Történelmi fordulat: bármikor beleegyezhet a tűzszünetbe Zelenszkij
Egy valamibe azonban nem egyezett bele.

A Kreml szóvivője szerint a tűzszünet helyett a tartós békére kellene törekedni.

A Volodimir Zelenszkij által javasolt húsvéti tűzszünetet a Kreml elutasította, mivel az orosz vezetés szerint a kezdeményezés indoklása nem volt elég világos – írta az Ukrajinszka Pravda. Moszkva álláspontja szerint Kijev valójában azért szorgalmazná a fegyvernyugvást, hogy mérsékelje az orosz erők előretörését a fronton.
Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin szóvivője az Interfax kérdésére úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna a tűzszünettel időt próbál nyerni.
Hangsúlyozta, hogy a Kreml nem átmeneti fegyvernyugvást, hanem a konfliktus végleges lezárását tartja kívánatosnak.
„Még egyszer hangsúlyozzuk: Zelenszkijnek vállalnia kell a felelősséget és meg kell hoznia a megfelelő döntést, hogy a békét érjük el, ne pedig a tűzszünetet”
A szóvivő hozzátette, hogy Oroszország tartós békemegállapodást sürget. Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Zelenszkij március 30-án jelezte: Ukrajna nyitott lenne egy húsvéti tűzszünetre, valamint az energetikai infrastruktúrát érintő fegyvernyugvásra is.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy valamibe azonban nem egyezett bele.

Az ukrán elnök ekkor kiemelte, hogy minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely közelebb vihet a háború lezárásához, ugyanakkor elutasítanak minden olyan megoldást, amely veszélyeztetné Ukrajna függetlenségét vagy méltóságát.
Nyitókép: Roman PILIPEY / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.


Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.
