„Szeretném, ha nem is 2018-ban, de 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd két év múlva, 2022 decemberében, a színház 111. évfordulóján újra kinyithatna” – fogalmazott Ókovács Szilveszter. Hozzátette: az Erkel Színház Magyarország legnagyobb színházépülete, felújítására indokolt lenne mintegy 30 milliárd forintot költeni, hiszen a kisebb vidéki színházakat is 10-15 milliárd forint körüli összegekért korszerűsítik, az Erkel pedig 50 éve esett át nagyobb fejlesztésen.
A felújítás elsősorban a színpadot és a mögötte álló épületrészeket érintené, ugyanis az Operaházéval méretben és minőségben is kompatibilis, gépesített színpadra lenne szükség, légkondicionálás mellett. Jelenleg sok előadást azért nem tudnak játszani az Erkel Színházban, mert egyszerűen nem férnek el a színpadon, nagyon hiányzik a korszerű színpad technológia is – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a felújított Erkel Színház nem csupán évi 150 opera- és balettelőadásra lenne alkalmas, de koncertteremként és musicalszínházként is működhetne a szabad hetekben.
Őszi tervek
Az Opera őszi turnéiról szólva Ókovács Szilveszter kiemelte: október 30. és november 11. között New Yorkban, a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben mutatkozik be hat produkció 14 előadásával az Opera és az intézmény tánctársulata, a Magyar Nemzeti Balett.
„Soha nem fordult még elő az, hogy az Opera társulata teljes értékű előadásokat tartson New Yorkban. A Lincoln Centerben szerepelni a világ valamennyi intézménye számára hatalmas lehetőség” – hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette: Erkel Ferenc halálának 125. évfordulóján először szólal meg Amerikában a magyar operairodalom ikonikus darabja, a Bánk bán, Vidnyánszky Attila rendezésében és Molnár Levente címszereplésével.