Az alapanyagnak használt képregényből csak az atmoszféra és a vizualitás maradt, de magabiztosan sántikál végig Farkas szerepében utolsó filmjén Hugh Jackman. A Logan végre igazán őszinte X-Men-film lett: hosszú idő után a felnőtt besorolás miatt őszinte tudott lenni a karakterrel és a nézőkkel szemben is. Kritikánk.
Amikor meghallottam, hogy a nemrég a Kingpinnél magyarul is megjelent Old Man Logan című képregény alapján, felnőtt besorolással készül az utolsó Wolverine-film, a Logan, megdobbant a szívem. Az Old Man Logan arról szól, hogy a Marvel gonoszai összefogtak, kinyírtak, megnyomorítottak vagy átállítottak minden hőst (a képregényben ugye a Bosszúállókat, a Fantasztikus Négyest és az X-Ment is), és ők uralják Amerikát. Ebben a világban indul hosszú útra a világtól visszavonult, öreg, megtört Wolverine (magyarul: Farkas) és a megvakult Hawkeye a gonosszá vált Hulk által uralt Kaliforniából keletre egy küldetéssel.
Ez egy remek, brutálisan erőszakos és nagyon erős történet volt, westernes, road movie-s ízzel. Nagyon érdekelt, mit hoznak ki belőle a készítők, főleg, hogy az események lényegi szereplői a filmes világban más cégek univerzumaiban aktívak, így nyilván át kellett írni az egészet. Az eredmény pedig meglepően jó lett: az X-Men-franchise-tól ezzel a mozival búcsúzó Hugh Jackman még sosem alakíthatta ilyen szabadon egy valóban ilyen jól kitalált, jól megírt, szuper atmoszférát teremtő moziban Logant.
2029-ben járunk, amikorra a mutánsok gyakorlatilag kihaltak. Logan és Kalibán az amerikai nép ellenségének kikiáltott, valószínűleg véletlenül tömeggyilkosságot okozó, demens X Professzort gondozgatja Mexikóban, miközben Logan Texas-ba jár át sofőrködni. Egyszerű a célja: össze akar szedni annyi pénzt, hogy vehessenek egy jachtot, ahol eltöltik az utolsó éveiket. Az elvileg halhatatlan Logan ugyanis elég rossz bőrben van: egyre lassabban gyógyul, sántít, vért köhög; az a gyanúja, hogy a testébe ültetett adamantium mérgezi meg szépen lassan. A szép lezárás előtt azonban még akad egy kis dolga.
Felbukkan ugyanis egy mexikói nő egy kislánnyal, akiről kiderül, hogy ő X-23, más néven Laura, avagy Logan klónja, hasonló képességekkel – és hasonló beültetett karmokkal. A kislányt egy kutatólaborból hozták el, ahol több hasonló gyereket próbáltak irányítható mutáns fegyverekké nevelni, de kiderült, hogy a koncepció alapjaiban hibás volt. A gyerekeket mentő nővérek úgy tudják, hogy Észak-Dakotában van egy biztonságos hely, ezért oda indulnak el. Persze a cég a nyomukban van, végül pedig Loganra marad, hogy eljuttassa oda a kislányt X Professzor társaságában.
Látható tehát, hogy a történet változott, kikerültek a posztapokaliptikus elemek, a poros-sivatagos road movie viszont megmaradt; ahogy megmaradtak azok az egyértelműen a western-hagyományra tett utalások - ezektől volt jó a képregény is. Szívfájdító, mégis jó látni az öreg, beteg és haldokló Logan szerepében Hugh Jackmant, aki végre annyit káromkodhat, és annyi torkot szelhet fel a karakter karmaival, amennyit nem szégyelltek beletenni a készítők: de tényleg, ömlik a vér, repülnek a levágott végtagok. A film közepénél van egy kisebb csavar, itt talán kissé megtörik a történet addigi lendülete, de nem érzünk hiányt, a lezárás pedig egyszerre elkerülhetetlen és szívbe markoló.
Jackman mellett a Laurát alakító Dafne Keen elég emlékezetes alakítást nyújt, a mindig zseniális Patrick Stewart pedig ismét zseniális a teljesen leépült X Professzor szerepében – a film után sokáig velem maradt az egyik monológja. A főgonoszokat nem gondolták túl a készítők, de nincs hiányérzet, mindenki megkapja a méltó büntetését. A filmet szépen fényképezték, jól sikerült a hangulatteremtés, a CGI-jal azonban még lehetett volna dolgozni egy kicsit.
A Logant nézve azon járt az agyam, hogy a filmes médiumba áttörő képregényes világ kicsiben ugyanazokon a folyamatokon megy keresztül, amelyen a szuperhős-műfaj az elmúlt évtizedekben keresztülment a képregényben: a Deadpoolal és a Logannel egy másik világba léptünk át, ha úgy tetszik, már nem a fiatal közönséghez akar és tud szólni ez a dolog, és városokat sem kel lerombolni ahhoz, hogy izgalmas legyen egy akciójelenet.
Szépen megrajzolt, de fájdalmas búcsú tehát ez a film Hugh Jackman Wolverine-jétől, amiről nem lehet túl sokat elmondani: nem azért, mert nincs mit, hanem azért, mert magáért beszél. Érdemes beülni rá.
*
Semmiről sem akarsz lemaradni, ami a fantasztikum világában történik? A Mandiner.sci-fi Moly-, illetve Facebook-oldalát éppen neked találták ki.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Természetesen ezt a karácsonyt sem ússzuk meg Kevin nélkül, de a streamingszolgáltatók kínálatában számtalan más alkotást találni, amely megteremtheti az ünnepi hangulatot. Öt kiváló és igencsak eltérő hangulatú filmet ajánlunk.
Az énekes-dalszerző minderre úgy reagált a Mandiner műsorában, hogy „legalább még 20-30 évig” tegyék ezt.
Ábrahám Róbert és alkotótársai filmjükben bemutatják az ukrajnai háborúhoz vezető utat, és a kétarcú valóságot is.
Ábrahám Róbert bemutatta új dokumentumfilmjét, Monaco Hadtest címmel. Az eseményen a Mandiner is jelen volt.
Szülők válása, első szerelem és közösségi média. Rózsa Gábor filmje kevésbé ünnepi, inkább felnövéstörténet, magabiztosan megfelelve a műfaji elvárásnak. És ami még fontosabb: egyetlen kínos pillanata sincs.
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Természetesen ezt a karácsonyt sem ússzuk meg Kevin nélkül, de a streamingszolgáltatók kínálatában számtalan más alkotást találni, amely megteremtheti az ünnepi hangulatot. Öt kiváló és igencsak eltérő hangulatú filmet ajánlunk.
Ismerős dallamok szólnak, visszatérnek a jól bevált receptek, ugyanazokat a történeteket meséljük el – és ugyanazokat a filmeket nézzük.
