Légli versus Légli

„Ha nagyon az elejéről akarom kezdeni a történetet, akkor onnan mesélném el, hogy a főnökömnek van egy étterme is, ahol ugye borok is vannak, és nekem kipattant az isteni szikra a kis agyamból, mi lenne, ha azokat a borokat, amiket ott lehet kapni, azt mi is forgalmaznánk itt a kis üzletben? Feltételezvén, hogy a vendégek esetleg meg is akarják venni az ott kóstolt borokat.

Milyen igazam lett! Az ötletet tett követte, megbeszéltem, hogy melyik borok fogynak a legjobban, és ezekből rendeltem jó pár félét, amit természetesen muszáj, hogy megkóstoljak, hiszen véleményt tudnom kell majd alkotnom róla. Az első választásom Légli Géza rozéjára esett. Ő egy dél-balatoni borász, Balatonboglárhoz közel, Kislakon van a borászata. Közben kiderült, hogy estére barátok jönnek, főzünk, iszogatunk. Hosszas variálás után megszületett a vacsora ötlet is: tejszínes, vargányás szélesmetélt. Talán leghűbb olvasóim emlékeznek arra, hogy már írtam a tejszínes ételek, és a hordós, barrique hordós borok kapcsolatáról, ezért a rozé mellé gyorsan odatettem egy Matacs chardonnay-t, szintén Légli Gézától, mert egyrészt 5 embernek kevés 1 üveg bor, másrészt akkor az a vacsorához is pont illeni fog.

Így indultunk neki az estének, még kicsit hiányosan, mert az egyik barátunk csak később tudott jönni. Természetesen a lelkére lett kötve, hogy olyan bort hozzon, ami megy a vacsihoz, és lehetőleg ne egy üveggel! (Ahogy öregszünk, egyre növekszik a palackok száma, hogy van ez?) Mikor megérkezett, volt nagy meglepetés, hiszen ő is Légli borokat hozott, csak nem Gézától, hanem Ottótól! Ugyanis van egy Légli Ottó nevű borász is, aki nemcsak hogy névrokona a fentebb említett Gézának, hanem az édes testvére is. Szerintem ez nagyon jó, hogy mindketten borászok, ráadásul ugyanazon a borvidéken. Egy chardonnay-t, és egy Rajnai Rizling válogatást kóstoltunk tőle. De kezdjük a rozéval, mert egy hivatalos kóstolón is úgy van a sorrend, hogy a könnyű fehér, vagy rozé boroktól haladunk a testesebb fehérek, majd a vörösök felé.

Annyit tudok róla mondani, hogy kb. 5 perc alatt elfogyott, nagyon itatta magát. Szerintem igazán szeretni fogom. Azt vettem észre, hogy a napsütéses órák számának a növekedésével egyenes arányban emelkedik a fröccs iránti kívánalmam! Ábrándjaimban a teraszon látom magam, egy gyönyörű rozéfröccsel... De ne kalandozzunk el! Aztán a kétfajta chardonnay-t hasonlítottuk össze. Mindkettő 500 literes hordóban érlelt, a Géza bora spontán erjedéssel készült (ez azt jelenti, hogy az élesztőgombák a levegőből, a talajból, a bogyóhéjból, természetes úton kerülnek a mustba, nem pedig a borász adja hozzá a fajélesztőt). Nem is tudom, hogy melyik mellé tegyem le a voksom. Egy icipicit nekem az Ottóé jobban ízlett, picit selymesebbnek, zamatosabbnak éreztem, ő még a hordó mellett hűtött tartályban is érlelte a borát. A vacsorához mindkettő illett, talán a Matacs chardonnay egy fokkal jobban. Igazából ma megint újra kóstolhatnánk őket!

A riesling nagyon érdekes volt, mert félszáraz, de én kóstolás alapján félédesnek gondoltam. Hihetetlenül krémes, olajos bor volt. 16% alkoholtartalommal! Az még a vörösboroknál is ritka, fehérbornál még soha nem találkoztam ilyennel. De egyáltalán nem érződött, hogy túlzó lenne az alkohol benne. Mindenkinek az nyerte el legjobban a tetszését, csak nekem nem. Nekem már ez is túl édesnek tűnt, bár tényleg nagyon, nagyon finom volt. Nem mellékesen a vacsora is igen jól sikerült, annyira szeretem, amikor jókat eszünk, és iszunk, olyan megelégedéssel tud eltölteni. Summa summárum, nem igazán tudok nyertest hirdetni, mert nagyon egyforma minőséget képviselnek, és mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Igazán büszkék lehetünk, hogy egyre több ilyen fantasztikus borászunk van már. Ma folytatom a sort, mert szerencsémre elég sok új bort rendeltem!”