Hantai Simon 1922-ben született Bián, 1948-ban hagyta el Magyarországot, 2008-ban hunyt el Párizsban. 2015-ben az M.C.5 (Mariale) című 1962-es festményét 2 555 000 euróért adták el: ez a legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak.
Hantainak a Macron irodájában lógó festményéről az Artmagazin a következőket írja:
„Hantaï pont ekkoriban szakított az őt először befogadó szürrealistákkal, méghozzá úgy, hogy legszentebb antiklerikális érzéseikben sértve meg őket vallásos ünnepség- és kiállítássorozatot szervezett a Notre Dame-ba. Leszögezte, hogy a művészet lényegét tekintve vallásos, és elkezdett dolgozni azon a képén, ami később a Rózsaszín írás lett. A speciálisan előkészített hatalmas vászonra szövegek kerültek, és 1958 advent vasárnapjától kezdve egy éven keresztül Hantaï minden napját azzal kezdte, hogy imákat és értekezéseket, az istentisztelet szavait és hitvallásokat másolt a néha visszatörölt felületre, szinte már lelkigyakorlatként. A keresztény liturgia színeivel, vörös, zöld, lila és fekete tussal írt szövegek a végén furcsa színeváltozást eredményeztek, a kép rózsaszínűen dereng.”