Trump most tényleg meglépheti: rendszerváltás jöhet Kubában

Március 20-án több száz baloldali aktivista érkezett Kubába, hogy segélyt vigyen az ország lakóinak, és kifejezze szolidaritását az amerikai olajblokád miatt az összeomlás szélén álló kommunista kormánnyal. Az aktivisták között ott volt Jeremy Corbyn brit képviselő, egykori munkáspárti vezető, a Magyarországról kitiltott ír Kneecap zenekar tagjai, akik koncertet adtak, illetve a Code Pink nevű baloldali szervezet tagjai, akik egy falfestményt „adtak ajándékba”. Több progresszív influenszer is érkezett az országba, őket egy havannai luxusszállodában helyezték el, ami éles kontrasztot mutat a kubaiak túlnyomó részének életszínvonalával.

, amely identitásának fontos része az Egyesült Államokkal való szembenállás. Ez az oka, hogy a nyugati baloldali aktivisták és a marxista csoportok inspirációként tekintenek rá. Az USA több mint hat évtizede kereskedelmi embargó alatt tartja az országot, és az év eleje, Nicolás Maduro venezuelai diktátor elfogása óta olajblokád alá is helyezte. A washingtoni kormányzat többször jelezte: örülne, ha megbukna a kommunista rendszer. „Úgy vélem, enyém lesz az a megtiszteltetés, hogy megszerzem Kubát. Valamilyen formában megszerzem. Vagy felszabadítom, vagy megszerzem. Úgy gondolom, azt tehetek vele, amit csak akarok” – mondta Donald Trump amerikai elnök a rá jellemző megfogalmazásban március 16-án az Ovális Irodában.

A Trump-kormányzat tavalyi nemzetbiztonsági stratégiájában a következő olvasható: „Az Egyesült Államok újra érvényesíti és betartatja a Monroe-doktrínát, hogy helyreállítsa az amerikai fölényt a nyugati féltekén, és megvédje hazánkat, valamint a régió kulcsfontosságú területeihez való hozzáférésünket.” Tehát az Egyesült Államok, amely az utóbbi évtizedekben megengedte, hogy riválisai megvessék a lábukat a hátsó udvarában, most úgy döntött, hogy ha kell, erővel biztosítja a saját gazdasági és politikai érdekeit a nyugati féltekén. 

Washington ezt már demonstrálta Venezuelában, ahol elmozdította Madurót. A várakozások ellenére viszont ott nem történt rezsimváltás, hanem Delcy Rodríguez, Maduro alelnöke lett az ideiglenes államfő, aki ideológiailag ugyanazt a chávezi vonalat képviseli, de együttműködik az amerikaiakkal. Ezért, illetve mert a gyakorlatban átvette az olaj feletti ellenőrzést, Washington enyhítette a Caracasra kivetett szankciókat. Ennek egyik következménye az volt, hogy Kuba el lett vágva az olcsó venezuelai olajtól. Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki maga is kubai kivándorlók gyermeke, a Maduro-akció után kijelentette, ha a havannai rezsim tagja lenne, akkor aggódna.

Január óta Kuba rendkívül nehéz helyzetbe került: 

 ami különösen nagy problémát jelent a trópusi éghajlaton. Az ország hosszú évek óta hanyatlik: Fidel Castro hatalomra jutása után a Szovjetunió tartotta életben a gazdaságot, a szovjet összeomlást követően pedig hullámzó volt a helyzet: a kommunista kormányzat időnként enyhítéseket vezetett be, amelyeket aztán gyakran bekeményítés követett. A Foreign Policy külpolitikai magazin elemzése szerint azonban a rendszer évek óta tartó válsága akár hozzá is segítheti a túléléshez. A lap szerint Kuba már Trump második elnöksége előtt is súlyos gazdasági válságban volt, mivel a turizmus nem állt helyre a koronavírus-járvány után, az infláció is elszabadult, és csak az előző öt évben egymillió ember hagyta el az országot. A rezsim hozzászokott, hogy az összeomlás szélén táncol, egyes elemzők szerint a gazdasági nyomás nem feltétlenül vezet bukáshoz, hiszen a lakosság hosszú ideje így él, és a diktatúra szorítása továbbra is erős. Az ország gazdaságának ráadásul a legfontosabb szereplője egy katonai irányítású gazdasági konglomerátum (GAESA), amely többek között a turizmust ellenőrzi. A szegénység általános, de az elemzés szerint az apátia is, mivel a lakosság elöregedett, kimerült, és leginkább a napi problémák megoldására koncentrál.

Az Egyesült Államokban élő kubaiak Trump leghűségesebb szavazói közé tartoznak, és egy részük évek óta lobbizik a beavatkozásért, de Kuba lakossága mindig szkeptikus volt az USA-val szemben. Az Egyesült Államok 1898-ban a spanyol–amerikai háború során véget vetett a spanyol gyarmati uralomnak Kubában, amely így függetlenné válhatott, de az amerikaiak csak néhány évtizeden át tudták fenntartani a befolyásukat. Az ország, amely mindössze 145 kilométernyi távolságra van Florida partjaitól, mindig örömmel kötött szövetséget az Egyesült Államok ellenségeivel. Például a harmincas években a náci Németország jelentős befolyást épített ki a szigeten, a kubai kormány kitüntetést is adott Joachim von Ribbentrop külügyminiszternek. Fidel Castróék hatalomátvétele után a Szovjetunió felé fordult a vezetés – és Orosz­országot ma is az egyik szövetségesének tekinti –,az utóbbi időben pedig Kína jelentkezett be, hogy örömmel fektetne be a sziget jövőjébe.

Trump és Rubio más álláspontot képvisel Kubával kapcsolatban. A külügyminiszter mindig is a beavatkozás pártján állt, Trump pedig már a 2016-os előválasztás során „jobb üzletről” beszélt Kuba kapcsán; nézetét Marco Rubio rendszerváltást sürgető álláspontja és Barack Obama enyhülési politikája között helyezte el. Az idő előrehaladtával egyre több elemző jutott arra a következtetésre, hogy Washington a venezuelaihoz hasonló megoldást fog keresni. Ezt alátámasztja, hogy az amerikai média információi szerint a külügy nemrég tárgyalásokat folytatott Raúl Guillermo Rodríguez Castróval, Raúl Castro korábbi kubai vezető unokájával.

Trump nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenlegi vezetőt, Miguel Díaz-Canelt menesztené, mert úgy gondolja, hogy olyan személynek kellene irányítania az országot, aki nyitott a gazdasági reformokra. A kubai elnök-pártfőtitkár elődjeihez hasonlóan az Egyesült Államokat hibáztatja az ország minden problémájáért, de az utóbbi időben jelentősen változtatott a hangnemén: már arról beszél, hogy nem mond le, és nyitott a „tárgyalásokra”. Rubio februárban egy konferencián utalt arra, hogy a kormánya támogatná a fokozatos átalakulást. „Kubának változnia kell, de nem kell azonnal megváltoznia. Nem kell egyik napról a másikra megváltoznia” – mondta.

Rodríguez Castro azért tetszhet jó választásnak az amerikaiak szemében, mert fontos szerepet játszik az ország katonai irányítású konglomerátumában, amit a nagyapja épített ki és az apja vezetett, s amelynek részvétele nélkül nehéz lenne gazdasági reformokat megvalósítani. Washington abban reménykedhet, hogy a gazdasági váltás előbb-utóbb politikai változásokhoz is vezethetne.

 s Venezuela és Irán után senki nem vádolhatja azzal, hogy blöfföl. „Lehet, hogy barátságos átvétel lesz, lehet, hogy nem” – fogalmazott március elején. A CNN-nek adott interjúban pedig megígérte, hogy ha lezárják az iráni háborút, ő és Marco Rubio majd Kubával foglalkoznak.

Mindeközben újabb segélyhajók indulnak Havanna felé. A szervezők deklarált célja a humanitárius segítség, de nem titkolják a rezsim iránti szimpátiájukat. Könnyen lehet, hogy a baloldali aktivistáknak ez lesz a búcsúútjuk a szigeten, mielőtt Trumpék kikényszerítik a változást. Ha ugyanis a kubai vezetés realista, s Venezuela és Irán esete után Washington reformokat kér tőle, valószínűleg akkor jár a legjobban, ha elfogadja az ajánlatot – vagy egy éjszaka Havanna is amerikai helikopterek zajára riadhat fel.

A nyitóképen Che Guevara Havannában: mára megkopott a kommunista romantika
Fotó: Shutterstock