Amikor minden összejött

Bort eladni nem a világ legegyszerűbb dolga, az árán eladni pedig kifejezetten nehéz. Panaszkodnak is sokan borászok és pincetulajdonosok, hogy a jó bor önmagában már nem elég, hiába készítenek évjáratról évjáratra egyre jobb borokat, az emberek valamiért mégsem veszik. Talán a címke miatt, talán a palack miatt, gondolják, és közben egyre reménytelenebb és erőltetettebb marketingkísérletekbe fojtják energiájukat.

Ez a cikk egy olyan esetről szól, amikor valahogy minden összejött.

Folkmann László a szekszárdi családi borászatokat, őstermelőket összefogó Garay Pinceszövetkezet boltjának, a Sexardicumnak a vezetője. A szekszárdi származású borkereskedő bevallottan olyan borokra utazik, amelyeket nem a nevük, ismertségük miatt kereshetnek a fogyasztók, hanem a mögöttük lévő történetek, személyes szálak miatt. Célja az, hogy a szekszárdi borvidék kistermelői számára kialakítson egy olyan hatékony kereskedelmi és marketingcsatornát, ami lehetővé teszi, hogy a borászok figyelmét semmi ne vegye el a szőlőtermesztéstől és a borkészítéstől.

Így akadt rá Tóth Lajosra, aki több generációra visszanyúló családi kispincét visz a borvidéken. A pince borainak többségét akkor még folyóborként adta el a borász, Folkmann László pedig meggyőzte arról, hogy ezeknek bizony palackban a helyük.

Tóth Lajos a szekszárdi Lisztes-tetőn lévő két hektáros birtokán gazdálkodik. A megszokottnál egy kicsit később szüretel, ezért boraiban a savak nem kapnak akkora hangsúlyt. A borok többsége spontán erjed, indokolt esetben, a cabernet sauvignonnál és a cabernet franc-nál fajélesztőt használ a borász. Konzervatív vagyok, ászokhordót használok, mondja. A borok egy részét palackozza, a többit folyóborként értékesíti. Folkmann Lászlóék azon dolgoznak, hogy minél több legyen a palackos értékesítés aránya. A borokat fajtánként palackozzák, fajtánként 1200-1600 palackot töltenek le.

A kereskedő és a borász közti együttműködés és bizalom az évek során egyre mélyült: a Tóth Pince borai mára több belvárosi szórakozóhely alaptételei lettek, ismertséget, biztos piacot és közönséget teremtve ezáltal Tóth Lajos szekszárdi vöröseinek. Fontos szerepet játszott ebben Kobrizsa Ádám, a Bor-neked.hu közösség egyik alapítója is, aki számos borbemutatóra magával vitte a borokat, és együttműködve a Sexardicummal az oldal webshopjába is felvette a termékeket. „Folkmann Laci mutatta meg Tóth Lajos borait még 2010-ben a Sexardicumban. Tisztán emlékszem, hogy nem ismertem előtte, a bor első osztályú volt, a tölgyfás címkét pedig megjegyeztem magamnak. Aztán jött a nehéz és nem túl jó 2010-es évjárat, és Tóth Lajos rozéja bizonyította, hogy még ebben a vacak évben is lehet jó rozét csinálni” – mesélt a kezdetekről Kobrizsa Ádám.

Logikus lépés volt Folkmann László és Kobrizsa Ádám részéről, hogy új ruhába öltöztetik az éppen aktuális forgalmi tételeket. Három grafikust – Stark Attilát, Szabó Balázst és Füredi Tamást – kértek fel, hogy egy borkóstolással és borbemutatóval egybekötött estén ötleteljenek a címkéken. Rengeteg terv született, a végleges kollekciót január 25-én este mutatták be a Printa galériában. A címkék elsőre erősen elütnek az idősödő gazda borának sztereotípiájától, ám jobban megnézve és kóstolva a borokat, nagyon is passzolnak az őszinte, egyenes, természetes és minden sallangtól mentes borokhoz.

Tóth Lajos hét bort hozott magával a premierre, mindegyiket már az új címkével. A 2012-es kékfrankos rozé teljesen természetes, jól iható, lendületes bor, ami nem esik kétségbe akkor sem, ha szódát lát. A 2011-es portugieser nagy meglepetés: a fajtának nehezen kóstolható itthon valóban jó bora, és Tóth Lajosé egyértelműen kimagaslik a mezőnyből. A borász a kóstolás közben elárulta, hogy neki határozott szándéka bebizonyítani, hogy egy oportó igenis lehet jó. A rossz években nem készít belőle bort.

A 2011-es kadarka Szekszárd egy újabb arcát villantja meg, egyszerre beszél a fajtáról és a talajról is, és ebben magas alkoholja sem zavarja meg, sőt ad neki egy egészen izgalmas édesség-érzetet. Nálam a 2009-es kékfrankos volt az este bora: szép szerkezetű, egyenes, őszinte, természetes, tartalmas és igazán egyedi. Hasonlónak éreztem a 2009-es merlot-t is, amiről csak annyit jegyeztem fel, hogy egy igazi örömbor. A 2009-es cabernet sauvignon és a cabernet franc esetében is inkább a gyümölcsösségen és a jól ihatóságon volt a hangsúly, nem pedig a hordón és a csersavon.

Tóth Lajos és Folkmann László története sok hazai, egyelőre felfedezetlen, ám tisztességesen dolgozó pincészetnek lehetne példa, ugyanis azt bizonyítja, kicsiben gondolkodva is lehet nagyot alkotni. A borász a kereskedőn keresztül lelkes és értő közönségre talál, a kereskedő a borászban megbízható és hosszú távú partnert, a közönség pedig természetes, könnyen megszerethető borokat kap teljesen korrekt áron. 

És valahol ez a legfontosabb az egészben.

A Tóth-borok új címkéit február 8-ig lehet megtekinteni a Printában.