Így az akkor még Vay Adelma Varázsiskolának hívott intézmény is betagozódott a közoktatás új rendszerébe, melynek nyomán szépen lassan gyűlni kezdtek a problémák. „A tankönyvek csak késve érkeznek meg, ráadásul jól bevált könyvek helyett kísérleti tankönyvekből kell tanítanunk. Ezek közül egyedül a számmisztika-könyv használható, amit még Matolcsy György alatt íratott az NGM” – mondja egy másik tanár, Csepke Almiréna, aki sötét varázslatok kivédését tanít az intézményben. Ő is aggasztónak látja, hogy Grindelwald bűneit relativizálja az új tankönyv. „Mi lesz a következő? Hogy Voldemort csak egy rendes kiscserkész volt?” – kérdezi felháborodva.
A következő botrányt az okozta, hogy a kormány úgy döntött: átnevezi az intézményt. Először a Magyar Hírlap írt róla, hogy a névadó spiritiszta, Vay Adelma liberális volt, és szükség lenne rá, hogy külsőségeiben is nemzeti szellemiségű legyen a varázs-oktatás-nevelés. Ezzel egyetértett Semjén Zsolt is, aki egyébként legszívesebben eltörölné a varázsiskolát, és máglyán égetne meg minden boszorkányt. Felmerült az is, hogy az iskolát összevonják a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. Az intézmény végül a Nemzeti Varázsló- és Táltosképző Intézet nevet kapta: a döntés ellen több száz mágus a Kossuth téren tiltakozott.
A pedagógusok arra is panaszkodnak, hogy a KLIK miatt állandó anyaghiánnyal küszködnek: közbeszerzést kell kiírni minden varázseszközre, így például a farkasfog-őrleményre, a fagyöngyre vagy a levendulára. Az Átlátszó egy cikke pedig feltárta, hogy a varázseszközök forgalmazására több kormányközeli üzletember is céget alapított, majd 2015 szeptemberében egy kormányrendelet létrehozta az állami tulajdonú Varázseszköz-ellátó Zrt.-t, amely kizárólagos forgalmazója lett a nevezett termékeknek.
Problémát okoz az is, hogy nem az iskola igazgatója dönt a tanárok kinevezéséről, hanem az igény jelzése után a KLIK küld tanerőket. „Nem tudom mit keresek itt. Egyszerűen nem tudom, mit kéne itt tanítanom” – nyilatkozta egy szabolcsi fizikatanár, akit a KLIK ajánlott egy pozícióra. Evolet Csombor, az intézmény igazgatója elmondta: egyre nagyobb rajtuk a nyomás, hogy a kormány közelébe férkőzött csalókat, televíziós távgyógyászatot és pénzmágiát űző svindlereket nevezzenek ki bizonyos pozíciókra.