Vidnyánszky: Kerényi megnyilvánulása vállalhatatlan

A Katona József Színház KP – Kultúrpoliktika Veiszler Alindával elnevezésű beszélgetéssorozatának keretében ezúttal a politikai színház volt a téma. A hétfő esti vitán először csapott össze Magyarországon Vidnyányszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a jelenlegi színházi élet egyik legnagyobb hatalommal rendelkező alakja; valamint Schilling Árpád, a Krétakör alapítója. A vita elsősorban kettőjük között élesedett ki igazán, de részt vett a beszélgetésben a Katona József Színház főrendezője, a színművészeti egyetem korábbi rektora, Ascher Tamás; illetve Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója is.

Szakmázással indult a beszélgetés

Első körben azt a kérdést dobta be a felek közé Veiszler Alinda, hogy mit is takar a politikai színház kifejezés és hol vannak a határai? Abban többé-kevésbé mindenki egyetértett, hogy a színháznak foglalkoznia kell a társadalmi kérdésekkel, és ilyen értelemben politizál, de ez nem pártpolitikát jelent. Vidnyánszky Attila nem tartja magát politizáló rendezőnek, bár azt nem tagadta, hogy ő is szokott kérdéseket feltenni a világról, és így akarva-akaratlanul is állást foglal. Schilling Árpád számára a politika nem a politikusokat jelenti, hanem a hatalommal kapcsolatos kérdéseket. Szerinte a politikai színház határa lelkiismereti kérdés, és majd a közönség dönt a látottakról. Oberfrank Pál, mint vidéki színházi igazgató megjegyezte: Veszprémben a színházba járás igazi ünnep, így bár volt kísérlet ilyesmi darab bemutatására, de a nézők köszönték szépen, nem kérték. Ascher Tamás szerint a színház nem csak akkor politizál, amikor politikai kérdéseket vet fel, hanem mondjuk azzal is, hogy milyen a repertoárja.

Ezt követően arról folyt az eszmecsere, hogy gyávaságnak számít-e Shakespeare-t és Brechtet játszani, vagy inkább kortárs drámákat kellene színpadra állítani. Vidnyánszky szerint egyáltalán nem gyáva dolog Shakespeare-t játszani, és egyébként mindenféle színháznak van létjogosultsága. Schilling úgy látja: nem az a kérdés, hogy kortárs drámáknak van-e helye a színpadon, hanem hogy a kortárs valóságnak van-e helye ott. Ascher megjegyezte: a klasszikus darabokban is megjelenhet a kortárs valóság. Szerinte nem az a lényeg, ki írja a drámákat, hanem az, hogy mi jelenik meg a színpadon, mennyire vagyunk „húsbavágóak”. Vidnyánszky megjegyezte: amíg azt érzi, hogy Shakespeare, Gorkij vagy Csehov gondolatai mélyebbek, addig ahhoz fog nyúlni. Hozzátette: az ő valósága most az, hogy fel tudja-e oldani az akaratát egy magasabb akaratban, szabadságra tud-e lelni?

Asher Tamás szerint az értéket a minőség jelenti, azt nem ideológiai alapon kell nézni, és nincs olyan, hogy aki nem ül Orbán Viktor mögött a tribünön, az gonosz értékeket képvisel. Vidnyánszky hangsúlyozta: ő nem keresi mindennek az ellenkezőjét, igeneket szeret mondani. Majd azért megjegyezte: „mindennel politizálunk, miért játsszuk meg az eszünket? Semmi baj nincs ezzel”. Hozzátette: amikor igeneket mond, mellette egy sor nemet és kritikát is mond.

Schilling belecsapott a lecsóba

A beszélgetés során a tervek szerint négy rövid videót játszottak volna le, melyben Polgár Csaba, színész-rendező, Stumpf András, a Heti Válasz újságírója, illetve Csákányi Eszter és Szarvas József színészek fejtették volna ki véleményüket a politikai színház kapcsán. Utóbbi kettőre végül nem maradt idő, mert a beszélgetés ezen pontján Schilling Árpád átvette a kezdeményezést, és hosszú vita bontakozott ki a színházi élet problémáiról, sérelmeiről. Schilling szerint nem csak magasabb rendű dolgokkal kell foglalkozni, hanem például arról is beszélni kell, hogy ki kap pénzt vagy ki nem. Sérelmezte azt is, hogy Kerényi Imre megnyilvánulásai miatt semmilyen reakció nem született, hogy kimondott üzenet lett: „eddig nektek volt jó, mostantól nekünk lesz”. Szerinte ez is politika, nem csak az, hogy mi mehet a színpadon, mégis álszent módon ezeket a kérdéseket ki szokták kerülni.

Veiszer Alinda moderátor megjegyezte: remélte, Schilling megvárja, míg eljutnak ezekhez a kérdésekhez a beszélgetésben, de végül engedett, és ebbe az irányba ment tovább a vita. Vidnyánszky megjegyezte, egyéni dolog, hogy kinek mi az unalmas: „nekem unalmas ez a szkanderozás, ami Berlintől Budapestig megy. Értem én, hogy meg kell felelned azoknak, akik finanszíroznak, hogy folyamatosan provokálj. Gratulálunk, megfeleltél” –szólt oda Schillingnek. Szerinte bizonyos kérdéskörökön túl kell lépni, hogy fontos dolgokra rátérhessenek. De, mint mondta, nincs érintkezési pont közöttük. Schilling kifogásolta, hogy eddig hiába kezdeményezték vitát, nem jött létre, csak tavaly decemberben Berlinben, illetve most a Katonában, pedig vannak olyan kérdések, amik mellett nem lehet elmenni. Például, hogy ki mi fölött rendelkezik, mibe szólhat bele, milyen hatalmi struktúrák vannak, ezek szerinte nincsenek kibeszélve. Mint ahogy az előadóművészeti törvény sem, melynek kapcsán a függetlenekkel semmiféle egyeztetés nem történt.

Vidnyánszky megjegyezte: a Magyar Művészeti Akadémia augusztusra kezdeményezett egy konferenciát. Az előadóművészeti törvény kapcsán azt mondta: az ezzel kapcsolatos viták nem oldódtak fel, „homlokegyenest más víziókért küzdünk”. Mint mondta, ő büszke arra, hogy sikerült átalakítani a korábbi, Hiller-féle törvényt, ellenkező esetben azóta már egy sor vidéki színházban megszűnt volna a társulat. „Azt éreztem, hogy mindent szét akartatok verni, ezért volt az ellenreakció” – fogalmazott. Szerinte  most van fogadókészség a döntések rendezésére, csak túl kell lépni bizonyos sérelmeken, és amennyire lehet, tiszta lapot kell kezdeni. Schilling Árpád visszakérdezett: tehát mert anno nem álltak ki a kőszínházi struktúra mellett, erre reakcióként folyik most a bosszú? Vidnyánszky egyébként hangsúlyozta: a magyar alternatív világ messze jobban finanszírozott, mint a környező országokban. „Lehet, hogy ez egy büntetési helyzet, de még mindig jobb, mint máshol” – tette hozzá.

Lesz-e megoldás?

Veiszer Alinda arra kereste a választ: milyen lépéseket kellene tenni ahhoz, hogy eltűnjön ez az indulat? Schilling szerint ez nehéz kérdés, mert nagyon sok határátlépés történt. Úgy vélte, le kell menni az origóig, újratárgyalni és gondolkodni a kérdésekről. Szerinte ezt a hatalmon lévőknek kellene kezdeményezniük, de azt kérdésesnek nevezte, hogy vajon megnyugató-e, ha ezt egy MMA-konferencia keretein belül teszik meg. Hosszú hallgatás után megszólalt Oberfrank Pál, aki kifejtette: MMA-tagként és a konferencia egyik szervezőjeként már többekkel beszélt a problémákról, és szinte mindenki első helyen a függetlenek kérdését említette. Szerinte most „kegyelmi állapot” van, igenis mindenkinek egy asztalhoz kellene ülnie.

Ascher Tamás megjegyezte: bizonyos minimumokban meg kell állapodni, addig nem lesz kegyelmi állapot. Itt felemlegette, hogy senki nem szólt egy szót sem, „amikor Kerényi lebuzizta Alföldi színházát”, de a mostani – „buzilobbis” és a színművészetit érintő – megnyilvánulása után sem. „Csak sunyítás és lapítás ment” – mondta. Oberfrank szerint ezek valóban megnehezítik a párbeszédet, ő maga sem ért egyet velük és fog is lépéseket tenni ezzel kapcsolatban. Vidnyánszky szerint akkor indulhatna el az új világ, ha tiszteletben tartanánk egymás fájdalmait, sérelmeit, vágyait és hitét. Akkor a társadalom kivetné a szélsőséges megnyilatkozásokat.

Veiszer Alinda felvetette, hogy akkor ez történjen meg, mire Vidnyánszky úgy reagált: épp ezért fogadta el a meghívást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy úgy látja: a másik fél nem akar párbeszédet és a jelenlegi, kiélesedett helyzet fenntartásában érdekelt. Veiszer Alinda szerint Vidnyánszkynak kellene megtennie az első lépést, hiszen ő van a csúcson. „Mit tenne meg elsőként?” – kérdezte a Nemzeti Színház igazgatójától. Vidnyánszky szerint az előadóművészeti törvénnyel kell kezdeni valamit, de az alternatívok mellett van egy sor más probléma is. Vidnyánszky szerint azt is tisztázni kellene, mit jelent az, hogy független és alternatív, mert szerinte az elmúlt húsz évben nem született progresszív gondolat, csak a gondolatok ismétlése megy. Schilling Árpád erre úgy reagált: nem esztétikai, hanem strukturális kérdésekről kellene vitatkozni. Ezen a ponton a műsorvezető megvonta az eddigi vita mérlegét: úgy látta, hogy a felek között a közös nevező a brutális sértettség. Ezt Schilling Árpád kikérte magának, mondván ő csak mint a Független Előadó-művészeti Szövetség alelnöke próbál kommunikálni, de sokszor válaszra sem méltatják. Vidnyánszky Attila is felemlegette, hogy a korábbi érában ő is számtalanszor próbálkozott a minisztériumnál, és akkor őt is elutasították. Szerinte összeszámolhatnánk, ki írt több levelet. Hozzátette: a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezése egy próbája lehet a párbeszédnek.

Vidnyánszky végül elhatárolódott Kerényitől

Schilling szerint bármilyen párbeszédhez először bocsánatot kellene kérni, és ne csak mondjuk, hogy konszolidáció és felejtés kell, kegyelmi állapotot várva. Ezen a ponton ismét előkerült Kerényi Imre „buzilobbis” megnyilvánulásának kérdése. Vidnyánszky megjegyezte: a TV2-n már elmondta, hogy szerinte Kerényi megengedhetetlen módon szólalt fel, ráadsául épp akkor, amikor párbeszédre lenne szükség. Ascher Tamás szerint Vidnyánszky csak Kerényi stílusát kritizálta.

Veiszer Alinda sokadik noszogatására, hogy tegyen szimbolikus gesztust a párbeszéd érdekében, végül Vidnyánszky Attila leszögezte: Kerényi Imre kijelentése sem stílusában, sem tartalmában nem volt vállalható.

*

Fotó: Katona József Színház