Vigyázz, nehogy föltaláld a zongorát – interjú a Bélaműhely zenekar művészeti vezetőjével, Rimóczi Istvánnal

Ki valójában Béla, és mi történik az ő műhelyében?

Béláról lett elnevezve a műhely, a Bélaműhelyről pedig a zenekar; mert az első próbatermünk a Sín Kulturális Központ előző helyszínén, Kőbányán volt, ahol a Bélaműhely nevű termet kaptuk meg Nagy Zoltántól, a SÍN egyik vezetőjétől. Ez a pici műhely eredetileg Béláé volt: amikor elfoglaltuk, még ott voltak Béla asztalos szerszámai. Aztán eljött az első koncertünk, és kellett egy név. Persze hangzatosabbnál-hangzatosabb neveken gondolkoztunk, például volt olyan ötlet, hogy Akkuszto-Elektrik. A Bélaműhely rá volt írva a próbaterem kulcsára, és azt gondoltuk, ez akár még jó is lehet.

A nevetek szerintem abszolút nomen est omen, hiszen a zenekar egyik különlegessége, hogy a hangszereitek házi készítésűek, mindegyik műhelymunka eredményeképp született.

A házi készítés jó megfogalmazás. Hangszereink esetében a véletlen mellett van némi tudatosság is. Terebessy Tóbiással és a Medence csoporttal közösen készítjük őket. Van olyan, hogy Tóbiás hoz egy hangszert, amit otthon kreált; de olyan is van, hogy én szülök egyet, vagy a zenekar más tagjai; de sokszor menet közben alakulnak ki a hangszerek, amiket gyakran hívunk inkább hangkeltő eszközöknek. Van egy olyan adoma, hogy valaki húrokat feszít egy keretre, és azt próbálgatja, majd annak csinál egy akusztikai üreget, stb. Végül megmutatja valakinek, aki figyelmezteti, hogy „vigyázz, nehogy föltaláld a zongorát”. Valahogy mi is így vagyunk a hangszereinkkel. Nem csináljuk túl őket. Próbáljuk megőrizni a gyermeki énünket, és úgy megtapasztalni a körülöttünk lévő világot, úgy kísérletezni vele, mint a gyerekek. A legtöbb hangszerünk úgy születik, hogy bárhol is járunk, ami a kezünk ügyébe kerül, azt megpróbáljuk megszólaltatni, és ha jól működik, akkor meghívjuk a zenekarba.

Hogyan találtak egymásra azok az emberek, akik szeretnek kísérletezni a hangszerekkel? Unatkozó dobtanárok vagy unatkozó fizikusok gyülekezete a Bélaműhely?

Unatkozás nem volt benne. Elég későn, 30 éves korom után kezdtem el ütőhangszeres zenét tanulni, ezen belül kongát. Voltak társaságok, akikkel összejártunk rosszalkodni, és az este folyamán mindig előkerültek a dobok, és doboltunk hajnalig. Egyszer együtt dolgoztam Szőke Szabolcs zeneszerzővel, színházcsinálóval, a Hólyagcirkusz vezetőjével. Nagyon különleges hangszereket láttam nála, és akkor azt mondtam, ilyeneket én is szeretnék. Akkor a Kecskeméti Katona József Színházban voltam színész, már ment a kongaművészet. Elkezdtem kipróbálni azokat a dolgokat, amiket Szabinál láttam, de az első perctől kezdve bennem volt, hogy a másolásnak semmi értelme. Ezért megpróbáltam inkább saját dolgokat kreálni. A színházban szerencsére találtam hozzá cinkosokat, színész és világosító srácokat, külsősöket. Összevásároltam a MÉH-telepen pár dolgot, hordót, csöveket, és a színház egyik próbatermében próbálkoztunk mindenféle őrülettel. Aztán otthagytam a színházat, Pestre költöztem, ahol új társakat kerestem.

Nyári Gergővel és Varga Mersével alapítottuk meg a zenekart. Még nem igazán voltak stabil hangszereink amikor véletlenül összefutottunk Kotormán Norberttel, aki egy bitang jó szobrászművész. Kérdezte, hogy miben vagyunk mostanában; és amikor elmondtuk neki, akkor előjött azzal, hogy ő évekkel ezelőtt csinált egy hangszert kőből, és azt szívesen a rendelkezésünkre bocsátja. Kicsit röhögtünk rajta, de egy hét múlva elhoztuk a a 750 kilós, szibériai márványból készült pentaton hangolású eszközt, az ún. pentakornist egy darus IFA-val, és elkezdtük a próbákat. Emlékszem, a legnagyobb darab 450 kiló: ezt kilencen állítottuk a talpára. Elég bizarr vállalkozás volt, 30 perc goa-trance jött létre belőle. Aztán nem ez lett a fő hangszerünk, de reméljük, hogy valaki majd egyszer rákap, és valamilyen köztéren fölállítja : akkor majd szívesen fölavatjuk újra.

A fő hangszereitek, amiket jelenleg használtok, már a névadásukban is nagyon különlegesek. Játszotok biciklidobon, gettómarimbulán, gigantocyplisen, teknőtolón, hangburgereken és fakutyán is.

A hangszereink folyamatosan változnak, például attól, hogy az egyik helyszínről átvisszük őket egy másikra; vagy egy komolyabb, szigetes vagy más fesztiválos workshop is nyomott szokott hagyni rajtuk. Megváltoznak a hangjaik. Nem kell feltétlenül ragaszkodni az eredeti hangzáshoz: ha változik a hangszer, változunk vele mi is. Általában nem úgy születnek a hangszernevek, hogy leülünk és sokáig gondolkozunk rajtuk: inkább ösztönösen, maguktól alakulnak. A biciklidob például arról kapta a nevét, hogy biciklikerekekből áll, és dobolunk rajta... (nevet). A gygantocyplist eredetileg lefolyórácsnak neveztük, de aztán egy hajnalon gigantocyplis lett belőle. Az olajoshordó kapcsolódik az amerikai gettók világához. A marimbula pedig az a hangkeltő eszköz, amit ennek a tetejére szereltünk.

A biciklidob mint látvány már önmagában véve nagyon izgalmas, ráadásul a színpadképetek központi eleme: ez áll középen, szépen megvilágítva. Olyan, mint egy logó. A bicikliről sokféle asszociációja lehet az embernek, akár a környezettudatosságra vagy a biciklis identitásra gondolok. Ez is véletlen, vagy valóban van szimbolikus értelme?

Inkább úgy mondanám, hogy ez lett a jelentése. A biciklidobtól függetlenül a bicikliszerelem abszolút meghatározó nálam. Versenyszerűen bringáztam suhanc koromban, és a mai napig nagyon kész vagyok a biciklizéstől. A biciklidob az első három hangszerünk között van. Abból a nagyon egyszerű játékból jött, amikor a gyerekek a bicikli hátsó villájára ruhacsipesszel kártyát, vagy más dolgokat erősítenek, amitől a kerék zakatoló hangot ad. Biztos azért csinálják a srácok, hogy ettől ők is nagy motorosnak tűnjenek, vagy egyszerűen csak jó hallgatni, ahogy kattognak a küllők. Ez abszolút gyerekkori inspiráció. Tóbiással könnyű visszaugrani a gyerekkorba. Eredetileg úgy képzeltem el, hogy különböző méretű biciklikerekek vannak előttem, amik úgy állnak, hogy kézzel hajthatom őket. Rajzolgattunk, ötleteltünk Tóbiással, de mérnöki rajz nem készült róla. Inkább vettünk pár kereket, és a hétvégén meghegesztettük Pápai Pistivel. Elkészült, működött, és azóta sem próbáltuk meg túlszárnyalni. Valóban embléma, valóban egyeduralkodó. Ahhoz képest hogy hányan kipróbálták már, csoda, hogy még egyben van. Ezek szerint ő is élvezi ezt a státuszt, és megszolgálja a törődést.

A Karmesterjáték című projektetek részben arról szól, hogy a közönség kipróbálhatja a hangszereiteket és bárki lehet karmester: gyerekek és felnőttek egyaránt.

A karmesterverseny három részből áll: az első részben megmutatjuk, hogyan szólnak egyben és külön-külön a hangszerek. A második részben ki lehet őket próbálni: elmondjuk a közönségnek, hogy mi miből készült, és hogyan lehet megszólaltatni. A második rész azért is lényeges, mert elmosódik a határ a színpad és a nézőtér között. Aki feljön a színpadra, azt látja, hogy ezeken a hangszereken bárki tud játszani. Senki sem fogja azt mondani neki, hogy azonnal tedd le, mert nem értesz hozzá. A harmadik rész pedig a karmestereké. Sokat tréningeztünk azon, hogy aki föláll arra a bizonyos kék lecsós lábosra minket vezényelni, abszolút biztonságban érezhesse magát, és önbizalommal álljon hozzá a dologhoz. Érezze azt, hogy itt nem tud hibázni. És tényleg nem is tud, mert ebben a részben nincs jó és rossz. Itt nincsenek elvárások vagy jó megoldások. Azt is eljátsszuk, ha nem csinálsz semmit, mert annak is van zenéje. Próbálunk ellene menni annak, hogy ez egy énközpontú, versenyszellemű dolog legyen.

A Hanyatt című produkciótok nem a közönség bevonásáról, hanem a közönség kényeztetéséről szól.

A Hanyatt úgy született, hogy kísérleteztünk a zenehallgatási perspektívák megváltoztatásával. Mi van, ha nem ülve, vagy állva hallgatom a zenét, és nem szemben van a zenekar. Sötét van, de nincs vetítés, és a hangok minden irányból jönnek. Elég kevés alkalmunk volt eddig játszani, de nagyon szeretnénk. Áprilisban lesz belőle bemutató Kulcsár Viki és a Füge jóvoltából a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A Hanyattban szinte az összes hangszerünk benne van. Majdnem teljesen sötét van a teremben, csak annyi fény van, ami a hangszereket megvilágítja, hogy eltaláljuk őket. Az emberek fekszenek a földön a hangszerek 10-12 méteres körgyűrűjében, mi pedig elkezdjük őket körbejátszani: minden zenésznek van egy körcikke, és az ő körcikkébe eső hangszereket szólaltatja meg. Amikor a körcikk végéhez ér, akkor átveszi tőle egy másik zenész. A közönség pedig hallgatja, hogyan szólnak ezek a számára ismeretlen hangok, fémből, fából, üvegből, műanyagból, különböző irányokból. Humán házimozinak és sound art tripnek is szoktuk nevezni.

Szerettek határterületeket feszegetni.

Jelenleg a legszélsőségesebb helyekre hívnak bennünket fellépni, az underground, zajzenés Periféria Fesztiváltól kezdve a Müpáig és a Millenárisig, ahol gyerekprogramokat tartunk. Sok külföldi játék is volt Európa-szerte. Készítettünk Kántor Katával egy Origó című zenés táncszólót, ahol a hangszerekkel is jelen vagyunk az előadásban. Csináltunk egy betétszámot Kresalek Dávid Riporter a drótszamáron című filmjéhez, de Menyhárt Menyus Tamás festőművésszel is gyakran dolgoztunk együtt. Neki is nagyon sokat köszönhetünk.

Most pedig az első lemezetek kiadására készültök. Az album a zenekar elmúlt öt évét fogja összefoglalni, vagy egészen más koncepcióról van szó?

Az elmúlt öt évet nem feltétlenül tükrözi, mert nagyon sok mindent csináltunk a színháztól kezdve a public és street artig. Egyszer meghívtuk Babits Mihályt is, akinek megzenésítettük a verseit, és ő maga is mondott verset. A lemezen 8-10 szám fog szerepelni: lesz, ami inkább elektronikus zenei hatású bigbeat, dubstep, drum and bass, techno. Emellett lesz rajta egy cigánydal, egy Arany János- és egy Pilinszky-vers is megzenésítve. Készülünk még pár műfajon túli huncutsággal is. Elég régóta hallgatjuk ezeket a számokat, ezért is szerettünk volna lemezt csinálni belőlük. Online terjesztés is lesz, a DDK produkció kiadásában. Az Ethnosound Hangszerüzlet a Medence Csoport és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház valamint 12 magánszemély is támogatta a lemezkészítést.

Mikor fog megjelenni az album és mikor lesz a lemezbemutató koncert?

A lemezbemutató koncert 2013 március 22-én lesz, este nyolctól a Jurányiban – és itt már a lemez is kapható lesz.