Roxfort után Narniát tapossa el Lev Grossman

„Míg A varázslókban összekapcsolódott a felnőtté válás folyamata a boldogságkereséssel és így fejlődés regényt tartottunk a kezünkben, addig a második rész sokkal inkább a kalandregény kategória, amelyből egyértelműen kiderül ismét, hogy a mágia léte nem eredményez semmiféle boldogságot. Varázslóként is lehet unalmas és boldogtalan életed, sőt akkor is, ha történetesen király vagy. Ezt a tökéletesen kiábrándító konklúziót pedig csak tovább fokozzák azok az áltudományos magyarázatok, amik az autodidakta varázslók fejéből pattantak ki, és amiken az olvasó is jó ízűen el tud csámcsogni, már ha szereti az ilyesfajta magyarázatokat.

Összességében A varázslókirály tökéletes második rész lett, és egyáltalán nem lett olyan lapos összekötő regény, mint ahogy az a trilógiák középső regényeivel gyakran előfordul. Sőt, ami igazi erénye, hogy a már eddig felépített világot tovább bővíti a Julia szálon keresztül behozott »közöttünk élő« varázslókkal, miközben még jobban elmélyülünk Fillory rejtelmeiben is. Az Agave Kiadó gondozásában megjelenő regény tökéletesen passzol a borongós, esős februárhoz, de ne csodálkozzunk el azon, ha az elolvasása után a környezetünk sötét cinizmussal és pesszimizmussal kezd el vádolni bennünket.”