Szintén kiemeli a magyar miniszterelnök által kiépített, hosszú távon kifizetődő kapcsolati tőkét. Példaként említi nyilvános jó viszonyát Helmut Kohl egykori kancellárral, amely „legitimációs hidat jelentett számára a nyugat-európai konzervatív körök felé”.
Friedrich Merz helyzetét továbbá nehezíti, hogy nem rendelkezik akkora támogatottsággal, mint Orbán, ezért koalícióban kényszerül kormányozni, továbbá lavíroznia kell a tartományi vétók, bíróságok és uniós egyeztetések között is. A kancellár döntései gyakran úgy csapódnak le a német közvéleményben, mint kompromisszumok, ami tovább gyengíti a vezetőképességébe vetett bizalmat. A magyar miniszterelnök ezzel szemben saját, határozott döntésként tudja ezeket kommunikálni, ami magabiztosságot sugároz.
„Akik részt vesznek a nemzeti választásokon, egyre gyakrabban tapasztalják, hogy a kulcsfontosságú döntéseket már előre meghozzák Brüsszelben”
– állítja a szerző, aki szerint ez legitimációs problémát okoz, amit Viktor Orbán nyíltan kommunikál, miközben több nyugat-európai kormány kerüli ezt a témát.
Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP