Ha jönnek is a magyar történészek jobbról és balról, és ízekre szedik, ez nem fontos. Sztori kell, az a fontos. Interjú.
„Köbli Norbert forgatókönyvíró azt mondta az Indexnek, hogy az a baj, hogy »társadalmi szinten mindig nagyon nehéz kiegyezni, hogy ki a hős«, és ezért nehéz történelmi témájú filmeket készíteni ismert figurákról.
Én ezt nem látom ennyire szigorúan. Az amerikaiak minden sikeres történelmi alakjukból, de még a balul sikerült figurákból is kihozzák a hőst, mindegy, hogy milyen korszakban élt, legyen az a jelen vagy a múlt század, a vietnámi vagy az afganisztáni háború. Ez a film alapja: emberi hőst kell csinálni. Itt van II. Lajos királyunk, akiről a legtöbben csak annyit tudnak, hogy szerencsétlenül lebukott a lóról, és neki köszönhetjük Mohácsot. Pedig komoly uralkodó lehetett volna, akiről a korszak egyik leghíresebb művésze, Tiziano festett portrét, és aki egy reménytelen helyzetben is vállalta, hogy szembe száll a túlerővel, hogy megmentse a hazáját és Európát.
De közben meg felmerül a kérdés, hogy miért nézzük olyasvalakinek a történetét, akiről tudjuk, hogy bukni fog?
Mert a bukásban, a tragédiában is megvan a lehetőség, hogy felemeljen minket. Úgy kell emberileg megfogni, hogy tudjak azonosulni vele, és akkor felfogom, hogy mit vállalt be. És ha jönnek is a magyar történészek jobbról és balról, és ízekre szedik, ez nem fontos. Sztori kell, az a fontos. Ott a Pearl Harbor, vagy a kedvencem, A rettenthetetlen, ez utóbbiban történelmi tény nem sok van, de a skótok hősiességét a filmből ismerjük.
Ahhoz egy amerikai születésű, Ausztráliában felnőtt rendező kellett.
Koprodukcióban így is lehet gondolkodni. Az a lényeg, hogy a tartalmaink érdekesek legyenek. Szerintem minden szempontból azok, csak jól meg kell írni őket.
Amikor a nemzetközi sajtóban bemutatkozott a berlini filmfesztivál idején, azt mondta, hogy még nem készült jó film a rendszerváltásról vagy az ‘56-os forradalomról, miközben ott volt a Moszkva tér, a Szabadság, szerelem, vagy a Megáll az idő.
Úgy értettem, hogy nem elég készült. Mellétenném, hogy az első világháborúról nincsen jelentős filmünk. Most lesz, egy nagyon érdekes film a Post Mortem.
Egy horrorfilm.
Azt a pszichés állapotot, amibe ez az ország került az első világháború után, csak egy horrorfilm tudja a megfelelő gyomrossal beadni. Szinte minden család elvesztette a harcokban valamelyik szerettét, aztán jött a spanyolnátha is, és ebből kellett életet fakasztani. Én ilyen értelemben mondtam azt, amit akkor mondtam, hogy ezek a megközelítések hiányoznak. Vagy lesz most egy szenzációs dokumentumfilmünk, a Nincs parancs!, amiben találkozik a magyar határőr és a német határőr, akik a vasfüggöny illetve a berlini fal megnyitásakor szolgálatban voltak. Egy ilyen filmnek moziban kicsi az esélye, de megint csak, a streamingszolgáltatásunkon kifuthatja magát.”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
