A klasszikus film női rebootjának már az első hírére előmásztak bűzös lyukaikból a szexista barmok (Leslie Jones esetében csatlakoztak hozzájuk rasszista pajtásaik is), és óriási gyűlöletkampányt indítottak az új gárda ellen.
„Pedig a színészeken, akik miatt leginkább zúgott a népharag, nem múlt semmi: az új gárda gond nélkül helytáll, Kate McKinnon mint a szimpatikusan kattant, izgága, vagány mérnök-nerd különösen elemében van, minden pillanata arany – szinte nincs olyan beállítás, legyen ő akár csak a hátterében, amelyben ne csinálna valami vicceset, amelyben ne érné meg figyelni rá. Mellette leginkább a totál gyengeelméjű recepcióst alakító Chris Hemsworth tűnik ki (közben Melissa McCarthy önmagához képest egész visszafogott), ahogy hibátlanul, született komikusként adja elő Buster Keaton és Mr. Bean ötvözetének bugyinedvesítő verzióját – de karaktere már a film problémáira is rávilágít. (…)
Ez a gárda ennél sokkal-sokkal jobb filmet érdemelt volna. Leslie Jones pedig ráadásul sokkal jobb karaktert is. Mert ha már női Szellemirtók meg feminizmus meg progresszivitás, akkor kicsit gáz, hogy a négy főszereplő közül három tanult, szuperintelligens tudós/fizikus/mérnök, a negyedik meg egy rikoltozó melós, akit azért vesznek be a csapatba, mer’ ismeri a zutcát és faszán tud verdát szerezni a bizniszhez, hö! És igen, persze, hogy ez a negyedik Jones, vagyis a fekete karakter – a nyolcvanas-kilencvenes évek tipikus »vicces néger« mellékalakja, akit így 2016-ban talán már nem annyira kellene erőltetni.
Szeretném azt mondani, hogy majd úgy öt év múlva, amikor lecsillapodtak az indulatok, kicsit nyugodtabban lehet vitatkozni mind a Szellemirtókról, mind a körülötte kialakult balhéról – de ez a film már öt hónap múlva sem lesz érdemi beszédtéma. Marad az egészből tanulságnak annyi, hogy az internet ronda egy hely tud lenni. De ezt eddig is tudtuk, szóval kár volt a gőzért.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Belegondolni is rémálom, hogy mit művelne ez a nárcisztikus, sokszor önmaga hatása alá kerülő ember, ha a hatalom közelébe kerülne.
Mesés pénzek helyett csak a gondok tornyosultak a világ egyik leggazdagabb országában. Pedig elsőre jó kiugrási lehetőségnek tűnt az Ábhá FC-nél elkezdett munka a magyar edzőnek.
