A vég krónikája: saját honfitársa írt brutális leleplezést Zelenszkijről, most magyarul is olvasható

„Mára már nyugodtan ki lehet mondani: Ukrajna belefáradt a háborúba. Fogytán van az ember, fogytán van a pénz, és egyre apad az állampolgárok bizalma is” – a szenvtelen sorok Konsztantyin Bondarenko ukrán újságíró könyvéből származnak. 

Abból a könyvéből, amely lerántotta a leplet arról a rendszerről, amelyet a háború örve alatt a komédiásból lett messiáskomplexuxos Volodimir Zelenszkij felépített, hogy hatalmát foggal-körömmel fenntartsa.

És abból a könyvéből, ami miatt a Zelenszkij-rezsim tíz évre szóló szankciót rendelt el a szerző ellen, aki egy bankszámlát sem nyithat azóta Ukrajnában, és nem hogy nem publikálhat, de még hivatkozni sem szabad rá (!).

Ha elolvassuk a több mint félezer oldalas kötetet, mindez érthetővé válik. 

• Gránáttal felrobbantott, csaknem Dnyeperbe fojtott, különféle mérgekkel kiiktatott politikai ellenfelek
• gumibottal félholtra vert főpap
• brutális sajtócenzúra, kiárusított gazdaság 

– A Joker megmutatja a nyugati tapsviharban úszó, színpadfüggő, háborús messiástudattól fűtött Volodimir Zelenszkij és rendszere valódi arcát.

Végigveszi Zelenszkij gyerekkorát és fiatalkorát, ami korántsem volt olyan küzdelmes, mint a rendszerváltás környékén eszmélő kortársaié. „Pedigrés” orosz anyanyelvű, zsidó család sarjaként – amely csodálatos módon mégis megússza a nyolcvanas évek szovjet állambiztonsági vegzálását – külföldi kiküldetésben dolgozhatnak a szülők, megannyi, ugyancsak pedigrés szovjet elvtárs körében (Mező Gábornak volt Zelenszkij magyar megfelelőire egy remek kifejezése, impex-fiókáknak hívta őket). Angolt is oktató iskolába jár, ahol megtalálja későbbi komédiás énjét; szülővárosa, Krivij Rih – ahol nemrég a kényszersorozók egyébként agyonlőttek egy ellenálló férfit – 

„Zelenszkij nem csupán része lett a posztszovjet „hópehely generációnak”, hanem annak jelképévé és megtestesítőjévé is vált. Később pedig ez a nemzedék emelte őt hatalomra Ukrajnában.” – írja Bondarenko a leendő elnököt elindíto Kvartal 95 csoport, majd filmstúdió indulásakor, amihez 

• orosz milliárdos adta először a tőkét, 
• orosz nyelven játszottak,
• az ukrán mellett oroszajkú közönségnek.

A kötet számtalan mítoszt megcáfol Zelenszkij kapcsán. Az egyik közkeletű vélekedés, hogy komikusként – amikor közéleti, politikai témákkal foglalkozott –, tényleges kockázatot vállalt például Viktor Juscsenko (2005–2010) és Viktor Janukovics (2010–2014) elnökök kigúnyolásával. 

Az egyetlen veszélyt erre a mindenkori hatalommal kiegyező Hofi-struktúrára kizárólag saját ízléstelenségük jelentette. Például, miután Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető apja halálán viccelődtek, a hírhedt Kadirov fenyegetése után hebegő bocsánatkérés következett. Vagy az azt követő botrány, hogy az ukán holodomor áldozatain viccelődtek. Akárhogy is, csillaguk meredeken emelkedett, a leggazdagabb politikusokat és üzletembereket szórakoztatták, ontották a műsorokat a televíziónak, sőt mozifilmeket is készítettek.

„A 2014-es Majdant követő események megmutatták, miként használta ki cinikusan a nép szenvedélyét, fellelkesültségét, reményeit és vágyait az a politikai elit, amely a méltóság forradalmának győzelme nyomán jutott hatalomra” – írja Bondarenko, hozzátéve: az új elit kijelentette, hogy maradéktalanul követi a nyugati intézmények, így a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank ajánlásait – ezt Arszenyij Jacenyuk, az új miniszterelnök 2014 tavaszán nyíltan ki is mondta.

Jött a szokásos: rezsiárrobbanás, ukrán „Bokros-csomag”, gazdasági hanyatlás: 

• egy év alatt 17 százalék GDP-zsugorodás,
• 43 százalékos infláció;
• 2014-ben 8 hrivnyát kellett adni egy amerikai dollárért, egy évre rá már 23-at, 

munkanéküliség és kivándorlás, meg minden, amit ismerünk. 

A 2014 és 2019 között regnáló Petro Porosenko elnök orvoslásképpen a nacionalizmushoz és az oroszellenességhez nyúlt. A könyv hosszan taglalja ennek félresiklott mivoltát. 

Erre lett volna válasz Volodimir Zelenszkij váratlan indulása az elnökválasztáson, amikor a kiábrándult tömegeknek lényegében az oroszellenes nacionalizmus felszámolását, a nyugati elvárások és a hazai oligarchák kordában tartását, és egy normálisabb államot ígért. Minderre brutális populista módon rájátszott A nép szolgája című sorozattal, amit félúton lényegében saját kampányfilmjévé formált.

Miközben az önállóság illúziójába ringatta magát, már 2019-ben megkapta Amerikából, milyen programot kell végrehajtani. „Az Ukrajnában zajló folyamatokra jelentős befolyást gyakoroltak a Soros Györgyhöz és a Rothschild családhoz köthető struktúrák is” – áll a könyvben. Ekkor építette ki a ma is jellemző gazdasági rendszerét.

„Zelenszkij bűnszövetkezetben működik az oligarchákkal és monopóliumokkal, milliókat rabolva a ragadozó jellegű közüzemi díjak révén.”

„2019 augusztusában, nem sokkal a parlamenti választások után az újonnan megválasztott ukrán képviselőket Truszkavecbe küldték „politikai továbbképzésre” – írja a szerző, hozzátéve: 

Majd jött a háború, aminek kapcsán Zelenszkij felelőssége is óriási. Itt jön a másik cáfolat: valójában nem kínálták meg azzal az amerikaiak, hogy evakuálják a támadás napján, sőt, tudta is előre, hogy támadás jön.

Ahogy abban is, hogy elhibázott PR-akciókra pazarolta a hadsereg erőforrásait Bahmutban és Kurszkban. S abban is, hogy több orosz béketapogatózást félresöpört.

Itt tartunk most. A könyv egyébként nincs híjával az empátiának: Zelenszkijt nem velejéig rothadt gazemberként igyekszik megmutatni, hanem egy olyan emberként, aki tényleg nagy álmokkal indult, de végül saját indulatai és a civakodó brit és amerikai „gazdái” rabjává válva egyfajta Porosenko 2.0 programot hajt végre, miközben lassan kisebb a támogatottsága országon belül, mint egy orosz bombának. 

A kötet egyébként számos más, izgalmas aspektust tartogat; ezekkel hamarosan jelentkezünk. Mert ez még csak a kezdet.

Nyitókép: JIM WATSON / AFP