Öntörvényű ember volt, akit nem lehetett szabályok közé szorítani. Költő volt, aki nem alkalmazkodik a világhoz, hanem teremti azt.
„...az utolsó pillanatig fölemelt fővel kell fogadnunk azt, ami ér bennünket” (Szőcs Géza)
„Tudod, hogy ki van még intenzíven?” – kérdezte egyik rádiós ismerősöm pár napja. „Hát a Szőcs, állítólag úgy ment be az »egyik« színházba, hogy nem viselt maszkot és nem tartotta be a járványügyi előírásokat”.
Nem tudom, hogy mi az igazság, de bevallom, inkább az lepett volna meg, ha Szőcs Géza maszkot visel, fertőtleníti a kezét, mielőtt az épületbe lép, betartja a másfél méter távolságot és nem érintkezik emberekkel.
Gondoltam, hogy ebből baj lesz. Persze, lehet, hogy nem ebből lett. Nem volt fitneszguru, szeretett enni,
a hatvannyolc évével benne volt a veszélyeztetett korban. Kellett volna vigyáznia, de melyik alanyi költőnek lehet ezt elmagyarázni, hogy ebbe a vírusba bele lehet halni? Nem, ő egy öntörvényű ember volt, akit nem lehetett szabályok közé szorítani. Nem tudta őt a Securitate sem a nyolcvanas években, nem tudta egyetlen szervezet vagy párt sem. Költő volt, aki nem alkalmazkodik a világhoz, hanem teremti azt.
Szőcs Géza, a Kossuth-díjas költő pályája a Te mentél át a vízen? (1976) kötetével indult, a harmadik Forrás-nemzedék oszlopos, leginkább neoavantgard tagja. A harmadik kötete után (Párbaj avagy a huszonharmadik hóhullás; 1979) Romániában a rendszerváltásig nem jelenhetett meg több könyve. Budapesten és Amerikában adták ki néhány kötetét. Egyik szerkesztője lett az Ellenpontok szamizdat folyóiratnak.
Fellépett az erdélyi magyar közösség védelmében nemzetközi fórumokon is, és ezzel egyik előkészítője lett a romániai rendszerváltásnak. A hatalom emberei többször bántalmazták. 1986-ban Svájcba emigrált. Életének három meghatározó helyszíne Kolozsvár, Svájc és Budapest lett. A rendszerváltás után az RMDSZ főtitkára, majd szenátora lett, később fő kritizálójává vált. 2010-2012 között a második Orbán-kormány kulturális államtitkára, majd 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett. Azt vallotta, hogy a kultúra az egyetlen lehetőség, ami nemzetet újraegyesíti határokon belül és kívül.
Kultúrpolitikai vezetőként se hagyta abba az írást, megmaradt költőnek akkor is, mert a szőcsi univerzumban nem vált szét a költő és a közéleti személyiség. Ő azt tanulta gyerekkorában, hogy a magyar költő morális lény is egyben. Tehetségét még az ellenségei is elismerték.
egy szív a szívben egy keleti bölcs, egy vérbeli költő, aki mítoszokat épít és mítoszokat rombol, dolgozik a létben, folyton alkot és folyton újraalkot. Különös, kissé magas hangján jó volt hallgatni, ahogy felolvassa verseit: A Brenneren, a Brenneren…
Költészetében a közösségi felelősségvállalás mellett hangsúlyosan jelen van az egyéni szabadságvágy is. Persze, nemcsak versben, hanem prózában, drámában egyaránt. Erről szól a 2007-ben megjelent Limpopó, avagy egy strucckisasszony naplója, melyben a struccok hazakereső, lélekkereső, szabadságkereső vágya ölt testet. Persze, a struccok mi vagyunk.
Ha elmegy egy nagy költő, vajon a fejéhez kap korunk embere, s elkezdi szörfözni a fészbukon, a wikipédián, hogy ki is volt ez az ember, ki is volt ez a költő, aki a fészen most így pörög? Akiről annyi kontextusban beszéltek, mostanában főleg politikaiban – de a költőről, arról a költőről, aki itt lesz köztünk ötven vagy száz év múlva, viszonylag kevesen.
Mindenkiben él, aki ismerte. Volt stílusa, fel tudott öltözni, sál, zsabó, bordó öltöny, meg tudott jelenni, tudott szivarra gyújtani, szeretett utazni, tudott élni. Nem volt egyszerű személyiség, de nagy egyéniség volt.
A nyolcvanas évekről mondta egy telvíziós beszélgetésben: „azzal a nyugalommal éltem, amely a legváratlanabb és legszomorúbb fordulatok elviselésére is képessé teszi az embert”.
és azt gondolta róla, hogy az utolsó pillanatig fölemelt fővel kell fogadnunk azt, ami ér bennünket. Ezt a túlélési stratégiát is még a nyolcvanas években volt kénytelen elsajátítani. Azt gondolom, hogy Szőcs Géza így élte le az egész életét, de azért megkockáztatom, hogy a befejezést ő se így gondolta.
Ez a vég nagyon nem volt benne az ő életében. Ha bárkit megkérdeztek volna (amiről persze nem illik az embereket megkérdezni), ezt senki se jósolja meg neki.
Valami meglepetés, valami nagy durranás úgy húsz-harminc év múlva esetleg, de ez így nagyon nincs rendben. Úgy lett vége, hogy nincs befejezve. Az életmű lezárult, de az ember, a költő, a jelenség nagyon fog hiányozni.
Isten nyugosztalja!
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A hívő ember számára a szentség a Teremtő megnyilvánulása, a teremtő istenség jelenlétének a megérzése, átélése. Ehhez elegendő lehet egy darab kő a jeruzsálemi Golgotáról, egy durván összetákolt fakereszt.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Horrorfilmekkel kezdte, ma már filozofikus mélységekben gondolkodik élet, halál és az emberi történelem dolgairól David Cronenberg. A kanadai rendezővel munkásságáról és tűnődéseiről beszélgettünk.
A közlés szerint a lövések egy part menti vendéglátóhelyet értek.
„Abszurd” vagy „realista” Orbán Viktor kijelentése Ukrajna szuverenitásáról? A Faktum elemzése szerint a válasz nem a jogi definíciókban, hanem a gyakorlati államképesség négy szűkített területében keresendő.
Kitisztult a kép.
