Az alapanyagnak használt képregényből csak az atmoszféra és a vizualitás maradt, de magabiztosan sántikál végig Farkas szerepében utolsó filmjén Hugh Jackman. A Logan végre igazán őszinte X-Men-film lett: hosszú idő után a felnőtt besorolás miatt őszinte tudott lenni a karakterrel és a nézőkkel szemben is. Kritikánk.
Amikor meghallottam, hogy a nemrég a Kingpinnél magyarul is megjelent Old Man Logan című képregény alapján, felnőtt besorolással készül az utolsó Wolverine-film, a Logan, megdobbant a szívem. Az Old Man Logan arról szól, hogy a Marvel gonoszai összefogtak, kinyírtak, megnyomorítottak vagy átállítottak minden hőst (a képregényben ugye a Bosszúállókat, a Fantasztikus Négyest és az X-Ment is), és ők uralják Amerikát. Ebben a világban indul hosszú útra a világtól visszavonult, öreg, megtört Wolverine (magyarul: Farkas) és a megvakult Hawkeye a gonosszá vált Hulk által uralt Kaliforniából keletre egy küldetéssel.
Ez egy remek, brutálisan erőszakos és nagyon erős történet volt, westernes, road movie-s ízzel. Nagyon érdekelt, mit hoznak ki belőle a készítők, főleg, hogy az események lényegi szereplői a filmes világban más cégek univerzumaiban aktívak, így nyilván át kellett írni az egészet. Az eredmény pedig meglepően jó lett: az X-Men-franchise-tól ezzel a mozival búcsúzó Hugh Jackman még sosem alakíthatta ilyen szabadon egy valóban ilyen jól kitalált, jól megírt, szuper atmoszférát teremtő moziban Logant.
2029-ben járunk, amikorra a mutánsok gyakorlatilag kihaltak. Logan és Kalibán az amerikai nép ellenségének kikiáltott, valószínűleg véletlenül tömeggyilkosságot okozó, demens X Professzort gondozgatja Mexikóban, miközben Logan Texas-ba jár át sofőrködni. Egyszerű a célja: össze akar szedni annyi pénzt, hogy vehessenek egy jachtot, ahol eltöltik az utolsó éveiket. Az elvileg halhatatlan Logan ugyanis elég rossz bőrben van: egyre lassabban gyógyul, sántít, vért köhög; az a gyanúja, hogy a testébe ültetett adamantium mérgezi meg szépen lassan. A szép lezárás előtt azonban még akad egy kis dolga.
Felbukkan ugyanis egy mexikói nő egy kislánnyal, akiről kiderül, hogy ő X-23, más néven Laura, avagy Logan klónja, hasonló képességekkel – és hasonló beültetett karmokkal. A kislányt egy kutatólaborból hozták el, ahol több hasonló gyereket próbáltak irányítható mutáns fegyverekké nevelni, de kiderült, hogy a koncepció alapjaiban hibás volt. A gyerekeket mentő nővérek úgy tudják, hogy Észak-Dakotában van egy biztonságos hely, ezért oda indulnak el. Persze a cég a nyomukban van, végül pedig Loganra marad, hogy eljuttassa oda a kislányt X Professzor társaságában.
Látható tehát, hogy a történet változott, kikerültek a posztapokaliptikus elemek, a poros-sivatagos road movie viszont megmaradt; ahogy megmaradtak azok az egyértelműen a western-hagyományra tett utalások - ezektől volt jó a képregény is. Szívfájdító, mégis jó látni az öreg, beteg és haldokló Logan szerepében Hugh Jackmant, aki végre annyit káromkodhat, és annyi torkot szelhet fel a karakter karmaival, amennyit nem szégyelltek beletenni a készítők: de tényleg, ömlik a vér, repülnek a levágott végtagok. A film közepénél van egy kisebb csavar, itt talán kissé megtörik a történet addigi lendülete, de nem érzünk hiányt, a lezárás pedig egyszerre elkerülhetetlen és szívbe markoló.
Jackman mellett a Laurát alakító Dafne Keen elég emlékezetes alakítást nyújt, a mindig zseniális Patrick Stewart pedig ismét zseniális a teljesen leépült X Professzor szerepében – a film után sokáig velem maradt az egyik monológja. A főgonoszokat nem gondolták túl a készítők, de nincs hiányérzet, mindenki megkapja a méltó büntetését. A filmet szépen fényképezték, jól sikerült a hangulatteremtés, a CGI-jal azonban még lehetett volna dolgozni egy kicsit.
A Logant nézve azon járt az agyam, hogy a filmes médiumba áttörő képregényes világ kicsiben ugyanazokon a folyamatokon megy keresztül, amelyen a szuperhős-műfaj az elmúlt évtizedekben keresztülment a képregényben: a Deadpoolal és a Logannel egy másik világba léptünk át, ha úgy tetszik, már nem a fiatal közönséghez akar és tud szólni ez a dolog, és városokat sem kel lerombolni ahhoz, hogy izgalmas legyen egy akciójelenet.
Szépen megrajzolt, de fájdalmas búcsú tehát ez a film Hugh Jackman Wolverine-jétől, amiről nem lehet túl sokat elmondani: nem azért, mert nincs mit, hanem azért, mert magáért beszél. Érdemes beülni rá.
*
Semmiről sem akarsz lemaradni, ami a fantasztikum világában történik? A Mandiner.sci-fi Moly-, illetve Facebook-oldalát éppen neked találták ki.
A ma kezdődő 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak magyar szempontból is erős a felhozatala. Itt debütál Nemes Jeles László és Deák Kristóf új mozija, és egész estés portréfilm rajzolja fel Bölöni László és Dargay Attila életét.
Vérgőzös akcióvígjáték a család, a feleség, a gyerekek és persze a nagypapa fontosságáról. Senki 2. – kritika.
Pedig az a remény költözött a szívekbe, hogy egy ilyen összetartó, egyet akaró közösség tartósan, társadalmi méretekben is megteremthető.
A hollywoodi remake-gyár ismét egy emblematikus mozi új változatával próbál nézőket toborozni. A film azonban a két kiváló főszereplő ellenére is csak gyenge újragondolása az 1989-es fekete komédiának.
Kényes témát csomagolt nevetős-megható road movie-ba első játékfilmjében a francia Enya Baroux. A Jó utat, Marie inkább a családi összetartozás fontosságáról, mintsem arról beszél, van-e joga az embernek megmondani, mikor óhajtja befejezni a földi pályafutását.
A Többesélyes szerelem lehetett volna egy izgalmas, a jelen társadalmára reflektáló, okos film – sőt, az Előző életek után pontosan ezt vártuk. Ehelyett egy kliséhalmazt kapunk. Igaz, beszélgetésindítóként még így is működik.
Marco Rossi reménykedhet, hogy Balogh Botond ősszel több játéklehetőséget kap.
Megállította, nekitámadt, kiszállítótta, megverte, elmenekült és összetörte az autót.
