Mesés Péter hangsúlyozta: az angol fordítás készítője, Daphne Hardy egy 22-23 éves szobrászhallgató volt, Koestlerrel ellentétben nem ismerte sem a Szovjetuniót, sem a börtönök világát. Teljesen tapasztalatlan a fordításban, és az irodalommal is leginkább csak Koestleren keresztül került kapcsolatba. A fordítás ráadásul egyáltalán nem ideális körülmények között készült, hiszen a pár ekkor Párizsban élt, miközben már kitört a második világháború. A kommunista múltú, zsidó származású Koestlernek, aki a spanyol polgárháborúban megjárta a falangisták siralomházát is, és a brit állampolgárságú Hardynak mindenképpen menekülnie kellett a közelgő német invázió elől.
A körülményeket is figyelembe véve Daphne Hardy bámulatra méltó munkát végzett, hiszen a regény mégis csak az ő fordításában vált világhírűvé. Ugyanakkor, talán szeméremből is, de sokat finomított Koestler eredeti német szövegének durvaságán, kopogós és szikár nyelvezetén - emelte ki Mesés Péter, aki elmondta azt is, Koestler autentikus fordításként ismerte el Hardy változatát, hálás volt a munkájáért, már csak azért is, mert szerződésük volt egy angol kiadóval a regényre. Mindenképpen meg kellett jelentetniük a művet, mivel pénzük sem volt.
Később, a regény angolból németre visszafordításában Koestler személyesen is részt vett, de ez a német változat is sokkal jobban hasonlított az angolra, mint a 2015-ben megtalált eredetire. A fordításkor Koestler sokat panaszkodott, hogy már nem találja ugyanazt a hangot, amely a regény írásakor még meg volt, hogy az egészből hiányzik az eredeti változatra jellemző frissesség és spontaneitás – idézte fel Mesés Péter.