Bencsik Gábor kőkeményen beleállt Galla Miklósba, miután a humorista kéregetni kezdett

„Csodálkoznék, ha a két úr fénykorában nem keresett volna szép összegeket – ezek szerint a járulékfizetés nagyrészt elmaradt” – fogalmazott az újságíró.

Ruben Östlund Play című filmje kapta a Hullámtörők-díjat, a 19. Titanic Filmfesztivál nagydíját szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett záró gálaesten. A Titanicon az elmúlt kilenc nap során 29 országból 57 egészesetés filmet - köztük hat nemzetközi premiert - láthatott a közönség öt fesztiválhelyszínen. A nemzetközi filmmustra kiemelt vendége Spanyolország volt.
Mellbevágó svéd társadalmi dráma, Ruben Östlund Play című filmje kapta a Hullámtörők-díjat, a 19. Titanic Filmfesztivál nagydíját szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett záró gálaesten. A díjat háromtagú nemzetközi zsűri - Stefan Laudyn, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Muhi András producer - ítélte oda az alkotásnak, az indoklás szerint „egy látszólag tökéletes társadalom következetes és felzaklató portréjáért”. A 38 éves Östlund svéd-francia-dán koprodukcióban forgatott alkotása megtörtént eset nyomán vet fel faji és erkölcsi kérdéseket. A távoli beállításokat használó filmben 12-14 éves fekete srácok fosztanak ki plázázó, jól szituált svéd kisfiúkat ügyes taktikával és fenyegetéssel. A Play hat produkcióval mérkőzött meg a versenyprogramban: a francia Valerie Massadian Nana című, gyermeki látószögből fényképezett érzékeny drámájával; a szerb kamaszokról szóló, pornografikus részletekkel provokáló Klippel, Maja Milos filmjével; a dán-norvég Joachim Trier Oslo, augusztus című generációs látleletével; a Mocskos szívek című brazil drámával, amely a második világháború végét idézi fel egy Brazíliában élő japán közösségről szóló történettel; Jamie Heinrich amerikai rendező Hol volt, hol nem című családi videonaplójával és Julian Roman Pölsler osztrák rendező A fal című, Martina Gedeckkel forgatott festői szépségű irodalmi adaptációjával.