Hayao Miyazaki egészen kora gyermekkorából eredeztethető repülés iránti rajongása minden bizonnyal termékeny táptalaja lehetett horizont nélküli, határtalan képzeletének.
„Azért is különleges ez a film Miyazaki pályafutásában, mert az a fajta játékos fantázia és a mesebeli elemekkel tarkított mitologikus szálak, amik eddig az összes animéjét átszőtték, itt felszívódtak a realisztikusan ábrázolt, komótosan gördülő történetben. A szél, mint egyfajta öntudatos mellékszereplő, vagy egy láthatatlan narrátor viszont többször felbukkan és egyengeti a szereplők sorsát, ahogy Miyazaki filmjeiben eddig szinte mindig. Mint eszköztárának egyik fontos eleme, sokszor kíséri egy-egy szereplő felbukkanását (ahogy kinyílik egy ajtó vagy egy ablak, vagy épp becsapja azt a huzat), kifejezi a szereplők érzelmeit, vagy csak látványosan jelen van egy fordulópontnál a történetben, annak egyetlen igazi krónikásaként.
De itt nincs vége. Maga a szó, Ghibli, sivatagi szelet jelent, amit Miyazaki anno egy repülős újságból szedett. Ezzel pedig keresztbe szövődik egy másik utalás egy olasz repülőgépre, a második világháborúból »Caproni Ca309 Ghibli« név alatt, mely egyben tartalmazza a stúdió nevét, és a Jiro álmaiban megjelenő tanítómester nevét. Véletlen lenne? (…)
Ez egy többrétegű mű, ahol az egyes rétegek elfedik egymást, éppen ezért fordulhat elő, hogy aki ezt az alkotást a rendező eddigi filmjeihez hasonlítja, sokkal kevesebb kapaszkodót talál majd, de amit cserébe kapunk, az annak a lehetősége, hogy a rendező zsenijének és gondolatainak még nagyobb mélységeibe pillanthassunk bele, mint eddig valaha.
Hogy miért éri meg Miyazaki filmeket nézni? Mert lélek van bennük olyan őszintén, már az első pillanattól fogva, hogy annak első “sokkja” szinte zavarba ejtő és fészkelődésre késztetik a nézőt, mert egyszerűen ritka, hogy ilyen tisztán közvetít gondolatokat, érzéseket és zabolátlanul szárnyaló fantáziát egy mai mozgókép, az ilyen dolgokhoz pedig egyáltalán nem vagyunk hozzászokva, se a moziban, se a mozin kívül.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Marco Rossi együttese a szupersztárok ellen: a portugál-dán NL-csata győztesével is meg kell küzdenie a 2026-os vb-re való kijutásért.
Nem jött be a kormányváltás a lengyeleknek.
