Az ásványos száraz Mád furmintot meglepően hosszan élveztem. A bor olyan volt mint Szepsy: szikár, kiszámított, korrekt, határozott. A Mád Hárslevelű szintén szépen mutatja a termőhelyet, de a 20,2 gramm maradékcukor miatt is lágyabb, kedvesebb. Egyébként még az édes Mád is belefér a mindennapok borának kategóriájába (nyilván éppen ez volt a cél), 120 gramm cukrával, virágokkal, mandulával és teássággal (fűszeres kajákkal, rántott velővel, sós libamájjal!).
Később, este az Első Mádi Borház vacsorájához két Szent Tamás bort kaptunk, a Percze furmintot és a Középhegy hárslevelűt, passzoltak a menühöz. A körtés csicsókakrémleves, a tejfölös-szalonnás csuszával tálalt vajpuha marhapofa, és a diós-epersorbet-s desszert nem igazán adott okot panaszra. Szépen megmutatták, hogy Tokaj-hegyalja a gasztronómiában is elkezdett magára találni, és végre ráérez valamiféle egyensúlyra a helyi tradicionális és a modern között. Ha mindig így főz, akkor az Első Mádi Borház lehet a vidék bisztrója, és talál magának helyet az inkább az olasz konyhából merítő zarándokhely, az Anyukám mondta, a sokaknak talán még túlságosan elrugaszkodott Gusteau (amely egyébként a Szent Tamás és a Mádi Borház családjába tartozik), Tokaj-Hegyalja borászainak nappalija, azaz a Sárga Borház, valamint a háziasabb tállyai Oroszlános között. Kiváló szálláslehetőségek is vannak már itt végre, most többek között a Zsirai Vendégház és a Mádi Kúria Hotel is megtelt.
Kinyitották a kapukat
Röviden: most úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy a borvidék, benne főleg Mád és Tállya végre azoknak is megmutassa magát, akik még nem készültek fel rá, hogy egyetlen korttyal-falattal megértsék. A kóstolt borok, az egyszerű, de kifogástalan ételek, és egyáltalán, az egyre gyakoribb rendezvények, a Vince napi program alacsony ára arra utalnak, hogy Tokaj-hegyalja – a hozzáértők és a külföldiek után – végre a magyarokat is meg akarja szólítani.
Az első mádi Vince napi borünnepet a pincészetek önköltségi áron tartották, sőt, jó eséllyel keményen mínuszban zártak. De abban a faluban, ahol a vendégházból kilépve a szőlész, aki életében először lát, verseket szavalva visz le kocsiján az étteremig, ahol este, ha unatkozom, a borász behív saját asztalához, hogy az ő barátaival kóstolhassak, vagy Tállyán, ahonnan vasárnap délben nem engednek el úgy, hogy ne kóstoltam volna meg a friss fánkot a ház lekvárjával... ahol ilyen vendégszeretet van, ott - legyünk mi is optimisták - így is megéri elkezdeni.