A szakács, aki kiment a hidegre – Dave Hutchinson: Europe in Winter

Nem tudok mást mondani: Dave Hutchinson szeret baszakodni az olvasóival. Amikor egy sorozat harmadik darabja pontosan azzal a jelenettel kezdődik, mint az első – egy csapat magyar maffiózó szétver egy krakkói éttermet –, ráadásul pontosan azokkal a szavakkal van leírva, pedig elvileg évekkel később vagyunk: na akkor tudod, hogy veled most bizony baszakodnak. És ez így megy tovább háromszáz oldalon keresztül úgy, hogy többnyire azért élvezetes tud maradni.

Arról, hogy mi is ez az egész Fractured Europe Sequence, itt írtam korábban, és már akkor is felmérgesített a szerző. Kezdjük azzal, hogy az első könyvben a legvégére hagyott egy mindent megváltoztató csavart. Aztán a másodikban nem az elsőt folytatta, hanem csak a közepén jött rá az ember, hogy ez bizony párhuzamosan fut, tehát sidequel. Most pedig itt a harmadik, a Europe in Winter, ami mindkettőt egyszerre folytatja, és legalább olyan zavaros, és mégis izgalmas, na meg szórakoztató, mint az előzményei.

Spoileres leszek, az első könyv végén lévő csavart muszáj elárulni, hogy beszélni tudjak a könyvről.

Mi történt eddig? A Europe in Autumnben adott egy totálisan szétesett Európa a közeljövőben, ami egy durva influenzajárvány után kisebb-nagyobb államocskákra esett szét. Aztán adott még Rudi, az észt származású szakács, aki az első könyv során szépen lassan kémmé, pontosabban coureur-ré, azaz futárrá válik: szervezete arra vállalkozik, hogy a sok száz határon át vigyen leveleket és csomagokat. Rudi hamar ügyes futárra válik, és rájön, hogy a különböző megbízásai végső soron összekapcsolódnak, nem is akárhogy.

Az első könyv végén ugyanis kiderül, hogy van itt még valami: egy teljes titkos kontinens, a Közösség, ami Európa alatt-mögött-mellett húzódik, és amit a XIX. században hozott létre egy brit térképész-família. A második kötet, a Europe at Midnight itt játszódik, illetve a szintén titkos térképbűvölés útján létrehozott Kampuszon. Itt főhősünk Rupert, aki eljut Európába, belekeveredik egy nagyon bonyolult kémjátszmába az európai államok és a Közösség között, eközben pedig kiderül egy csomó dolog, ami az első kötetben homályos maradt.

Így jutunk el a Europe in Winterig, amig ugye mindkét regény folytatása, és bár időnként Rupert is feltűnik, valójában mégis inkább Rudi története a hangsúlyos. A Közösség létezése immár köztudott, uniót hoztak létre az európai államokkal. Valaki azonban felrobbantja az egész kontintenst átszelő Vonal nevű vasútállam egyik alagútját az Urálban, az egyébként évekig Közösség-menekülteket szöktető, a titkos állam színrelépése miatt kvázi munkanélkülivé váló Rudi pedig úgy érzi, hogy lezáratlanul maradtak a dolgok: nyomozni kezd. Ki robbantotta fel a vonatot? Ki pénzelte az építését? Hol van a futárok rejtőzködő központja? Mit csinál az elvileg nem is létező EU?

Nem mondom, hogy minden kérdésre választ ad Hutchinson, aki ugyanazt a módszert követi, amit az első két regényben: rendre új karaktereket hoz be, akiknek a külön kis történetébe egyszer csak belép Rudi, a sok kis mozaik pedig végül összeáll valamiféle egésszé – bár most nem voltam teljesen elégedett a megoldásokkal. Sok volt a sallang, a könyv közepén bejött egy teljesen új szál, aminek a felét le lehetett volna húzni, illetve az információk egy része csak úgy Rudi ölébe hullott.

A könyvsorozat egyébként mélyen közép-európai érzetet ad, a maffiózó magyarok mellett ebben a részben például van olyan szakasz, ami ténylegesen Magyarországon játszódik, nevesül Szolnokon, Kaposváron és Esztergomban. A világ és a hangulat továbbra is jó, Rudi egy elképesztően szerethető pofa, és a mellékszerepekben is érdekes figurák tűnnek fel. De a Europe in Winter még szétesettebb mint, az elődjei, nagyon nehéz vele boldogulni, könnyen elveszítheti a türelmét az ember.

Nem kaptam minden kérdésre választ, de csüggedésre semmi ok: jövőre érkezik a sorozat negyedik, és állítólag most már tényleg utolsó darabja, a Europe at Dawn, és bár mérges vagyok Dave Hutchinsonra továbbra is, azt hiszem, el fogom olvasni. Ilyen a szerelem?