Lánc, lánc, eszterlánc – Hurok filmkritika

Hát ezt is megértük: magyar sci-fi sajtóvetítésére hívtak minket. Nagy dolog ez, hiszen, mint már mi is írtunk róla, a magyar film az elmúlt évtizedekben nem igazán volt erős a vígjátékokon, a művészfilmeken és az egyre elviselhetetlenebb romkomokon kívül másban. Jó krimit elvétve, jó sci-fit, thrillert vagy bármi ilyesmit még nehezebben lehetett találni a kínálatban. A Száraz Dénes (Jóban Rosszban), Martinovics Dorina (Társas játék és Anger Zsolt (Hacktion, Aranyélet) főszereplésével, Madarász Isti rendezésében készült Hurok című filmre tehát elég lelkesen ültem be, bár nagy elvárásaim nem voltak.

A történet röviden a következő: Ádám és Anna drogfutárok, de az utolsónak tervezett melójuk és a dobbantás előtt kiderül, hogy Anna terhes, és nem akarja elvetetni a gyereket. Ádám ennek ellenére menne tovább a tervvel, ami valami olyasmi, hogy lenyulják ezt az utolsó adagot, lelépnek, elpasszolják, és jöhet is az aranyélet. Sőt, akár Anna nélkül is végigcsinálná az egészet. Valami azonban nem stimmel. Miért hiszi azt Anna, hogy Ádám meghalt? Miért hiszi azt a fődíler, Dezső, hogy Ádám le akarta őt lőni? Mi a jó fene történik itt? Hát az, hogy főhőseink egyfajta időhurokba kerültek, ahol újra és újra megtörténik ugyanaz az eseménysor. A kérdés csak az, mire használja ezt Ádám: arra, hogy lelépjen, vagy arra hogy helyrehozza a dolgokat szerelmével?

Beszéljünk először arról, ami jó. A film legnagyobb pozitívuma az, hogy összességében nem rossz. Kicsit nehezen indul be, de aztán elkezd izgalmas lenni, van íve, és minden kiszámíthatósága ellenére is tartogat bizonyos meglepetéseket egészen a legvégéig. A történet maga korrekten lett megszerkesztve, ha nem akarunk nagyon elgondolkodni rajta, akkor nem lesz nagyobb probléma, ráadásul vizuálisan is teljesen rendben van a dolog.

Ha kicsit belegondolunk, akkor más más a helyzet. Nagyon veszélyes terep az ilyen időhurkos-időutazós sztori, az biztos. Második-harmadik nézésre lehet jobban összeállna a dolog, de van egy olyan gyanúnk, hogy az idősíkokban való eligazodáshoz a film által nyújtott egyértelmű és látványos kapaszkodókat megkapargatva belebotlanánk egy csomó illogikus dologba. Az pedig nem igazán derül ki, hogy miért, vagy milyen szabályrendszer alapján működik az időhurok – és hogy jön rá egyáltalán a főhősünk, hogy bekerült egy ilyenbe?

Pedig a film egy pontján úgy tűnt, hogy felsejlik valamiféle mögöttes szál, ami túlmutat a főhős jellemfejlődésének kérdésein, azonban ez a lehetőség kihasználatlanul maradt. Pontosabban kiderült, hogy igazából ez is csak ehhez a jellemfejlődés-dologhoz akart hozzátenni. Ez persze önmagában nem lenne gond, hiszen az elmesélt történet végső soron így is működik, a befejezés pedig elmossa kissé a kérdéseinket.

Anger Zsoltot nem kell magyarázni, nincs baj vele, igazából ugyanazt a karaktert hozza (jól), mint amit az Aranyéletben, bár remélem nem ragad rá örökre ez a maffiózó-szerep. Martinovics Dorina is inkább pozitív benyomást tett. Száraz Dénes azonban nem tudott meggyőzni – ez persze nem csak a színész hibája lehet, bár nehéz volt kiverni a fejemből, hogy Tamás atyaként ugyanezt a szintet hozta a Jóban Rosszban című szappanoperában. Sok jeleneten inkább az érződik egyébként, hogy a forgatókönyv sem indokolta meg, hogy bizonyos dolgokat miért, vagy miért nem csinál meg a karakter, így aztán a felvételkor csak valami üresség maradt. Ez általában igaz egyébként a karakterekre és a párbeszédekre, főleg az utóbbiakra.

Szóval vegyes érzelmekkel léptem ki a moziteremből. Összességében azt mondhatom, hogy a legtöbb szempontból jobb lett a film, mint azt vártam; viszont leginkább olyan dolgoknál bukott el, amin lehetett volna segíteni egy kicsit több energiabefektetéssel, vagy kevesebb szájbarágással. De az a lényeg, hogy született egy nézhető, korrekt sci-fi-szerű magyar alkotás, és csak remélni tudjuk, hogy egyre több ilyen érkezik a következő években.

*

Ez pedig a film előzetese: