Nem túl biztató: Szügyig beleáll a Robert Fico vezette szlovák kormány a Beneš-dekrétumok védelmébe

2026. május 01. 12:14

Büszkén vállalja a szlovák kormány a földelkobzásokat.

2026. május 01. 12:14
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Szügyig beleáll a Robert Fico vezette szlovák kormány a Beneš-dekrétumok védelmébe és ezzel a magyarság folytatólagos, kollektív megbélyegzésébe. Sőt, a sokat próbált és sokat látott Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter utóbbi napokbeli kijelentései alapján még a jog- és a létbiztonságot is megkérdőjelezik az ügy érdekében. Mint ismeretes, a Szlovák Földalap a nyolcvan évvel ezelőtti, a magyarok és a németek kollektív megbélyegzésén alapuló Beneš-dekrétumokra hivatkozva szerez meg ingatlanokat, mondván, évtizedek óta illetéktelenül használják őket.

Ez a folyamat a Beneš-dekrétumok szellemiségének betetőzése: olyanoktól vesznek el földtulajdont, akik – pontosabban akiknek a felmenői – nyolc évtizede szerencsés módon elkerülték az elkobzást, illetve a kitelepítést.

A kormányfő jobbkezének számító Kaliňák így nyilatkozott a szlovák közszolgálati rádió Rádiožurnál című hírműsorában: „Magyarázzák meg nekem, hogyan tudják a Beneš-dekrétumok valakinek valamijét elkobozni. Sehogyan! Csak a földalap jelentkezik azért a vagyonért, amely már megillette volna 1945 óta, s amely vagyont valaki nem a törvénynek megfelelően használ.” Kaliňák mondatai azért is megvilágító erejűek, mert az eddigi szépítgetés és félrebeszélés után

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

a szlovák kormány egyik fő embere nyíltan összekapcsolta a manapság zajló elkobzásokat a kollektív bűnösséget kimondó, nyolcvan évvel ezelőtti rendeletekkel.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2026. május 01. 20:22
Mi ez a szélhámos szerző. Netalán Sosrow tanitvány . MERTA. benes dekrétumok már tőbb mint 80 éve ervényben vannak, és ezek alapján alakult a háru után Europa ujra. Ráadásul a Benes dekrétumok több rossz dolgot hiztak a magyarok számár de a föld eltulajdonitás nem a Benes irománOkbn vn, és ezt a kurva életben a magyaroknak is illene mar elfogasni. A föld elkobzások mezei mocskos tőrvényekkel szülletk jo két évvel később az akkori szlovàn nacionalista parlamentben. . Tehát ha a szerző a Benes Dekrétumokat akarja eltőrőltetni, valojában a a háboru utánni bekeszerződéseket kivánja ujratárgyalni, amiből szinte biztos, higy még nagyobb veszteségegl jőnne ki az ország mert, gyakoraltiilag a győztes oldalnak kellene beismernie az átverés. Vajon milyen erre az esély 1: 100 milliohoz. Ennek a témának. Felhizatala, csak politikai mocsok, ezáltal akarnak a kismagyarországon voksokat nyerni meg gyűlöletet gerjeszteni. Valoban kell ez nekünk. Főleg az után, hogy ezzel a Soros szekerét tolják.
Válasz erre
0
0
realsmarttom
2026. május 01. 16:22
A 108 év óta ellenünk uszított náci Szlovákia faji alapon kobozta el, kobozza el a magyar őslakosság vagyonát! Ezt pártállástól függetlenül naponta a világ képébe kellene üvöltenie minden magyar politikusnak. Fico, mint a még veszélyesebb náci Ukrajna ellenfele, OV alatt természetes szövetségesünk volt, de ennek az alkalmi szövetségnek már a magyorországi puccs véget vetett. Tehát most OV-nak nem lenne szabad átengednie itt a terepet Poloskának, aki úgyis mindent elront, hanem élére kéne állnia a magyar nemzeti jogvédelemnek és a Fico faji politikáját ellenző szlovák liberálisokkal kellene keresnie a szövetséget! Ezzel elfoglalná a helyet Poloska elől, aki a Ficoval szemben vállalt fellépésével szövetséges nélkül maradna Szlovákiában. A Ficoval vállalt régi együttműködést éppen Fico ásta alá a szlovák nácizmus melletti kiállással! Fico a magyarok számára bukott ember.
Válasz erre
1
2
pollip
2026. május 01. 15:23
Tehát Orbán Viktor helyzet felismerése volt helyes.
Válasz erre
3
2
2026. május 01. 15:14 Szerkesztve
Nos, ha nem állna bele, otthon azonnal megbuktatnák. Magyar azért hozta fel ezt a jogsértést, hogy ne kelljen együttműködnie Ficóval. És így megvan az ürügy is, hogy miért szakít Szlovákiával. Ha mi ezen nem látunk át, balfékek vagyunk. 1xűen nem most kellett volna ezzel előállni, mert a szlovákiai helyzet nem érett rá! Ez volt az első utasítás von der Pfeizertől!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!