Mi az, ami összeköti a magyar mondavilágot az első világháborúval? Látszólag semmi. De két fiatal magyar alkotó elhatározta, hogy egy kósza ötletet először szövegbe, majd rajzba és szövegbuborékokba öltve megalkotja a történelmileg hűen ábrázolt magyar horrorfantasy képregényének műfaját, Az Utolsó Előtti Huszárt. A Mandiner az alkotókat kérdezte.
Az Utolsó Előtti Huszár – így, nagybetűvel. Ez a címe az első magyar horrorfantasy képregénynek, ami az első világháború korszakából és a magyar mondavilágból merítkezik.
Az író, Varga Bálint Bánk életébe az irodalmi alkotás öröme után toppant be a képregény, ugyanis már több novella megjelenésen is túl volt, amikor 14-15 évesen beleszeretett az első képregényeibe – annak ellenére tartotta magát ilyen sokáig, hogy a bátyja képregénygyűjtő volt. Ezután még sokáig a passzív képregény-rajongók életét élte, amikor is szinte a semmiből megalkotta a Hegy című történet azóta képregényes körökben legendássá vált első 25 oldalát, amivel ArtComix-díjat nyert 2014-ben. Onnantól – saját megfogalmazása szerint – már nem volt megállás, teljesen beszippantotta a műfaj: bármilyen új ötlet merül fel benne, először képregényként fogalmazódik meg benne.
A Mandinernek elárulta, mint valami furcsa mutáció vagy végleges beidegződés ez, ami akkor is a sajátja, ha végül novella, forgatókönyv vagy akár regénykezdemény formájában ölt alakot az adott mű. Szerencsésnek érzi magát amiatt, hogy több olyan képregényt is írhatott, amire már együtt volt a csapat többi tagja, és rendelkezésre állt a pénz.
Jelenleg három projekten dolgozik – ahogy ő nevezi őket, a „gyermekein” – az említett Hegyen és Az Utolsó Előtti Huszáron túl egy játékfejlesztő csapatban a Chicken Police nevű játékon. Persze, nagy szerelem továbbra is a képregények olvasása, elmondása szerint több sorozatot követ figyelemmel, így az immáron itthon kapható Saga-t, vagy az INCAL-kiadványokat, mert azok „iszonyatosan jók”.
Tuli Krisztián, a rajzoló – Bánkkal ellentétben – már nagyon hamar képregényfüggővé vált: óvodás korában kapta édesapjától az első Pókember-képregényt, amibe azonnal beleszeretett. Szerencséjére nagyapja rendszeresen hozott neki új számokat. Elmesélése szerint gyerekkorában két dolog volt, ami mindennél jobban lenyűgözte: a képregények és az animációs filmek. Ami nem is egy párját ritkító dolog, ha tudjuk róla, hogy mindig is imádott rajzolni. Erre adalékként elárult egy érdekességet az életéből: még írni és olvasni sem tudott rendesen, amikor az első képregényeimet elkezdte rajzolni. „Igaz – tette hozzá – így is kisebb-nagyobb kitérőkkel jutottam csak el a mostani komoly képregényrajzoláshoz.”
Az első kötet főellensége, a Hétszűnyű Kapanyányimonyók. Kép: Az Utolsó Előtti Huszár
Tuli a Zichy Mihály Iparművészeti Iskolában grafikusnak tanult, azonban a fantasztikus tanárok ellenére úgy érezte, a másik szerelem, az animáció hívogatja jobban, mint az állórajzok világa, így animációs szakirányon diplomázott. De itt sem feledte múltját, a diplomafilm készítése során is a storyboardozás és a karaktertervezés volt a kedvence. Budapestre költözve több évig dolgozott animációs tervezőként és videografikusként, azonban a budapesti képregényes szubkultúra hamar beszippantotta, és elkezdett képregényeket rajzolni – újra. Az első hivatalos képregény-publikációi ún. cover-rajzok voltak a Frike Comics kiadó Dylan Dog és Dampyr nevű kiadványaiban, ezeknek a megjelenése szavai szerint „hatalmas élmény volt” számára. Ebben a történelmi pillanatban kereste meg Bánk, aki miatt már minden idejét a képkockák megrajzolása-kiszínezése tölt ki.
Varga és Tuli a Mandinernek elmondták: mivel minden idejüket a képregény tölti ki, épp ezért nagyon izgatottak mindketten, és remélik, az olvasók is annyira fogják élvezni Az Utolsó Előtti Huszárt, mint amennyire ők imádták minden egyes percét, amit a készítésre fordítottak. És hogy miért? A válaszaikból ez is kiderül.
Hogyan jött az ötlet, hogy egy, a magyar monda- és legendavilágból meríteni igyekvő képregényt rajzoltok meg, adtok ki?
Bánk: Az ötlet szinte magától jött. Mi lenne, ha csinálnánk
Ez furán hangzik így, de néha ilyeneken jár az agyam. A többi jött magától. Ha már huszárok, egy izgalmas korszakot szerettem volna, ezért lett az első világháború, azaz a huszárok alkonya a választott éra. Innen jött a cím is. A magyar népi hagyomány, mesék, hiedelemvilág pedig mindig is nagyon közel állt a szívemhez, ezért adta magát, hogy kössük ehhez a történetet. Paranormális ügyeket felderítő, titkos huszárszervezet, mágikus fegyverek, boszorkányok, ami kell... ezt pedig az teheti csak még izgalmasabbá, ha olyan helyszíneket és személyeket is adunk a keverékhez, akik valóban léteztek.
A Csillagszemű (középen, pipázva) és a Fekete mentések tizenkettes osztaga
Így a történelmi háttér is elég konkrét, nem csak egy mondvacsinált kiegészítő, bár tény, hogy nem erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt. A fő fókusz a karaktereinken, kapcsolataikon, viszonyaikon és közös kalandjaikon van. Minden más csak izgalmas kiegészítő.
Azt tudom egyikőtöktől, hogy az ország két végén éltek, azaz valószínűleg nem a megyei képregénybörzén találkoztatok. Mégis sikerült létrehozni ezt a szemre tetszetős kiadványt. Hogyan, hol találkoztatok, melyikőtöké volt az alapötlet?
Bánk: Az ötlet tőlem jött, de mi korábban Krisztiánnal már dolgoztunk együtt egy máig futó projekten (ez a Hegy – a szerk.), ezért nem volt kérdés, hogy kit keressek meg a dologgal. Már csak azért sem, mert vele eléggé egy rugóra jár az agyunk, szóval azonnal bólintott a dologra és azóta nem csak rajzolóként, de ötletemberként is része a projektnek.
Krisztián: Bánkot még Kaposváron ismertem meg nagyjából tíz éve egészen más kapcsán, mindketten helyi zenekarokban gitároztunk: én a punk-rock, ő pedig a metal vonalat erősítette. Aztán tavaly, amikor megmutatta nekem a huszárok első történettervét és pár karakter leírást, azonnal úgy éreztem, hogy ezt meg kell csinálnunk, egy igazán különleges képregény lesz. Akkoriban a Hegy mellett pont
így teljesen témába vágott a dolog, ez a téma valahogy egyszerre kattant be nálunk.
Nehéz volt a közös munka? Ezt egyébként teljes egészében interneten keresztül csináltátok, vagy azért volt hébe-hóba személyes megbeszélés is?
Bánk: Én már-már veteránja vagyok a távmunkának. Főállásomban is távmunkában írok, fejlesztek, rendezek videojátékot, korábban is volt már több sikeres ily módon készült projektem, szóval nem volt új a dolog. Krisztiánnal ráadásul rendkívül jól dolgozunk együtt (főleg írásban értekezve), mert az esetek 90 százalékában egyre gondolunk, bármiről is legyen szó. Nem is tudom összekülönböztünk-e már valaha... Azért próbálunk minél többször találkozni személyesen, de ez nem létszükséglete a képregénynek.
A második kötet előzetese. Kép: Az Utolsó Előtti Huszár.
Krisztián: Bánkkal szinte teljesen megegyezik az ízlésünk, hasonló dolgokért is rajongunk, szóval hatalmas öröm vele dolgozni. A legtöbb kérdésben egyetértünk, ha mégis valamit máshogy szeretne valamelyikünk akkor is zökkenőmentesen meg tudjuk beszélni. Nagyon megvan az összhang és igyekszünk is ebből a maximumot kihozni.
Mi lenne a cél a kiadvánnyal? Modern köntösben elmesélni a legfontosabb magyar mondákat, bemutatva régi mesék alakjait? Vagy kevésbé tudatos választás volt a téma, egyszerűen csak úgy éreztétek, ezekkel a képregényipar (mert ugye azért már iparszerű a művészi igényességű képregény-kiadványok megjelentetése) még nem foglalkozott olyan nagyon, tehát van egy rés úgymond a pajzson?
Bánk: Nem akarjuk újra mesélni a klasszikus meséket és mondákat, inkább csak
Lesznek persze konkrétabb utalások vagy szereplők, de alapvetően ez egy vadiúj történet, amihez a mondák, mesék, mitikus elemek csak a színfalakat adják. A történetünk eléggé karakterközpontú, egy kis egységről, viszonyaikról és főleg főhősünkről, Csillagszeműről szól, aki nem azonos a mesebeli csillagszemű juhásszal, bár lesznek átfedések a történetük között.
Támad a Hétszűnyű. Kép: Az Utolsó Előtti Huszár
Sejtettük, hogy az ötlet megmozgatja majd az emberek fantáziáját, de ekkora kezdeti sikerre nem számítottunk, mint amit a nulladik rész és az első rész borítója robbantott ki. Viszont tény, hogy éreztük, hogy
mégsem vaskalapos történelmi képregény, vagy csak egy jól elsült poén. Olyan projekt, amivel lehet hosszabb távra, komoly sorozatként is tervezni. Ezt próbáljuk megalapozni a február 14-én induló indiegogo-s előrendelési kampányunkkal is.
Apropó, finanszírozás: most, hogy második-harmadik reneszánszát éli a magyar képregény, szerintetek stabilabb lábakon áll, mind művészetileg, mind üzletileg, vagy továbbra is érezteti hatását azért még a kora kétezres évek keszekuszasága, és nagy itthoni könyvkiadó továbbra sem foglalkozik keményfedeles (geek nyelven hardcopy avagy HC) képregények, grafikus novellák megjelentetésén? Azaz továbbra is marad a magánkiadás, aminek anyagi terhein azért már lazítottak, lazíthattak a crowdfundingos források?
Bánk: Sok tekintetben van előrelépés, bár forradalomról messze nem beszélnék. Egyre több tényleg igényes képregény és graphic novel jelenik meg kiadók által gondozva, a 2019-es év pedig különösen gazdag lesz az eddigi bejelentések alapján. De ennek már évekkel ezelőtt így kellett volna lennie... mert még mindig nagyon messze vagyunk a legtöbb európai ország képregény-kiadási jelenétől. Azért tényleg érezhető a haladás, csak ismétlem, ez tíz éve is megtörténhetett volna. Azonban rizikót továbbra sem vállal egy kiadó sem, ez nagyon látszik, mi is ezért választottuk a magánkiadás és a crowdfunding adta lehetőségeket. Több kiadó is megkeresett minket a képregénnyel kapcsolatban, de javarészt komolytalan ajánlatokat kaptunk, amit a kezdeti nagy sikert látva magabiztosan utasíthattunk el; a komolytalan ajánlat itt nem feltétlen vagy kizárólag a pénzügyekre vonatkozik, de tény, hogy abban is tetten érhető. Szóval ebben is szerencsésnek érezzük magunkat, bár igazán beszédes majd a február 14-én induló 45 napos előrendelési kampányunk lesz.
A kötetek. Kép: Az Utolsó Előtti Huszár
Krisztián: Hatalmas öröm látni, hogy egyre több olyan képregény jelenik meg itthon, amelyek számomra is alapművek. Aki most kezd bele a magyar kiadású képregény kötetek gyűjtésébe, annak a Hellboy, Incal, Blankets, Usagi Yojimbo címeket mindenképp ajánlanám, elképesztő alkotások. Régóta vártam már, hogy a kiadók ilyesmibe is bele merjenek vágni és nagyon szurkolok, hogy ez az arány csak emelkedjen, hisz nem kevés munka és anyagi háttér kell már a kiadáshoz is. A mi esetünkben a kiadáson kívül a képregény elkészülése is rengeteg időt jelent, ezért olyan fontos, hogy a közösségi finanszírozásra támaszkodhassunk, mert a képregény rajzolását mindenképp fő állásban kell csinálnom, több hónapon át.
Krisztiánhoz lenne egy személyesebb jellegű kérdésem: amikor a késő kilencvenes években először találkoztam a Bruce Timm-féle Batman The Animated Seriessel, sosem gondoltam volna, hogy magyar tematikára épülő képregényben egyszer még viszontlátom ugyanazt a stílust, ugyanis annyira egybefonódott nekem azzal a könnyített film noir hangulattal a stílus, hogy megmondom őszintén, amikor először megláttam a huszáralakot, egyből Bruce Wayne és az ő kis nagy világa merült fel lelki szemeim előtt. Rád is ekkora hatással volt ezek szerint, hogy az eredeti rajzstílus (nem a DC Animations-os utózöngék) megjelenése után közel harminc évvel is ezt a stílus jött ki az ujjaid közül, vagy itt se keressek ennyire magasztos okot?
Krisztián: Gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence volt a Batman: The Animated Series, ami 1992-1995 között jelent meg. Olyan igényességet és stílust képviselt, ami teljesen magába szippantott, úgyhogy nem véletlen a formai utalás. Mellette azonban rengeteg más alkotó is inspirált, talán a legjobban Darwyn Cooke munkái, aki Bruce Timm mellett szintén a Batman rajzfilmsorozat készítői között volt. Mike Mignola és az egész Mignolaverse is erős hatással volt rám, hihetetlen művészeket vonultat fel a széria.
Aztán ott van még Brüno, Dean Ormston, Guy Davis, Paolo Rivera, Chris Samnee, Gabriel Bá, Andrew Maclean, Francesco Francavilla és még sokan mások. Összességében nagyon szeretem a karaktereket egyszerű, formailag rajzfilmes stílusban tervezni és kihúzásnál keverni a tintarajz jellegzetességével: jó erős fény-árnyék hatásokkal.
Bánkhoz pedig az lenne a kérdésem, hogy nehéz volt összegyúrni a képzeletbeli világ képzeletbeli és valós alapjait? Hiszen Hétszűnyű Kapanyányi Monyók – ha ő a negatív szereplő – már kapott egy animációs újraértelmezést, és ahogy ajánló írja rólatok, „a mű az alkotók megfogalmazása szerint történelmi dráma és természetfeletti horror keveréke (steam- és dieselpunk elemekkel színesítve), melyben a magyar népmesék, legendák és mitológia világa keveredik a Nagy Háború valós eseményeivel”, amihez még társul az a tény is, hogy történésszel együtt dolgoztatok – tehát az alaptörténetek sem voltak a legegyszerűbbek.
Bánk: Cseppet sem volt nehéz. A Nagy Háború időszaka, eseményei és az utolsó huszáraink már magukban is érdekes témát adtak, a misztikus háttér szinte csak hab a tortán. Ritkán írok olyan könnyeden és könnyedén, mint a huszárok esetében, egyszerűen magától jön az egész. A karakterek, a humor, az életszerű dialógusok és pont ellenkezőleg, a teljesen elvadult dolgok is... Azt hiszem ilyen, ha az ember igazán szereti, amit csinál. Szerencsére jelenleg a főállásom is hasonló (videojátékot írok és rendezek) és a Huszár-projekt is ezt a vonalat erősíti. Tényleg szerencsésnek mondhatom magam, hogy a saját és Krisztián ízlése és ötletei most ennyire egybevágtak a kollektív magyar képregényes tudatéval.
A történész egyébként beleszólt a megvalósításba is?
Bánk: Nem kellett, Krisztián ugyanis arcpirítóan alapos kutatásokat végez mielőtt belefog a rajzolásba.
egyenruhájukat, fegyvereiket, kiegészítőiket és ugyan így jár el a helyszínekkel, járművekkel is. A történetünk „Fekete mentései” ugyan egy mi általunk kitalált egyenruhát hordanak, de annak is valós alapja és elemei vannak, amiket elég hosszas tervezés során építettünk bele a végleges megjelenésbe. Mivel az első részben konkrétan még nem jelenik meg valós történelmi esemény, a történészünk csak láttamozta a dolgokat és tett pár érdekes észrevételt. Azonban lesznek epizódok, amik konkrét, valós eseményt értelmeznek újra (például a már megtervezett második rész), ezeknél pedig jóval nagyobb szükségünk lesz a segítségére.
Végezetül egy kis jövendőmondást kérnék tőletek. Ha választanotok kellene, akkor mikor lennétek elégedettebbek: ha valahol a világban – akár idehaza is – mozgókép készülne belőle, ahogy egy másik magyar képregénnyel fog áprilisban megtörténni, vagy ha mondjuk hivatalos szemléltetőeszköz lenne irodalom órákon? Vagy elég lenne csupán annyi is, hogy tíz év múlva a mostani első példányok milliókat érjenek (akár mint egyes puhafedeles amerikai képregények)?
Bánk: Az animációs film lehetősége áll a legközelebb a szívünkhöz, amihez szerencsére jó kapcsolataink is vannak, így egyáltalán nem elérhetetlen álomról beszélünk. Először azonban az első rész, majd az első ciklus (hat rész) képregényes kiadása a fő feladatunk, hogy utána vagy már közben milyen úton indul még el a projekt, azt nem tudjuk megjósolni. Irodalomórára viszont nagyon valószínűtlen, hogy valaha is bekerül a képregény, sajnos itthon messze állunk még tőle, hogy akár a miénknél sokkal remekebb képregényeket is elővegyenek vagy csak ajánljanak a diákoknak.
Krisztián: Sajnos én is csak a művészeti képzésem alatt találkoztam olyan tanárokkal, akik képregénnyel szemléltettek egy-egy témát, de irodalom órán szerintem sem lesz ez jellemző még egy jó darabig, pedig igazán fontos és hasznos lenne az oktatásban. Természetesen, ha film vagy animációs sorozat készülne a képregényünkből, az külön nagy öröm lenne nekem, mert ahogy korábban is említettem, elég közel áll hozzám a rajzfilmes stílus és az animációs filmek világa is. Rengeteg tervünk és ötletünk van, de most mindenekelőtt arra fókuszálunk, hogy a képregény a lehető legjobb minőségben készüljön el és minél több emberhez el is jusson ez a maga nemében rendkívüli kiadvány.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
Miért mennénk Amerikáig, ha újat és izgalmasat kívánunk felfedezni, mikor a csodás Európa és az ősi Itália megannyi titkot és meglepetést rejteget?
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
Nem ez David Lynch legjobb és legsikeresebb vállalkozása. Ettől függetlenül az 1984-es Dűne is megérdemli, hogy a születésnapján megemlékezzünk róla.
