Valami nagyon nincs rendben ma Magyarországon a történelmi traumáinkról szóló közbeszéddel. Minden magyar családot, ha eltérő mértékben is, de érintett a huszadik század. Mindenkinek megvan a maga története, a maga fájdalma. A baj azzal van, hogy összemérjük ezeket, és meg akarjuk győzni egymást arról, hogy a „mi fájdalmunk” nagyobb a „ti fájdalmatoknál”.
Mindannyian szabadulni szeretnénk attól a gyűlölködéstől, ami a történelmi traumáinkról szóló közbeszédet mérgezi. Meg kell értenünk, hogy az egyikünkön az egyik, a másikunkon a másik történelmi tragédia ejtett mélyebb sebeket. A Közös Halmaz csapata azon dolgozik, hogy beindítsa a kölcsönös megértésen alapuló párbeszédet magyarok és magyarok között. Attól, hogy valakinek a felmenői a holokauszt áldozatai lettek, még lehetséges, hogy átérezze Trianon veszteségét, ahogy egy ’56-os hős leszármazottjának sem kell feltétlenül megvetnie azt, aki nosztalgiával tekint a gulyáskommunizmus éveire.
Az emlékeink mások, az emlékezés közös. A cél, hogy megértsük a másik fájdalmát is, ne csak a sajátunkat. Ahelyett, ami elválaszt, azt keressük, ami összeköt: a közös halmazt.