Elmondta, hogy gondoltak azokra a vállalkozásokra is, amelyek Magyarországon, magyar munkaerő segítségével állítanak elő külföldi alapanyagból élelmiszert, ők termékeikre a Magyarországon előállított élelmiszer megjelölést használhatják. A képviselő szerint olyan megjelölést fognak alkalmazni, melynek alapján a fogyasztók el tudnak igazodni az élelmiszerek eredetéről.
Font Sándor emlékeztetett az Országgyűlés által tavasszal elfogadott „hungarikumtörvényre”, mely különleges, extra kategória, nemcsak azért, mert száz százalékban Magyarországon termelt alapanyagból állítják elő a megjelölt terméket, hanem kimagaslik azzal a tulajdonságával, hogy országunkat ezen termékekről azonosítják. Hozzátette: ez természetesen nemcsak élelmiszer lehet, hanem szellemi termék is, mint például a Kodály-módszer, vagy a Rubik-kocka.
Nagy Tamás, a rendezvénysorozat főszervezője beszámolt arról, hogy a Duna Borrégió 20 borászatát hívták meg a kiskőrösi eseményre. A szüreti napok újdonságának nevezte a gasztroudvar megnyitását, melyben száz százalékban magyar, kézi készítésű ételeket kóstolhatnak a látogatók.