Itt vannak az első képek: Elisabeth Moss és Joseph Fiennes főszereplésével készül tíz részes sorozat Margaret Atwood A szolgálólány meséje című művéből. A disztopikus műben egy vallási fundamentalista államban szigorú kontroll alatt tartják a nőket, akik az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is termékenyek maradtak.
2016. december 05. 08:44
p
0
0
0
Mentés
Tízrészes sorozatot készít Margaret Atwood A szolgálólány meséje című disztópiájábáól a Hulu, és most az első képek is napvilágra kerültek. Erről szól egyébként a történet: „A regény egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit.” Az Arthur C. Clarke-díjas regényből egyébként 1990-ben hasonló címmel film is készült.
Egyetlen materialista, jelenközpontú, Istennel szemben szkeptikus műalkotás felfedezése inspirálhatta a modern európai világkép megszületését – állítja egy amerikai irodalmár. A kérdés most az, milyen művek segíthetnek annak meghaladásában.
Nagyszabású felmérést csinált a Századvég, hogy kiderítse, mit is jelent a kulturális kereszténység, és mennyien vannak a kultúrkeresztények. Az eredmények meglepőek. Interjúnk a kötet két szerzőjével.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.