Ki kell mondani, hol a határ

– Nemrég elfogadták a színháztörvényt, amely az első verzióhoz képest sokat módosult, kikerültek például a legnagyobb tiltakozást kiváltó részek: az NKA megszűnése, illetve a függetlenek támogatásának tilalma. Ön szerint minek köszönhető a gyors átsatírozás?

– Világos, hogy a törvény rapid felpuhítása a közös kiállásnak köszönhető. Ne veszítsük el a józan eszünket: ha tiszta fejjel nézzük ezt a színdarabot, az nem is abszurd, hanem nonszensz. Első felvonás: valakik, valahol, titokban kidolgoznak egy, a teljes magyar előadóművészeti szférát strukturálisan átalakító törvényt, azzal, hogy majd 48 óra alatt átnyomják a Parlamenten. Második felvonás: ezt a törvénytervezetet másvalaki, akit kihagytak a klubból, a beterjesztés előtt pár nappal kiszivárogtatja. Harmadik felvonás: a szövegen és a titokban való munkálódáson felháborodik az előadóművészeti szakma egy nagy része, és nyilatkozni kezd, tüntetést szervez, erre a hatalom és propagandája megpróbálja összemosni a törvényt egy zaklatási üggyel. Erre még nagyobb lesz a felháborodás. Negyedik felvonás: valahol valakik megértik, hogy a felháborodás nem röpke libsi hiszti, ahogy addig magukban nevezik, ezért megint csak titokban egy délelőtt alatt újraírják a törvényszöveget, látszólag szelídebbre, hogy hülyének állíthassák be a tiltakozókat. Ötödik felvonás: a tüntetés sikeres, finálé: a törvényt beterjesztik és elfogadják. Ha a tartalmával nem foglalkozunk is, ez a jelenetsor magában is tragikomédia. Ez ellen tiltakozni szakmai és lelkiismereti kötelesség.

– Másképp látja a szakmai összefogás esélyeit a tüntetés után?

– Kicsit. Felemelő este volt, a tüntetésig egyáltalán nem hittem a szakmai szolidaritásban, csak az egyéni akciókban. A tüntetés kicsit tisztábbá tette a képet, de a tiszta képen az is jobban látszik, ki mindenki nincs rajta. Az összefogással kapcsolatos szkepszisem egyáltalán nem elefántcsonttoronyból való. Több mint húsz évig ültem különböző tanácsokban, egyesületekben, és sarkos kérdésekben sosem volt egység. Húsz évvel ezelőtt is, amikor a Színigazgatók Egyesületében valamiben megállapodtunk – mondjuk, az éppen aktuális állami elvonási roham megfékezésére –, akkor is mindig volt valaki, aki tudott egy-egy telefonszámot, és még aznap éjjel fel is hívta. Lehet, hogy ez az akció összébb zár néhány lelket: majd kiderül. Engem megerősített abban, hogy egyedül vagy együtt, de ki kell mondani, hol a határ.