Kömlődi Ferenc: Ne a gépi értelemtől, az emberi butaságtól féljünk!

Ön világpolgárnak tartja magát, de mindenki elindult valahonnan: miért indult útnak a nyolcvanas években a nagyvilág felé? 

Székesfehérváron születtem, a pesti bölcsészkarra jártam magyar-tibeti szakra. Mindig vonzódtam az ázsiai, különösen a távol-keleti kultúrák, a buddhizmus iránt. Ugyan katolikusnak születtem, megkereszteltek, bérmálkoztam, de nem hiszek Istenben. Tizenéves koromban olvasgattam egy könyvet, Helmut von Glasenapptól Az öt világvallást, és a buddhizmusban, illetve a taóban találtam meg a legtöbb közös pontot magammal. Így mentem aztán tibeti szakra is. A buddhizmus szilárd gondolati, eszmei keretet ad a világ kezeléséhez.

Hogyan kezeli ön a világot? 

Megértéssel. Elfogadással. Az ember igyekszik a szenvedést kizárni az életéből, és akkor elkezdi keresni a szenvedéshez vezető okokat, majd igyekszik megszüntetni azokat, ami persze nem mindig sikerül. Fontos a tettkövetkezmények gondolata is: nem hiszek a véletlenben, minden véletlennek hitt esemény valamilyen cselekedetünk következménye. 

Nem lehet véletlen az sem, hogy a nyolcvanas években elvándorolt Magyarországról. Miért?

A nyolcvanas években még egy másik politikai rendszer volt, amit – mint ahogy bármilyen kollektivista, etatista rendszert – elutasítottam. Elvégeztem az egyetemet és egy hétre rá el is hagytam az országot. A másik ok, hogy nem bírtam a közép-európai gondolkodásban a mai napig meglévő provincializmust sem. A provincializmus kapcsolódik a nacionalizmushoz, amit végképp mindig elutasítottam. Egyetlen eszme nevében nem vittek annyi embert vágóhídra, mint a nacionalizmuséban. Individuumok léteznek, akik kicsi, lokális közösségeket tudnak alakítani. Egyetértek a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvvel. A 12. kerületben lakom, ezt a kerületet elfogadom otthonomnak, érzek egyfajta kapcsolódást. Magyarországhoz nem érzek. Csak azért érezzek, mert a magyar az anyanyelvem? 

Merre élt Magyarország elhagyása után? 

Párizsban, aztán Nizzában éltem, majd Dániában jártam egy filmes iskolába. A kilencvenes évek végén jöttem haza, azóta Budapest a bázisom, de igen gyakran nem vagyok itthon. 

„A kilencvenes évek második felére nagyon komplex technokultúra alakult ki”

A kilencvenes években az elektronikus zenei FREEE magazin olvasói ismerhették meg írásait a techno világáról: hogyan került kapcsolatba a technóval és annak különböző szubkultúráival? 

Már a techno előtt is közel állt hozzám az elektronikus zene, miközben a hagyományos popzene mindig untatott, nem szerettem – például a Beatles-szel vagy a Rolling Stones-szal ki lehet kergetni a világból. Ezzel szemben a Kraftwerk, Brian Eno, Klaus Schulze és a Cabaret Voltaire vonzottak, és aki ezt a vonulatot szerette, később eljutott az elektronikus tánczenékig. 

Az ezredforduló környékén könyveket is írt a techno témájában Fénykatedrális, Mennyek kapui és Holdfogyatkozás címekkel, de most, 2015-ben hogyan látja a műfajt: túl vagyunk már annak csúcsidőszakán?

Pár éve én is ezt gondoltam, de szerencsére vannak most is érdekes előadók, csak rendkívül sok ágra szakadt, nagyon heterogén lett a műfaj. Ma már egyébként is majdnem minden zene elektronikus. A kilencvenes évek második felére a számítógépek elterjedésével nagyon komplex technokultúra alakult ki, aminek csak egyik része volt a zene. A zene soha nem önmagában, hanem egy komplex rendszer részeként érdekelt. Most is léteznek elektronikus zenei innovátorok, a hangzás is egyre fejlődik, de a kibontakozáskor tapasztalt kreatív, friss lendület nincs már meg, pontosabban valami mássá alakult át. Persze Burialt például nagyon kedvelem, ahogy Four Tetet is. Ugyanolyan korszakos zseniknek tartom őket, mint a kilencvenes években az Aphex Twint vagy az Autechre-t. Igyekszem minden stílus, például még a tőlem távol álló psy trance és a drum&bass iránt is nyitott maradni.

Nem csak a zenével foglalkozott, a kapcsolódó tudományokról is sokat írt már. 

Mindig érdekelt a kommunikáció is, és a zene az egyik legkomplexebb kommunikációs forma. McLuhan nagy hatással volt rám a világfalu- és médium-elméleteivel. Nélküle elég nehéz kommunikációról beszélni. Egyik alapgondolata volt, hogy fontos testrészeinket valamilyen gép terjeszt ki, az agyat például a számítógép. Régebben filmezni akartam, készítettem is pár rövid kísérleti darabot; de aztán fokozatosan rájöttem, hogy a filmnél léteznek komplexebb médiumok, például a számítógépes játékok vagy az on- és offline virtuális valóságok. 

 „Ne legyen közöm az államhoz és az államnak se hozzám, hagyjuk egymást békén!”

Az évek során egyre többet foglalkozott jövőkutatással: ha most kinézünk a szerkesztőségből az Astoriára, ilyennek képzelte mondjuk 2015 Magyarországát a nyolcvanas években?

Semmilyennek nem képzeltem – bár ez az épület, amiben ülünk, akkor még nem állt. Szinte minden ugyanolyan most, mint akkoriban. Csak több áru lett a boltokban és színesebbek lettek az emberek, ennek pedig örülök. 

Mindig szürkébb és kevésbé előremutató lesz a jövő, mint amilyennek elképzeljük? Gondoljunk csak a régi sci-fik ezredforduló körülre elképzelt cselekményeire. 

A sci-fi szerzők értelemszerűen mindig többet képzelnek a jövőbe, mint a jövőkutatók. A jövőkutatást egyébként fontos elválasztani a jóslástól. 2005 és 2010 között az NHIT-nél hivatásszerűen foglalkoztam vele, még papírom is van róla (nevet), mert egyszer elküldtek Prágába egy UNIDO tanfolyamra. Maximum 15-20 évre lehet felelősséggel mondani valamit a jövőről, vagy inkább 5-10 évre. Mindig vannak wild cardok, amik mindent boríthatnak, mint a 2008-as pénzügyi válság vagy a mostani menekülthullám, az Iszlám Állam megjelenése; és ezeket nehéz – bár nem lehetetlen – előre megjósolni. 

Régen mindenki optimistább volt! 

2000 körül senki nem gondolta volna, hogy ez fog történni. Az még egy optimistább időszak volt. A kilencvenes évekre pedig életem legbizakodóbb évtizedeként emlékszem. Elhittem, hogy vége a történelemnek; és szeretném még most is azt hinni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs vége. Alapvetően libertárius vagyok, és az a jövőkép, amiben Fukuyama gondolkodott, szintén libertáriusabb társadalmi modell volt. Persze az abszolút csúcs a Banks sci-fik Kultúrája, a legzseniálisabb libertárius utópia. Lényeg, hogy olyan társadalomban szeretnék élni, amiben az állam szerepe minimalizálva van. Ne legyen közöm az államhoz és az államnak se hozzám, hagyjuk egymást békén! Az államnak éjjeliőr szerepet kell betöltenie, de talán még azt sem.

Hova tűnt mostanra a kilencvenes évek optimizmusa? 

2001-ben a tornyok ledőlése, a dotcom lufi kipukkanása, aztán a 2008-as válság mind megtépázták az optimizmust. Közben felgyorsult a nem valós pénzeken alapuló gazdaság is. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb kipukkadnak a buborékok. Nagy tragédia volt az is, hogy 2000-ben Bushék nyertek az amerikai elnökválasztáson: senki nem tett annyi rosszat a világnak, mint a Bush-kormányzat. Mondom ezt úgy, hogy Amerika-barát vagyok, és szerintem akkor jó a világnak, ha Amerika dominálja azt. Az afganisztáni háborúban még volt némi racionalitás, de a Bush-család a Szadam Husszein-fixációjával, Irak lerohanásával lángba borította a világot, és máig szenvedjük a következményeit. 

„Szingapúrban megvalósulóban van egy tech utópia: mintha nem valami előtt, hanem valami után lennénk”

Milyen helyzetben van ma Európa? 

Európa hanyatlik a többé-kevésbé fenntarthatatlan szociális rendszerek terhei miatt. Eközben a Távol-Kelet dinamikusan fejlődik. Akármerre jártam Japántól Indonéziáig, azt éreztem, hogy ez a mai valóság, itt alakul a jövő. Ezzel szemben Európában a történelmet, a múltat érzem. Abszolút EU-párti vagyok, de amiről Washingtonban egy hónap alatt, Japánban két hónap alatt, arról az EU-ban egy év alatt döntenek. Ez nyilvánvalóan gátolja a dinamikus folyamatokat. 

Milyen állammodell lehetne a jó megoldás? 

A két kedvenc politikai modellem Ausztrália és Kanada, amelyek nagy és üres területeikkel, szabályozott bevándorlással tudnak ma gyorsan fejlődni. A Magyarországon abszolút félreértett Szingapúr szintén különleges hely számomra. Szingapúrban megvalósulóban van egy tech utópia. Az ember úgy érzi magát ott, mintha nem valami előtt, hanem valami után lenne, annyira pörög az IT. Egy magyar közíró valahol azt ünnepelte nemrég, hogy Szingapúr nem multikulturális, ami brutális tévedés. Nem jártam még egy olyan tényleg funkcionáló multikulturális városban, mint Szingapúr. Az igaz, hogy a törvények elég drákóiak, de ha betartod azokat, békén hagynak. Korrupció sincs. Európaiként nem értek egyet az ott érvényben lévő halálbüntetéssel vagy a drogtörvényekkel, de ezekkel együtt jól működő, gazdaságilag a legliberálisabb elveken alapuló ország Szingapúr. És a három kedvenc ételemből is kettő szingapúri: a chili crab és a fishhead curry. A harmadik a céviche. 

Magyarországnak milyen irányba kellene fejlődnie a jövőben, hogy egy ön szerint élhetőbb hely legyen? 

Ausztrália vagy Kanada irányába. Több szabadságjogot az egyéneknek, kevésbé fontos szerepet az államnak, felnőttként kezelt állampolgárokat! De fontos a drogok szabályozásának kérdése is: ha az alkohol fogyasztása szabad, akkor legyen a drogoké is az! Mindegyiké. Persze amikor liberalizmusról, vagyis inkább libertarianizmusról beszélek, mindig elválasztom a baloldalinak mondott liberalizmustól, ami szerintem egy lehetetlen fogalom. A magyarországi liberalizmus baloldali: nem is nevezném liberalizmusnak, túlhajtásait inkább liberálfasizmusnak tartom, másrészt nagy katyvasz az egész, amivel nyilvánvalóan nem azonosulok. 

Mik akkor az ön alapvetései a társadalomról? 

Vegyük a francia forradalom három jelszavát: szabadság, egyenlőség, testvériség. Nyilvánvaló, hogy a szabadság az egyetlen racionálisan kivitelezhető kategória. Az egyenlőségben nem hiszek, nagyon nem hiszek. Az egyenlőség a baloldal nagy tévedése. Az egyenlőség igazságtalan. Mindenkire szükség van a társadalomban, de nem egyenlők az emberek. A skandináv államokban nem is tetszett, hogy alig létezik különbség a társadalom különböző rétegei között. Ha nincs különbség, nincs verseny, ami a kapitalizmus lételeme. Ha pedig nincs verseny, csökken az egyéni motiváció, háttérbe szorul a kreativitás. A szolidaritást önkéntes alapon, ajándékgazdasággal kell megvalósítani. Az ideális társadalomnak az egyéni szabadság és a meritokrácia alapján kellene szerveződnie. Esélyegyenlőségre viszont mindenképpen érdemes törekedni, hogy aztán a szabadságban mindenki kiteljesíthesse magát. A testvériség pedig teljesen értelmezhetetlen kategória.

Ki lesz a jövő győztese? 

A jövő a Csendes-óceán térségéé: a világgazdaság központja oda helyeződik át. Ha Japántól lemegy az ember Ausztráliáig, vagy Tokió után a második kedvenc városomtól, Vancouvertől Kalifornián át Chiléig, akkor érthető, miről beszélek. Ráadásul az öt kedvenc országom is abban a térségben található: Japán, Thaiföld, Indonézia, Ausztrália, Kolumbia és bónusznak Francia-Polinézia. 

„Úgy fogunk viszonyulni a mesterséges intelligenciához, mint az aranyhalak az emberhez, alig fogunk belőle felfogni valamit”

Körbe is rohantunk a világon, de térjünk rá a jövő taglalására: a mesterséges intelligencia (MI) témája régóta foglalkoztatja. Sokféle elmélet taglalja ezt, de tényleg megvalósulhat a mesterséges intelligencia? 

A mesterséges intelligencia diszciplínája 1956-ban született. Már akkor azt mondták, hogy húsz évre vagyunk annak létrejöttétől. Azóta is sokszor mondták ezt. Az MI egyrészt már itt van velünk, gondoljunk például a Google fordítóprogramjára; másrészt viszont külön kell választani az általános mesterséges intelligenciát – amikor egy emberszerű, intelligens gépet képzelünk el – attól, amikor szűk területekre fejlesztenek ki MI-megoldásokat, mint például a sakkprogramok. Minél több ilyen részterületet egyesítünk egyetlen rendszerben, annál közelebb kerülünk a tényleges MI-hez. Eközben persze még az emberi értelemmel, elmeműködéssel sem vagyunk teljesen tisztában. Ha lesz MI, máshogy fog funkcionálni, mint az emberi értelem. Akkor beszélhetünk gépi értelemről, ha egyrészt öntudatára ébred, ha képes azonosítani magát. A másik fontos tényező az intencionalitás, a harmadik pedig az érzelmi intelligencia, az empátia kérdése. Ezzel egyébként foglalkoznak egyes kutatók, érzelmeket programoznának bele a robotokba. Ha ez a három tényező összeáll és a maiaknál jobb tanulóalgoritmusokkal egészül ki, akkor már jó úton vagyunk. De még nagyon az elején járunk a folyamatnak. 

A pesszimista elméletek ellenére ne féljünk a mesterséges intelligencia okozta világvégétől, az emberi civilizáció elbukásától? 

Elhamarkodottan vázolnak fel veszélyeket: én magam nem is érzékelem ezeket a veszélyeket és nem hiszek a világvége-szcenáriókban sem. Az emberi és gépi értelem ki fogja egészíteni egymást. Írok most egy cyber fiction regényt, Asimo horgászni megy a címe, főként Budapesten, Szingapúrban és Jakartában játszódik, 2031-ben – akkorra datálom benne az MI megjelenését, erről szól részben a könyv is. Az artificial intelligence-nek egyébként van egy párhuzamos szakkifejezése is, az intelligence amplification. Feedback loopról van szó: mi létrehozunk egy gépi értelmet, ami viszont olyan hatással van ránk, hogy mi is tanulunk tőle, javít rajtunk. Transzhumanistaként vallom, hogy az evolúció nem ért véget a Homo sapiens sapiensszel. Fontos lesz a beültetések témája is: az implantációk egyik funkciója a személyek beteg testrészeinek optimalizálása, a másik viszont az enhancement, a felturbózás. Ezek a területek a későbbiekben nagyon izgalmasak lesznek. 

Mikor történhet meg a szingularitás, a mesterséges értelem létrejötte, ha egyáltalán meg fog történni? 

Szerintem meg fog történni a szingularitás. Lehet, hogy 2031-ben, de lehet, hogy 2131-ben fog megtörténni. Van egy elmélet, amely szerint mi, emberek úgy fogunk viszonyulni a mesterséges intelligenciához, mint az aranyhalak az emberhez, alig fogunk belőle felfogni valamit. 

Ez nem jelentheti majd azt, hogy kiesünk a saját történelmünkből? 

Ebben nem hiszek. Szimbiózisban fog fejlődni az emberi és a gépi intelligencia. Első- és másodsorban sem a gépi értelemtől, hanem az emberi butaságtól és az emberi gonoszságtól kell majd félni. Persze a gépi értelemmel a semlegesség megváltozik. De nem a gépben lehet majd a hiba, hanem a megrendelői körökben. A technológia semleges, a felhasználótól függ, hogy mire használják. 

Mostantól a Mandinernek kezd el dolgozni, mivel foglalkozik majd? 

Inforovatot indítunk, de nem egy újabb techrovatról lesz szó: szeretnénk bemutatni az infokommunikációs technológiák, például a robotika és más kapcsolódó területek történéseit, híreit, folyamatait, hatásait az emberre és a társadalomra. Nem csak képet akarunk adni, de értékelni is akarjuk a fejleményeket.

***

Fotók: Földházi Árpád.