Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

„Ablakon kiesett” ellenfelek, brutális elnyomás, háborús gyarmattá süllyesztett ország – Bondarenko megírta az igazat Zelenszkijről, az elnök személyesen állt bosszút rajta.

„Mára már nyugodtan ki lehet mondani: Ukrajna belefáradt a háborúba. Fogytán van az ember, fogytán van a pénz, és egyre apad az állampolgárok bizalma is” – a szenvtelen sorok Konsztantyin Bondarenko ukrán újságíró könyvéből származnak.
Abból a könyvéből, amely lerántotta a leplet arról a rendszerről, amelyet a háború örve alatt a komédiásból lett messiáskomplexuxos Volodimir Zelenszkij felépített, hogy hatalmát foggal-körömmel fenntartsa.

Abból a könyvéből, amelynek magyar bemutatójára március 19-én, csütörtökön este 18 órakor kerül sor a Budapest Music Center könyvtárában, ahol Demkó Attila biztonságpolitikai elemző beszélget a szerzővel.
És abból a könyvéből, ami miatt a Zelenszkij-rezsim tíz évre szóló szankciót rendelt el a szerző ellen, aki egy bankszámlát sem nyithat azóta Ukrajnában, és nem hogy nem publikálhat, de még hivatkozni sem szabad rá (!).
Ha elolvassuk a több mint félezer oldalas kötetet, mindez érthetővé válik.
– A Joker megmutatja a nyugati tapsviharban úszó, színpadfüggő, háborús messiástudattól fűtött Volodimir Zelenszkij és rendszere valódi arcát.
„Nem találtam több ellenérvet, amellyel felmenthettem volna a bűnei alól.” – írja a szerző a könyv előszavában, és ahogy bomlik ki a történet, úgy válik egyre rémesebbé.
Végigveszi Zelenszkij gyerekkorát és fiatalkorát, ami korántsem volt olyan küzdelmes, mint a rendszerváltás környékén eszmélő kortársaié. „Pedigrés” orosz anyanyelvű, zsidó család sarjaként – amely csodálatos módon mégis megússza a nyolcvanas évek szovjet állambiztonsági vegzálását – külföldi kiküldetésben dolgozhatnak a szülők, megannyi, ugyancsak pedigrés szovjet elvtárs körében (Mező Gábornak volt Zelenszkij magyar megfelelőire egy remek kifejezése, impex-fiókáknak hívta őket). Angolt is oktató iskolába jár, ahol megtalálja későbbi komédiás énjét; szülővárosa, Krivij Rih – ahol nemrég a kényszersorozók egyébként agyonlőttek egy ellenálló férfit –
annyiban is különleges, hogy már a nyolcvanas évek közepétől a bűnbandák és a Szovjetunió akkori egyetlen drogközpontja.
Végigszaladunk a bolondos kilencvenes éveken, ahol Zelenszkij karrierje megindul, sőt meglódul.
„Zelenszkij nem csupán része lett a posztszovjet „hópehely generációnak”, hanem annak jelképévé és megtestesítőjévé is vált. Később pedig ez a nemzedék emelte őt hatalomra Ukrajnában.” – írja Bondarenko a leendő elnököt elindíto Kvartal 95 csoport, majd filmstúdió indulásakor, amihez
A kötet számtalan mítoszt megcáfol Zelenszkij kapcsán. Az egyik közkeletű vélekedés, hogy komikusként – amikor közéleti, politikai témákkal foglalkozott –, tényleges kockázatot vállalt például Viktor Juscsenko (2005–2010) és Viktor Janukovics (2010–2014) elnökök kigúnyolásával.
Ez olyannyira nem így volt, hogy „az ukrán politikai elit nemhogy nem tiltakozott, hanem kifejezetten támogatta a Kvartalt: rendszeres fellépői lettek a politikai felső réteg céges rendezvényeinek és születésnapi ünnepségeinek” – írja a szerző.
Az egyetlen veszélyt erre a mindenkori hatalommal kiegyező Hofi-struktúrára kizárólag saját ízléstelenségük jelentette. Például, miután Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető apja halálán viccelődtek, a hírhedt Kadirov fenyegetése után hebegő bocsánatkérés következett. Vagy az azt követő botrány, hogy az ukán holodomor áldozatain viccelődtek. Akárhogy is, csillaguk meredeken emelkedett, a leggazdagabb politikusokat és üzletembereket szórakoztatták, ontották a műsorokat a televíziónak, sőt mozifilmeket is készítettek.
A kötet szót ejt arról a gazdasági-politikai környezetről, amely segítette végül Zelenszkij felemelkedését.
„A 2014-es Majdant követő események megmutatták, miként használta ki cinikusan a nép szenvedélyét, fellelkesültségét, reményeit és vágyait az a politikai elit, amely a méltóság forradalmának győzelme nyomán jutott hatalomra” – írja Bondarenko, hozzátéve: az új elit kijelentette, hogy maradéktalanul követi a nyugati intézmények, így a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank ajánlásait – ezt Arszenyij Jacenyuk, az új miniszterelnök 2014 tavaszán nyíltan ki is mondta.
Jött a szokásos: rezsiárrobbanás, ukrán „Bokros-csomag”, gazdasági hanyatlás:
munkanéküliség és kivándorlás, meg minden, amit ismerünk.
A Majdán után jött a Krím, Donyeck és Luhanszk orosz megszállása és a hamar lohadó lelkesedés helyét apátia, sőt elégedelenség vette át.
A 2014 és 2019 között regnáló Petro Porosenko elnök orvoslásképpen a nacionalizmushoz és az oroszellenességhez nyúlt. A könyv hosszan taglalja ennek félresiklott mivoltát.
„Porosenko egy elmaradott, bábállami jellegű, latin-amerikai és afrikai mintájú konstrukciót épített, amely harcias, hazafias frázisok mögé rejtőzött.”
Erre lett volna válasz Volodimir Zelenszkij váratlan indulása az elnökválasztáson, amikor a kiábrándult tömegeknek lényegében az oroszellenes nacionalizmus felszámolását, a nyugati elvárások és a hazai oligarchák kordában tartását, és egy normálisabb államot ígért. Minderre brutális populista módon rájátszott A nép szolgája című sorozattal, amit félúton lényegében saját kampányfilmjévé formált.
2019-ben végül elsöprő győzelmet aratott Porosenko fölött, majd a parlamenti választásokon A nép szolgája néven bejegyzett pártja is győzött, ezt követően pedig elszabadult a pokol.
Miközben az önállóság illúziójába ringatta magát, már 2019-ben megkapta Amerikából, milyen programot kell végrehajtani. „Az Ukrajnában zajló folyamatokra jelentős befolyást gyakoroltak a Soros Györgyhöz és a Rothschild családhoz köthető struktúrák is” – áll a könyvben. Ekkor építette ki a ma is jellemző gazdasági rendszerét.
„Zelenszkij bűnszövetkezetben működik az oligarchákkal és monopóliumokkal, milliókat rabolva a ragadozó jellegű közüzemi díjak révén.”
Mindeközben röpködtek a kamuprogramok – gigantikus útépítések, digitális állam, miegymás.
„2019 augusztusában, nem sokkal a parlamenti választások után az újonnan megválasztott ukrán képviselőket Truszkavecbe küldték „politikai továbbképzésre” – írja a szerző, hozzátéve:
„a képzést a cseh származású üzletember, Tomáš Fiala szervezte és finanszírozta, akit Ukrajnában Soros György érdekképviselői közé sorolnak. A politikai kurzusok előadói mind az Aspen Intézet munkatársai voltak.”
Majd jött a háború, aminek kapcsán Zelenszkij felelőssége is óriási. Itt jön a másik cáfolat: valójában nem kínálták meg azzal az amerikaiak, hogy evakuálják a támadás napján, sőt, tudta is előre, hogy támadás jön.
Ahogy abban is, hogy elhibázott PR-akciókra pazarolta a hadsereg erőforrásait Bahmutban és Kurszkban. S abban is, hogy több orosz béketapogatózást félresöpört.
Mindeközben tapsviharban fürdött, másfél évig a tenyerén hordozta a nyugati közvélemény, majd jött a csattanó: a Trump-győzelem és a Nyugat totális kiszeretése Zelenszkijből (a britek és a franciák kivételével).
Itt tartunk most. A könyv egyébként nincs híjával az empátiának: Zelenszkijt nem velejéig rothadt gazemberként igyekszik megmutatni, hanem egy olyan emberként, aki tényleg nagy álmokkal indult, de végül saját indulatai és a civakodó brit és amerikai „gazdái” rabjává válva egyfajta Porosenko 2.0 programot hajt végre, miközben lassan kisebb a támogatottsága országon belül, mint egy orosz bombának.
A kötet egyébként számos más, izgalmas aspektust tartogat; ezekkel hamarosan jelentkezünk. Mert ez még csak a kezdet.
Nyitókép: JIM WATSON / AFP
