, én például soha nem táncoltam rá, csak elbambulva hallgattam. Bálnák légzése, vicces párbeszédek, környezeti zajok, ázsiai népzenék foszlányai, bányamély basszusok, egy csodálatos hangkollázs, amely a maga külön világába szippantja a hallgatót.
(jóval később David Gilmour játszott is az egyik lemezükön), ami kétségkívül erős felvetés, de tény, hogy az a hangzás és hangkép, amit leginkább Alex Paterson talált ki, forradalmasította az elektronikus zenét. Főként annak fényében, hogy mindez még abban a világban történt, amikor nem lehetett mindent egy laptopon elintézni. Hatalmas analóg keverőpultokon, régimódi lemezjátszók és hangszalagok segítségével született ez a zene, innen nézve kőkorszaki módszerekkel.
Sosem értettem azokat, akik az elektronikus zenét elintézik azzal, hogy szívtelen, lelketlen gépzene. Akik ezt mondják, azoknak valószínűleg fogalmuk sincs a zenéről. Önmagában semmiféle instrumentumban nincs lélek, se egy viola da gambában, se egy szaxofonban, se egy szobányi méretű, analóg keverőpultban.
azt hiszem, ilyen egyszerű ez. Ahogy mondani szokás, a UF Orb szépen öregedett, cseppet sem hallatszik rajta, hogy a megjelenése óta harminc év telt el.
Nem tudom, mi lehet most azzal az angol lánnyal, aki annak idején berakta azt a kazettát a magnóba a váci Madách Imre Gimnázium angoltermében. De innen is köszönöm, hogy az enyhén szólva is hullámzó kedélyállapotban telt kamaszéveim egyik legszebb pillanatával ajándékozott meg azon a régi délelőttön.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A hívő ember számára a szentség a Teremtő megnyilvánulása, a teremtő istenség jelenlétének a megérzése, átélése. Ehhez elegendő lehet egy darab kő a jeruzsálemi Golgotáról, egy durván összetákolt fakereszt.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
A közlés szerint a lövések egy part menti vendéglátóhelyet értek.
Jankó Robi táplálkozástudományi szakember küldetésének tekinti a táplálkozással kapcsolatos tévhitek eloszlatását. Tizenkét év külföldi tapasztalatszerzés után hazatért és ma főként az online térben segíti követőit eligazodni a tudományos publikációk végtelen útvesztőiben.
„Messze még a vége.”
Mérlegen a főváros egyéves működése.
