Miyazaki elégikus utóirata – Szél támad

„Azért is különleges ez a film Miyazaki pályafutásában, mert az a fajta játékos fantázia és a mesebeli elemekkel tarkított mitologikus szálak, amik eddig az összes animéjét átszőtték, itt felszívódtak a realisztikusan ábrázolt, komótosan gördülő történetben. A szél, mint egyfajta öntudatos mellékszereplő, vagy egy láthatatlan narrátor viszont többször felbukkan és egyengeti a szereplők sorsát, ahogy Miyazaki filmjeiben eddig szinte mindig. Mint eszköztárának egyik fontos eleme, sokszor kíséri egy-egy szereplő felbukkanását (ahogy kinyílik egy ajtó vagy egy ablak, vagy épp becsapja azt a huzat), kifejezi a szereplők érzelmeit, vagy csak látványosan jelen van egy fordulópontnál a történetben, annak egyetlen igazi krónikásaként.

De itt nincs vége. Maga a szó, Ghibli, sivatagi szelet jelent, amit Miyazaki anno egy repülős újságból szedett. Ezzel pedig keresztbe szövődik egy másik utalás egy olasz repülőgépre, a második világháborúból »Caproni Ca309 Ghibli« név alatt, mely egyben tartalmazza a stúdió nevét, és a Jiro álmaiban megjelenő tanítómester nevét. Véletlen lenne? (…)

Ez egy többrétegű mű, ahol az egyes rétegek elfedik egymást, éppen ezért fordulhat elő, hogy aki ezt az alkotást a rendező eddigi filmjeihez hasonlítja, sokkal kevesebb kapaszkodót talál majd, de amit cserébe kapunk, az annak a lehetősége, hogy a rendező zsenijének és gondolatainak még nagyobb mélységeibe pillanthassunk bele, mint eddig valaha.

Hogy miért éri meg Miyazaki filmeket nézni? Mert lélek van bennük olyan őszintén, már az első pillanattól fogva, hogy annak első “sokkja” szinte zavarba ejtő és fészkelődésre késztetik a nézőt, mert egyszerűen ritka, hogy ilyen tisztán közvetít gondolatokat, érzéseket és zabolátlanul szárnyaló fantáziát egy mai mozgókép, az ilyen dolgokhoz pedig egyáltalán nem vagyunk hozzászokva, se a moziban, se a mozin kívül.”