Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Ötven éve, 1969. november 26-án egy pesti kocsmában alakult meg a verséneklés történelmi műfaját feltámasztó Kaláka együttes. A Mandiner hetilap 10. lapszámában múltidézésre kértük a tagokat, pályatársak, tisztelők, követők sztorijaiból pedig az is kiderül, hányan, hányféleképpen kapcsolódnak a Kalákához, az ország egyik legnépszerűbb, generációkat összekötő formációjához. A kedvünkért még a Tetris-kihívást is vállalták – így fest hát félszáz év „kalákázás” tárgyi lenyomata egyetlen képen.
Fotó: Földházi Árpád
Ötven év alatt több mint ezer dal, háromszáz költő megzenésített versei, harminc lemez, egy könyv, és turnék, koncertek több mint negyven országban Argentínától Norvégián át Japánig. Röviden ennyi a Kaláka eddigi mérlege, mindez persze semmit nem mond arról a hatásról, amelyet több generációnyi közönségre, gyerekekre és felnőttekre, befogadókra és szakmabeliekre gyakoroltak a karon ülőtől a botra támaszkodóig.
A Mandiner hetilap 10. számában Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és Becze Gábor fél évszázad közös történeteiből szemezgetnek, felidézik többek között a Latinovits Zoltánnal eltöltött éveket, mesélnek világjáró kalandokról, a Japán közönség meghódításáról és a Kányádi Sándorhoz fűződő barátságukról is.
A jubileumi összeállítás második részében Sebő Ferenc köszönti az együttest, Palya Bea mesél a Kaláka rá gyakorolt hatásáról, Süveges Gergő egy bizonyos harmadik „züm” jelentőségéről ír, Gryllus Dorka személyes Kaláka-viszonyáról vall, Lackfi János jegyzetéből pedig kiderül, hogyan hozható összefüggésbe még a költő génállománya is a Kaláka együttessel.
Az összeállítás szerkesztője Klementisz Réka volt.
A teljes összeállítást a csütörtökön, november 14-én megjelent, újságosoknál elérhető hetilapunkban, illetve – lapunkra előfizető olvasóink – az alábbi link alatt olvashatják.